1866 után az Apponyi család a Pozsonyhoz közeli Éberhardra költözött, Apponyi Albert emlékirataiban azt írja, akkor költöztek a csallóközi településre szülei, mikor a nagymamája meghalt. Szerette ezt a falut, talán ezért is kérte, ha az ismét magyar föld lesz, szállítsák ide holttestét, itt szeretné örök álmát aludni. A helyiek ma is ápolják emlékét. Apponyi Albertről Anka László történészt kérdeztük.
Apponyi Albert tudatosan készült a politikai pályára. Az iskolai tanulmányai mellett autodidakta módon is képezte magát. Mi volt az az alap és indíttatás, ami meghatározta politikai gondolkodását?
Alapvetően a családi háttér határozta meg a pályafutását. Az édesapja a reformkori feudális magyar királyság utolsó kancellárja volt 1847-48-ban. Metternichhel együtt 1848. március 15-én az ő rendszerét is elsodorta a forradalom. Az ifjú Albert 1848-ban kétéves volt. Az 1860-as években megkezdődtek a kiegyezés előkészületei és a tárgyalások, így édesapja környezete is felpezsdült, politikai értelemben. Apponyi Györgynek 1867-ben nagy szerepe volt: papírra vetette azt az elképzelést, amelyből megszületett a kiegyezés. Tehát a dualista rendszer alapjait Apponyi Albert édesapja foglalta írásba, a császár kérésére. Ez a környezet, hogy apja révén politikusok körében mozoghat, inspirálta a fiatal Albertet. Képezte magát autodidakta módon is, nyelveket tanult – angolul, franciául, németül, latinul, görögül és olaszul is beszélt.
Apponyi emlékirataiban azt írja, hogy egy olaszul beszélő küldöttség és a magyar politikusok tárgyalásán ő volt a tolmács, mindössze húszévesen…
A dalmát és a magyar küldöttség tagjai közvetítő nyelvként az olaszt használták, az ő találkozójukon volt ő a tolmács. Sztáray Júlia, Apponyi Albert édesanyjának betegsége miatt a negyvenes-ötvenes években Veronában élt a család. Így volt alkalmuk az olasz nyelvet megtanulni. Ezen a találkozón került ténylegesen a politika közelébe. Egyébként 1872-ben indult először a parlamenti választásokon. A katolikus konzervatív párt színeiben, az óbudai-szentendrei választókerületből. Itt szerb és magyar polgárok éltek.
Sokan csak a Lex-Apponyi miatt emlegetik nevét. Ez a törvény tette lehetővé az általános és ingyenes oktatást. De mit tartalmaz pontosan a törvény?
Három törvényről van szó, az 1907-es évi 26-os és 27-es törvényről, amelyek a községi és egyházi, illetve az állami elemi népiskoláknak a kereteit szabályozta. Az 1908-as törvény pedig ingyenessé tette az elemi népoktatást. Ki kell hangsúlyozni: addig az oktatás pénzbe került, ettől kezdve pedig ingyenessé vált. Az első két törvény felgyorsította az elemi iskolák építését. Több száz épült, a létezők kibővültek, felújították őket, új taneszközökkel látták el, és a tanítók fizetését jelentősen emelték. A törvények értelmében megkövetelték a magyar nyelv elsajátítását annyira, hogy a negyedik évfolyam végére szóban és írásban ki tudják magukat fejezni a tanulók. Ehhez kellett egy olyan képzés, ahol a tanítók is megtanultak magyarul, hiszen az ezt megelőző korszakban a községek és az egyházak kezében volt az elemi oktatás. 1910-ig a lakosságnak több mint a fele nem vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Nagyon sok volt a felekezeti intézmény, például a görögkeleti iskola erdélyi román, vagy délvidéki szerb iskolát jelentett. A Felvidéken az evangélikus egyháznak volt nagyon sok iskolája, a magyar nyelv oktatását azonban ezekben az iskolákban nem tudták biztosítani, ezért volt egy iskolabezárási hullám, ami nem minden felekezetet és etnikumot érintett egyformán. Az erdélyi románok vagy a délvidéki szerbek jó gazdasági háttérrel rendelkeztek, így jobban ellen tudtak állni, mint a felvidéki evangélikus szlovákok. A szlovák történészek 1960 óta azt propagálják, hogy több mint 1790 szlovák egyházi iskolából 354 maradt, de valójában még senki nem számolta meg. Ezt a megyei levéltárakban még fel lehetne kutatni. Hozzá kell még tenni, hogy a Lex-Apponyi az 1870-es évektől kezdődő magyar oktatáspolitikának a folytatása volt. Minden oktatási miniszter magyarosító politikát folytatott. Egyébként nem Apponyi eredeti elképzelései valósultak meg, hiszen a parlamenti pártok is megtették javaslataikat, amik közül nagyon sok pont bekerült a törvénybe.
A felújításra váró éberhardi Apponyi kastély, ahova Apponyi Albert elmenekült a tanácsköztársaság idején (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Apponyi Albert pacifista volt. Az első világháború kitörését, mint békepárti ember, hogy fogadta?
Az 1880-as évektől tagja volt a nemzetközi békemozgalomnak és az Interparlamentáris Uniónak. Ez az időszak a fegyverkezés kora volt. De sokan a fegyverkezéssel ellentétben a nemzetközi jog kiterjesztésében gondolkoztak. Az volt a cél, ne a háborúk döntsenek, hanem egy döntőbíróság a vitás kérdésekben. Ebben az időszakban, nagyjából 1910-ig Apponyi Albert több nemzetközi fórumon emelt szót a béke mellett. Az első világháború kitörésekor, a szarajevói merénylet után egy hónappal, mikor a magyar országgyűlésben bejelentették, hogy hadiállapotban vagyunk Szerbiával, már Apponyi is azt mondta: meg kell büntetni Szerbiát. Humanizmusa azonban megmaradt, a nemzetközi vöröskereszt tagjaként segítette a hadifoglyokat. Éberhardon hadikórházat rendezett be. Ismert az esztergomi érseknek írt levele, amelyben azt kérte, hogy a más felekezetű halálos betegeknek és sebesülteknek is adják fel az utolsó kenetet a katolikus papok. A háború alatt elkötelezett volt a német szövetség iránt.
Az első világháború lezárása után, a tanácsköztársaság idején, el kellett menekülnie Budapestről. Éberhardra jött. Mégis visszakerült a közéletbe és megbízták a békedelegáció vezetésével…
1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország feltétel nélkül letette a fegyvert. Apponyi ekkor Budapesten volt. Kitört a forradalom és Károly Mihály került hatalomra. Apponyi és Károlyi korábban jó barátok voltak, rokoni szálak fűzték őket egymáshoz. Próbálta támogatni Károlyit, de úgy érezte, hogy az túlságosan balra tolódik, ezért kihátrált mögüle. Megpróbált egyezkedni a tanácsköztársasággal is, de a katolikus vagyon államosításával nem értett egyet. Végül letartóztatási parancsot adtak ki ellene, 1919-ben elmenekült Éberhardra. Az Antant Sir George Russell Clerk angol diplomatát küldte Magyarországra, hogy hozzanak létre egy olyan kormányt, amelyikkel tárgyalhat majd az Antant. Clerk hívta Apponyit Budapestre, hogy vegyen részt a kormányalakításban. Az új miniszterelnök Huszár Károly – taktikus okokból, hogy kicsit lenyugtassa és félreállítsa – Apponyi Albertet bízta meg a békedelegáció vezetésével. 1919 decemberében felkészültek a tárgyalásra, a felkészülés még 1918 őszén kezdetét vette. 1920. január 16-án Apponyi elmondja híres védőbeszédét, amit meghallgattak, de nem hallgattak rá. Bár az olasz és a brit politikusok körében volt némi hatása, visszatértek a témára, aztán mégis úgy döntöttek az angolok, hogy engednek a franciáknak, amiért cserébe olajmezők feltárását kérték. Ugyan nem bizonyítható az összefüggés, de a történészek egy részének ez a véleménye.
Apponyi Albert éberhardi sírja (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Hogy fogadta Apponyi Albert a békediktátumot?
Apponyi vállalkozott volna arra, hogy aláírja a szerződést, de lebeszélték róla. A korabeli elit számára világos volt, hogy a békét alá kell írni, de az is, hogy valamilyen propagandát kell lefolytatni külföldön a revízió érdekében. Apponyi Albert elismert volt külföldön is, ismert volt nyelvtudásáról, szónoki képességeiről és pacifista múltjáról. Kiválóan alkalmas volt arra, hogy a revizionista mozgalmat vezesse. Jó humorú, vidám ember volt. Valószínűleg ezt is jobban viselte, mint egy átlagember. Ugyan ő is elveszítette birtokait, kisemmizett, vagyontalan ember lett, de a magyar állam kárpótolta egy kastéllyal Szombathely mellett. A hetvenötödik és nyolcvanadik születésnapján értékes ajándékokat és díszpolgári címeket is kapott, valamint olyan állami nyugdíjat, amilyen a miniszterelnököknek járt, felesége pedig ennek felét. A kultusztól éltetve érzelmileg hamar túltette magát a negatív eseményeken.
A kultusz életében végigkísérte, de hogy viszonyultak hozzá később?
A Horthy rendszerben megbecsült ember volt. 1933-ban halt meg, ekkor hatalmas temetést szerveztek neki. Ekkor már Gömbös volt hatalmon és Európában volt egy olyan jobbra tolódás, amivel Apponyi Albert nem tudott volna azonosulni. A harmincas évek második felében már nem foglalkoztak olyan sokat az emlékével. 1945 után kultusza szinte egy gombnyomásra eltűnt, nem beszéltek róla. 1965-ben a történészek egy negatív tartalmú Lex Apponyi című tanulmánnyal törték meg a hallgatást. 1990-ig csend volt személyét illetően. Ma már Apponyihoz is objektíven lehet viszonyulni.
