A nyár a Rákóczi Szövetségben a határon túli diákok táboroztatását jelenti: szervesen épülnek egymásra – 10 évesektől az egyetemistákig, valamint a magyar irodalmat és a történelmet tanító tanárokig – az anyanyelv és kultúra megőrzését, fejlesztését, az identitás erősítését a nyaralással ötvöző egy-egy hetes táborok.
Idén az eddigi három mellett két újabb anyanyelvi tábor várta a Kárpát-medencei gyerekeket, mindkettő a Balatonnál: Máriafürdőn délvidéki 14-18 évesek, Földváron felvidéki 10-14 évesek tölthettek egy-egy hetet táborokban. Itt a Szövetség az utaztatásukat és megszervezésüket vállalta. A hagyományos győri és ópusztaszeri, valamint a legnagyobb létszámú: a 130 felvidéki és kárpátaljai gyereket befogadó tatai táborral együtt a szórványvidékek magyar közösségeiből összesen 400 diákot fogadott a Rákóczi Szövetség augusztus első felében.
Egészen más feladatot tölt be a leendő Kárpát-medencei magyar értelmiség kapcsolatrendszerét és sokoldalú tájékozottságát növelő szentendrei Főiskolás és Egyetemista Tábor. Minthogy ez zárja a táborok sorát, itt kértük a nyári munka értékelésére és az őszi feladatok vázolására Dr. Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt. Először a táborok szervezési munkájának egészét átfogó főtitkárt kérdeztük:
Nagy toborzásra, ugye egyik tábornál sem volt szükség?
Sőt, inkább a túljelentkezést kellett kezelni egy-egy rendezvénynél, de most, a szentendrei tábor végén elmondhatjuk, hogy összességében minden jól sikerült.
A gyerekeknek rendezett táboroknál mennyire lehet szó anyanyelvi nevelésről? Csak amennyi a fürdés, játék és evés közben ragad rájuk?
Azért voltak esős napok is augusztus első felében, de voltaképpen, akik eljöttek, azoknak óriási élmény volt önmagában az is, hogy eljutottak Magyarországra, sokan először jártak itt, először fürödhettek a Balatonban, sárkányhajózhattak a Tatai tavon, vagy a szegedi Tiszán. Azon túl, hogy felszabadultan együtt élvezték a nyaralás örömeit, magyarul beszéltek, mindenhol magyar szó, magyar feliratok vették körül őket, és persze gondoskodtunk megfelelő kulturális programokról a balatoni csoportoknak is. Jártak Tihanyban, Badacsonyban, múzeumban, de talán a legfontosabb cél, hogy egymással is kapcsolatba kerüljenek, hiszen különböző településekről érkeztek, még ha azonos régióból is, hazatérve pedig – sajnos szórvány, vagy szórványosodó vidékekre – legyenek olyan emlékeik, amelyek pozitívan kötik őket a magyar nyelvhez, Magyarországhoz. Sőt, ha el tudják mondani otthoni környezetükben, hogy ezekhez az élményekhez azért juthattak, mert magyar iskolába, vagy hétvégi magyar iskolába járnak, az talán példa a többi szülőnek is amikor döntenie kell gyermeke iskoláztatásáról.
A magyar iskola volt a táborozás feltétele?
Igen, mindenhol erre kértük a kiválasztásnál ottani szervezőinket, vagy ahol nincs magyar iskola, ott hétvégi, vasárnapi, vagy valamilyen bizonyíthatóan magyar közösségben vegyenek részt.
Szociális szempontok is közrejátszottak?
Azt gondolom, hogy azokon a vidékeken, ahonnan jöttek, például a Vajdaságból, ott az egész térséget sajnos szociálisan rászorulónak kell tekintenünk, de ugyanezt mondhatjuk a gömöri régióról is, ahonnan a balatonföldvári tábort szerveztük. Hasonló a helyzet a többi táborunknál is, különösen a tatainál, ahová Felső-Tisza vidékéről, Kárpátaljáról érkeztek a gyerekek. Sok segítséget kaptunk Grezsa István kormánybiztos úrtól, külön köszönet érte.
Túl az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra szempontjain, a gyerekek jelentős része nyaraláshoz sem jutott volna, ha a Rákóczi Szövetség nem hívja meg őket.
Itt húzzunk gondolatban egy vonalat, és beszéljünk azokról a táborokról, amelyek szakmai alapon szerveződnek.
Időrendben haladva: nyár elején az első a közel ötszáz fős középiskolás táborunk Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálváriánál. Ide olyan diákok jöhettek, akik a 270 Kárpát-medencei középiskolai szervezetünk valamelyikében vezetők vagy aktív tagok. Ők tanáraik kíséretében jöhettek, iskolánként öt diák és egy tanár.
A két tanári táborba való jelentkezésnél azokat az irodalom illetve történelem tanárokat részesítettük előnyben, akik szövetségünkkel év közben is aktív kapcsolatban vannak: tanulmányi versenyeinkre készítik fel a fiatalokat vagy a diákutaztatási programokat segítik. A nekik nyújtott egyhetes itt tartózkodást kapcsolataik erősítésének is szánjuk, de kicsit jutalomnak is, hogy érezzék a megbecsülést munkájuk iránt, hiszen sok esetben végvári vitézekként teszik a dolgukat a magyar kultúra továbbadásával.
A szentendrei tábor pedig hagyományosan 1989 óta a Kárpát-medencei egyetemi diákklubokat szólítja meg, azok vezetőit, képviselőit. Itt is kapcsolatrendszerüket akarjuk bővíteni, és az értékes előadások révén ismereteiket tágítani.
***
Kezdődik az iskolaév. Elnök úr a magyar iskolákba történő beiratkozásokon is lemérheti, hogy milyen eredménnyel jár a Rákóczi Szövetség munkája a határon túli régiókban.
Beiratkozási programunk, amelynek során határainkon túli partnereinkkel együtt igyekszünk meggyőzni a szülőket, hogy ahol van magyar iskola, ott oda írassák be gyerekeiket, minden évben kicsit tovább bővül. Kezdetben a Felvidéknek is csak egy részére jutottunk el, aztán lépésről lépésre sikerült előrehaladni, és ma már az egész Felvidék – ha szabad így mondanom: haszonélvezője. De elindult egy folyamat, amely a többi nemzetrésznél is megpróbálja a lehetőségek függvényében ezt a programot bevezetni. Nyilván a lehetőségek részben az anyagiakon múlnak, hiszen döntő részét társadalmi összefogásból tudjuk megvalósítani. Nagyrészt az önkormányzatok segítségére számíthatunk. Mivel már több éve folyik a program népszerűsítése, ma már ott tartunk, hogy közel 400 önkormányzat támogatja – lehetőségei függvényében – kisebb-nagyobb összeggel. Biztatjuk az önkormányzatokat, hogy azokon a kis ünnepségeken, amelyek az ösztöndíjakat átadjuk, vegyenek részt minél többen. Természetesen vannak magánemberek is, civil szervezetek is, mi igyekszünk egy nagyon széles tájékoztatással növelni mind a magyar iskolákba beiratkozók, mind az őket segítők táborát.
Bizonyára a szülők meggyőzése a legnehezebb. Körükben él talán legmakacsabbul a tévhit, hogy csak az államnyelven végzett alapiskolából vezet út a továbbtanuláshoz.
Ez nehéz kérdés. A mi legfontosabb célunk, hogy felvilágosítsuk a szülőket arról, milyen sok előnnyel jár a magyar iskola, milyen kár ezekről lemondani. De azt is tudjuk, hogy vannak beidegződések, előzmények, és itt nemcsak a közelmúltra gondolok, hanem a történelmi múltra, a felvidéki kitelepítésekre, tehát nem könnyű a döntést pozitív irányban befolyásolni azoknál, akik még mindig félnek. Ugyanakkor már az is világosan látszik, hogy annak a tájékoztatásnak, amit partnereink segítségével folytatunk, már mutatkozik eredménye: számos olyan településen, ahol az első próbálkozásunk nem járt eredménnyel, később mégis megindulhatott a program. Ezért mi abban bízunk, és erre kérjük a magyarországi önkormányzatokat is, hogy ne egyszeri ügynek, hanem hosszú távú stratégiának tekintsék. Magyarán: minden évben össze kell gyűjteni az anyagi forrásokat. Az is jó lenne, ha a támogató önkormányzatok, magánemberek közül minél többen részt vennének ezeken az alkalmakon, ahol az ösztöndíjakat átadjuk. Akik eddig részt vettek, mind nagy lelkesedéssel kommentálták tapasztalataikat.
Szeretném megerősíteni, hogy ez a folyamat tovább tart még ebben az évben is az őszi időszakban.
Azt tudják követni, hogy a magyar alapiskolákból kikerült gyerekek hol, milyen nyelven tanulnak tovább?
Megállapítható, hogy a magyar alapiskolát, azaz az általános iskolát végzett diákok többsége magyar nyelven folytatja tanulmányait akár szakközépiskolát, akár gimnáziumot választanak. Természetesen vannak olyan esetek, amikor ez a döntés túlságosan nehéz helyzet elé állítja a szülőket, mert jelentős utazási költséggel és fáradsággal jár eljutni a magyar középiskolába. Mi igyekszünk, amikor csak lehet, ebben is támogatást nyújtani.
Az anyanyelven való tanulás és továbbtanulás igényét nagyban segíthetik ezek a nyári táborok és a Rákóczi Szövetség által nyújtott egyéb programok is, de az alapot a szülői ház és az óvoda teremti meg. Főtitkár úr még korábban említette, hogy kicsit elhanyagolták az óvónőket, illetve – ha vannak: óvóbácsikat.
Azt nem tudom, hogy hány óvóbácsi van, de az tény, hogy az óvodapedagógusok szerepe döntő a gyerek iskolaválasztásában, hiszen három éven át találkoznak a gyerekekkel és a szülőkkel, ezért meghatározó szerepük lehet abban, hogy a döntésében esetleg bizonytalan szülőt segítsen jó irányba terelni. Az elmúlt években mindig kértük az óvónők segítségét, hiszen karácsonyra rendszerint több mint tízezer ajándékcsomagot küldünk a Felvidékre az iskolaválasztással kapcsolatban. Így fogalmazódott meg bennünk, hogy érdemes lenne azoknak az óvónőknek, akikkel évről évre együtt dolgozunk, valami kellemes programot szervezni. Ezért most arra készülünk az ősszel, hogy azokról a területekről, ahol működik a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja: Felvidék, Kárpátalja, Felső-Tiszavidék, Erdélyben Máramaros, Bihar-, Temes-, Fejér-megye, Torda és környéke, Dés és környéke, valamint a délvidéki szórványvidékek, meghívnánk az óvónőket egy hosszú hétvégére három magyarországi helyszínre szervezve. Budapest-Székesfehérvár, Hajdúszoboszló és Gyula lehetne ezeknek a helyszíne. Összesen 300 óvónőnek biztosítanánk egy kellemes kikapcsolódást, hogy érezzék: a Rákóczi Szövetség fontosnak érzi munkájukat és szerepüket a magyarság megtartásában.
