Szímőn is megújult az első és második világháborús emlékmű, melynek avatásán Bób János polgármester és Farkas Iván, az MKP alelnöke mondott ünnepi beszédet. A felszentelés után katonadalokat adtak elő a XXXIV. Vág Menti Találkozó résztvevői.
Az emlékmű felavatása előtt meghúzták a harangokat, miközben a résztvevők elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. Bób János, Szímő polgármestere köszöntőjében elmondta: „Úgy érzem, ez a mai nap jelentős községünk életében, hiszen tiszteletünket fejezzük ki, fejet hajtunk azon őseink előtt, akiket az első és a második világháborúban elveszítettünk.”
A község polgármestere kiemelte: „Az elődeink már felállítottak itt egy emlékművet, amellyel tisztelegtek hőseink előtt.” A templom előtti téren található emlékművet az önkormányzat már a kilencvenes években is felújította, most viszont ismét restaurálásra szorult. Bób János ünnepi beszédében köszönetet mondott a Bethlen Gábor Alapnak a támogatásért, valamint azoknak a lakosoknak is, akik a hatodik Szímői Fröccs Napokon adakoztak az emlékmű felújítására, ennek köszönhetően a községnek már csak egy kisebb összeggel kellett hozzájárulnia a munkálatokhoz. A polgármester köszönetet mondott Asztalos Árpádnak és munkatársainak is, akik a felújítást elvégezték. Az emlékmű tehát valódi összefogásnak köszönhetően újult meg, miáltal megmarad az az utókor számára is, hogy ők is méltón tiszteleghessenek a hősök emléke előtt.
Bób János: összefogásból újult meg az emlékmű (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Farkas Iván, a Nyitra megyei önkormányzat elnökjelöltje, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke ünnepi beszédében történelmi kitekintővel emlékezett. Elmondta: „Az elmúlt évszázad, a huszadik század, a világtörténelem legtragikusabb, legvéresebb évszázada volt. Két világháború tizedelte meg az emberiséget. Leszögezhetjük: az elmúlt évszázad nem a magyarság évszázada volt.” Magyarország embervesztesége hatszázötvenezer főre tehető, és ehhez hozzá kell számolni azt a nyolcszázezer rokkantat, aki képtelenné vált családja eltartására a háborús sérülések következtében. 1914-ben tört ki a világháború, a tömegek ünnepelve fogadták, mert bíztak abban, hogy orvosolja a sérelmeket ez a háború. Nem tudhatták, milyen borzalmakat kell majd átélniük. „Azt mindenki sejtette, hogy lesznek majd sebesültek, meg talán halottak is, de abban is bíztak, hogy nem ők esnek áldozatul. Aztán ha majd kitüntetésekkel dekorálva leszerelnek és hazatérnek, a kandalló előtt ülve, amúgy Háry Jánososan mesélhetnek nemzeti hősként a háborúban történtekről.”
Farkas Iván (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A kortársak azt jósolták, hogy néhány hónap alatt véget ér a háború, ennek ellenére olyan súlyos veszteségek érték az emberiséget már ebben az időkben, amilyenre nem volt még addig példa. „1914 őszén belátták: a társadalomnak kötelessége, hogy a hazájáért életüket feláldozó katonák emlékét megőrizze. Megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság. A szervezet 1916-ra elérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium által felállítandó emlékművekről alkotott véleményét figyelembe vették.”
1917-ben a magyar parlament törvényt fogadott el, mely kötelezte a településeket, hogy anyagi erejének megfelelően méltó emléken örökítse meg azok nevét, akik a hazáért életüket áldozták fel. A belügyminisztérium levélben arra kérte a községeket, hogy a háború után állítsák fel az emlékműveket. Az elcsatolt területeken az emlékművek felállítását revizionista törekvésként értékelték – emlékeztetett Farkas Iván.
Ďurčo Zoltán szentelte fel az emlékművet (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Farkas Iván kiemelte: a magyar Országgyűlés május utolsó vasárnapját a hősök emléknapjává nyilvánította. Az emlékművek felállításának fontosságát pedig azzal indokolták, hogy azokat a hősöket, akik hősi halált haltak és neveik „aranybetűkkel vannak megörökítve a történelem véres lapjain, amelyek a napnál fényesebben ragyogják be a dicsőség sugarával a múltat és jövőt, akárcsak itt, a szímői emlékművön” – mondta Farkas Iván. A megemlékezések Magyarországon 1925-től váltak rendszeressé. Ezek 1944-ig rendszeresek voltak, 1945 májusában még megemlékeztek, de aztán a kommunista diktatúra ezeket betiltotta, és csak 1989 óta lehet ismét emlékezni. Farkas Iván szerint nagyon fontos, hogy megújulhatott a szímői emlékmű.
Farkas Iván beszéde után a nagyölvedi dalárda katonadalokkal emlékezett meg a hősökről.
Az emlékművet Ďurčo Zoltán, a magyar hívek lelki gondozásáért felelős Nyitra megyei püspöki helynök áldotta meg. Majd az önkormányzat, a Magyar Közösség Pártja, a Csemadok, a Via Nova-ICs, valamint a helyi lakosok megkoszorúzták az emlékművet.
A nagyölvedi dalárda katonadalokkal emlékezett (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Katonasors, katonadalok
Az emlékműavatás után a Csemadok Szímői Alapszervezetének szervezésében került sor a XXXIV. Vág Menti Találkozóra, amelynek témája a katonadalok voltak, ezzel is emlékezve a hősi halottakra.
Mielőtt a hagyományőrző csoportok és dalárdák előadták volna a katonadalokat, Kantár Éva, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke megnyitotta a Katonasors című kiállítást. A tárlaton régi fényképeket és dokumentumokat láthatott a közönség, amelyeket a lakosok tettek közkinccsé. A kiállításból ténylegesen megismerhető az első világháborúban harcoló katonák élete. A szímői Rozmaring és Búzavirág népdalkör, valamint a Dalárda közös fellépése után Kantár Éva köszöntötte a fellépő csoportokat és érdeklődőket.
A Katonasors c. kiállítást Kantár Éva nyitotta meg (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
„Hangtanilag a katonadalokat általában a szomorúság jellemzi. A katonadalok egyszerre a katonaélet részei: segítenek elviselni annak nehézségeit. A háborúban a katonadalok új tartalmat nyernek, s esetleg újabbak születnek, a régi dallamokra új szöveget költenek” – mondta Kantár Éva. Majd hozzátette: „A katonadalok népi líránk nagy csoportját képviselik. Az ideiglenes és kényszerű katonaéletet éneklik meg. Rendkívüli a népszerűségük mind a mai napig, ma is eleven hagyománynak számítanak. Népszerűségüket tanúsítja, hogy bár kifejezetten férfiak dalai, férfiak is, nők is éneklik” – hangsúlyozta a Csemadok helyi elnöke.
A szímői Rozmaring és Búzavirág népdalkör, valamint a Dalárda közös fellépése (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A rendezvény Soóky Gál László Egy disznótor pontos leírása című darabjának előadásával ért véget, amelyet Lajos András adott elő nagy sikerrel.
