A fenti indoklás volt olvasható azon a meghívón, amely a mai jubileumi, 90. díjátadás kitüntetettjeinek nevét, és a díj rövid indoklását tartalmazta.
Az ünnepség hagyományos helyszínén, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a kezdés előtt fél órával még kevesen ültek, annál többen beszélgettek előtte a folyosón, üdvözölték az érkező ismerősöket, néhányan – akik eddig elmulasztották – aláírták a Minority Safe Pack ívét, az újságírók pedig várták az új díjazottak, vagy neves méltatóik feltűnését, hogy egy gyors interjút, fényképet készítsenek.
Erdélyi Géza nyugalmazott püspök úrral az előző napokban e-mailben egyeztettük a találkozást, így nem érte váratlanul, hogy amikor a liftből kilépett kísérőivel, egy csöndesebb helyen leültettük a mikrofon elé néhány kérdés erejéig.
Az a szolgálat, amelyre a díj odaítélői hivatkoznak, nehéz lehetett, három tekintetben is: lelkek pásztoraként a lélek létezését el nem ismerő ateista diktatúrában pályája első felében, reformátusként a többségben katolikus, illetve evangélikus vallású Felvidéken, és kisebbségi magyarként a csehszlovák, majd szlovák államban…
Igen, valóban nagyon nehéz volt, de megérte. Sok energiát igényelt, de az első pillanattól kezdve láttam a célt, és láttam ennek a küzdelemnek az értelmét. Hozzáfűzöm, mert nem mindenki érti, hogy magamban is tisztáznom kellett annak az értelmét, hogy én, a határon kívül rekesztett, de ugyanakkor mindenestül magyar, noha más közigazgatású államban élve, miért kell, hogy ugyanúgy magaménak tekintsem azt a nemzeti örökséget, mint az anyaországbeli.
Készül az interjú (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Sohasem bánta meg, hogy annak idején nem az ígéretes sportpályafutást választotta, hanem a teológiát?
Nem bántam meg, én hivatásból akartam lelkész lenni, és mellékesen – bár fontos szerepet játszott – sportoltam, versenyeztem. És azon kívül, hogy tanultam a teológiát, majd művészettörténetet, sportolhattam is, csak akkor már nem versenyszerűen.
Lelkészi hivatásának betöltése mellett mindig fontos területnek tekintette mindazt, amiért művészettörténet szakot is végzett: a felvidéki műemlékek ügyét. Sokat is tett értük.
Igen, szívem csücske a műemlékkérdés, mert sehol sem annyira látható és hozzáférhető egy-egy kultúrkincs, mint az út mentén: épületekben, templomokban századokat lehet nyomon követni. Arra törekedtem, hogy ne csak élvezőjük legyek, hanem a tőlem telhető módon szerényen, de hozzájáruljak, hogy mások is érzékeljék és értsék, hogy ez vagy az miért szép, milyen üzenetet hordoz, és hogy hozzánk szól.
Most, amikor néhány perc múlva kezdődik az ünnepség, és püspök úr átveszi a Magyar Örökség díjat, milyen érzések töltik el?
Hogy sokféle elnyomásban volt részünk, mindig széllel szemben kellett haladnunk, de most is üzenem minden fiatalnak, hogy megéri, mert így maradhat igazán önmagához hű az ember, és így maradhat talpon.
***
A Himnusz eléneklése után az ünnepség résztvevőit köszöntő Klinghammer István professzor, a Magyar Örökség díjat megítélő bizottság elnöke rövid bevezetőjében a magyar nyelv jelentőségéről és értékéről szólt, figyelmeztetve, hogy mindenkinek saját felelőssége, hogy őrizze ezt az örökséget, mint ahogyan őrizték mindazok, akiknek a neve és teljesítménye ma bekerül az Aranykönyvbe, a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába.
Dr.Tulassay Tivadar átadja a díjat (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Erdélyi Géza munkásságát dr. B. Kovács István történész, író, gömörológus méltatta. Emlékeztetett az Erdélyi családnak a magyar művelődés történetében betöltött szerepére: az irodalomtörténész Jánosra, a folklórkutató Zsuzsannára, vagy az ugyancsak irodalomtörténész Ilonára. Felidézte Erdélyi Géza életútját a Laborc folyó melletti Abarától, ahol édesapja református lelkészként szolgált, a jogfosztottság után elsőként megnyíló komáromi magyar gimnáziumon át prágai teológiai tanulmányai befejezéséig. Bár lelkészként éppen Gömörbe nem vágyott, végül úgy alakult, hogy egész életét gömöriek között élte le. Rimaszombat, Szalóc, Rozsnyó, Hanva (Tompa Mihály kései utódaként) voltak lelkészi szolgálatának állomásai, majd ismét Rimaszombat. Még Hanván kapta a megbízást, a Csehszlovákiában élő reformátusok irányítását.
B. Kovács István ezzel kapcsolatban a református egyház főgondnoki tisztségét betöltő Koncsol Lászlót idézte: „Embert próbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református egyházaival, pénzt szerezni és utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is fáradhatatlanul…” Erdélyi Géza 2008-ig, nyugállományba vonulásáig látta el ezt a szolgálatot. Emellett 2001-től a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke, 2010-től az Emberi Méltóság Tanácsának alelnöke.
A tudomány terén is jeles eredményeket ért el, 1975-ben művészettörténeti diplomát szerzett Prágában, így lett a gömöri klasszicizmus legkiválóbb ismerője. Eredményeit a Gömör vármegye klasszicista építészete című monográfiában ismertette. Katalogizálta a betléri Andrássy-kastély könyvtárát, s fellelte az utókor számára a Wesselényi-féle összeesküvés perének az iratanyagát is. Minderről Lukács evangéliumát idézte: „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.”
B.Kovács István méltató szavai után dr.Tulassay Tivadar professzor, a MTA rendes tagja nyújtotta át Erdélyi Géza nyugalmazott református püspöknek a Magyar Örökség díjat.
Minden alkalommal hét díjat adnak át, március 24-én a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola (Budafok-Tétény) hagyományéltető, művészetoktatási tevékenysége, Illyés Géza sebészorvos iskolateremtő munkássága, a Ludovika Akadémia, Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkássága, Pálos Frigyes keresztény kultúráért végzett sokrétű szolgálata és Móra Ferenc örökségfeltáró és irodalmi munkássága részesült még Magyar Örökség díjban.
A kitüntetettek nevében Erdélyi Géza püspök mondott köszönetet
Köszönet a kitüntetettek nevében (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Mint mondta, jóleső érzés valamennyiük számára, hogy tiszteletre méltó intézmények és személyek tartják megbecsülésre méltónak munkájukat, hozzájárulásukat műveltségünk katedrálisához. Egy-egy téglával ő maga is igyekezett hozzájárulni. Egyházi és nemzeti szolgálatában – a kettő nem választható el – sok tapasztalatot szerzett. Az egyik az, hogy a gonosszal nem lehet, de nem is szabad kompromisszumot kötni. A másik, hogy a nemzeteknek is van küldetésük. A magyar küldetés benne van a történelmünkben: a kereszténység védelmében, szabadságharcainkban. Feladatunk az igazságunkat oltalmazni a nagyvilágban napjainkban is, de több bölcsességgel, mint eddig. Gyarapítani történelmi örökségünket, amelyről nem könnyű megérteni, hogy miért része a Teleki Téka csakúgy, mint Munkács vára, a kassai dóm, vagy az újvidéki szecesszió. Nem könnyű megérteni, hiszen Magyarországon sem érti mindenki azt sem, hogy miért kell erre a fiatal nemzedékeket megtanítani. Nem könnyű ellenszélben haladni, de el kell végezni ezt a munkát, amelyhez kérte, hogy az anyaország, a „maradék ország” tanúsítson ezután is sok-sok türelmet.
