Ahogy oly sok vallási ünnep, a húsvét is az egész világon elterjedt, ahol keresztények élnek. Ugyanakkor a népszokások a vallási jelleg ellenére a régi kor, azaz a pogány szokások jegyeit is hordozzák. Manapság több régi szokás újraéled, de teljesen újak is kialakulnak. A régi tradíciók évszázadok alatt alakultak ki és jelentésük volt.
Az egyház – annak érdekében, hogy az emberek elfogadják a húsvétot, mint a legkeresztényibb ünnepet – a legrégebbi rítusokat is megtartotta. A tavasz és a természet ébredése magával hozza a megújhodást, nagyrészt ehhez kapcsolódnak a szokások is. A húsvét időpontja egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején megtartott termékenységi ünnepekkel, ennek elemei ugyanazok, mint a keresztény világ húsvétjának elemei: a feltámadás és az újjászületés.
Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé.
Varázserő
A nagyöjt utolsó hete, a nagyhét, vagy csonkahét, virágvasárnappal kezdődik. A virágvasárnap még diadalünnep, az evangéliumok szerint Jézus ezen a napon vonult be diadalmenetben Jeruzsálembe, hogy felkészüljön a nagypénteki áldozatra. A nép pálmaágakat lengetve, a ruháját a földre terítve kiáltott hozsannát neki, de nagypénteken már egyre türelmetlenebbül követelték a halálát. A bevonulás emlékét őrzi a mai napig a barkaszentelés, mely az egész keresztény világban, így a Felvidéken is ismert, ma is élő szokás. A pálmát jelképező barkának a néphit szerint varázsereje van, régen nem vitték be a házba.
Nemcsak a barkának volt varázsereje, hanem a nagyhéten végzett munkának is, legalábbis a Csallóköz egy részén. Úgy hitték, hogy a nagyhéten végzett munka, de főként a nagypénteken délután végzett, nagy hasznot hoz, az ekkor ültetett burgonya nagyra nő és egészséges lesz – írja Marczell Béla Naptár és néphagyomány című munkájában. A Mátyusföldön – és a Csallóköz egy részén is – viszont a nagypéntek dologtiltó nap, ilyenkor tilos a földeken dolgozni, ezt a szokást nagyrészt még ma is betartják a falusiak. A sülyiek úgy vélik, aki nagypénteken a határban dolgozik, annak a veteménye elpusztul, mert üszögös lesz. Ezen a napon mosni is tilos volt.
Illett templomba menni
Nagycsütörtöktől, azaz zöldcsütörtöktől már illett mindennap templomba menni. A nap a nevét arról kapta, hogy ezen a napon rendszerint spenót volt az ebéd. A hagyomány szerint a legelső zöld ág vagy rügy, amelyet ekkor találtak, jelezte, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár.
Nagypénteken délelőtt az emberek a templomban hallgatták a János-passiót, Jézus elfogatásnak, szenvedésének és keresztre feszítésének történetét. A nagypéntek délelőtti templomba járás a katolikus hívek számára még ma is nagyon fontos szokás. Nagypénteken azért is könyörögtek az emberek, hogy ne essen, mert az szárazságot jelzett – derül ki Marczell Béla gyűjtéséből.
(Fotó: Neszméri Tünde)
Nagyszombat félünnep volt. Délelőtt még dolgozhattak az emberek a háztartás körül, de délután már a feltámadási szertartásra és körmenetre készültek. A körmenettel véget ért a negyvennapos böjt, este már sonkát ettek, hogy egész évben bőségesen legyen mit az asztalra tenni és azért is, hogy egész évben egészségesek legyenek, elkerülje őket a baj. Nagyszombaton hajnalban, ébredés után szokás volt kisöpörni a házat, ezzel a férgeket és rovarokat kiűzték a házból és környékéről. Fontos volt, hogy senki ne lássa a seprést, csak így volt hatásos.
Zsidó hagyomány
Marczell Béla ezt írja: „A zsidó hagyományban gyökeredző, a vasárnap mellett a legrégebbi keresztény ünnep, a húsvét a keresztény korban sokáig az újév kezdetét is jelentette. Ennek emlékére a negyven napos böjt utáni első napot megszentelt ételek fogyasztásával kezdték. (…) A Csallóközben is szokásban volt a húsvéti ételek megszentelése. A templomban megáldott ételből (hús, sonka, tojás, kalács, bor) a ház minden lakójának, a család minden tagjának ennie kellett egy keveset, s utána ültek a tulajdonképpeni ebédhez. A megszentelt ételből az állatok is kaptak.” A megszentelt ételnek ugyanaz volt a szerepe, mint a karácsonyi morzsának, védte a ház lakóit, az állatokat és a termőföldet is.
Piros tojás és locsolás a termékenységért
A húsvét ünnepi hangulatához hozzátartozik a piros tojás is, amelynek több nép hiedelemvilágában is jelentősége van. A történelmi Magyarország területén a régészeti feltárások avar női sírokban találtak tojást, ami arra utal, hogy a pogány népeknél is az élet kezdetét szimbolizálta. A keresztény egyház a megváltás jelképévé tette a tojást, annak piros színe Jézus keresztfán kiontott vérét jelképezi. A húsvéti tojás védte meg az embereket a bajoktól, a betegségektől, de fokozta a női termékenységet is.
Húsvéthétfőn az egyház a megkeresztelt hívek új életének boldogságát és nyugalmát hirdeti. A hétfői locsolkodás ma is élő hagyomány, amely az asszonyi termékenység serkentésére irányult. Erről a szokásról már a középkorból vannak adatok. „Ezt a termékenységvarázsló ősi, katartikus szertartást az egyház is átvette, s így a keresztelésre vonatkozik” – írja Marczell Béla. Sajnos a húsvéti hagyományok nagy része kiveszőben van, vagy más népek szokásait vesszük át, a miénk pedig háttérbe szorul, pedig az évszázadok alatt kialakult hagyományoknak megvolt a maguk szerepe, s nem mellesleg egy közösséget is jellemeztek. Már csak ezért is ragaszkodnunk kellene hozzájuk.
