A kassai Thália Színház idei évadának negyedik nagyszínpadi előadása Martin McDonagh fekete komédiája. A társulat már 2010 januárjában színre vitte a darabot, s most egy parádés alkotói csapattal – köztük Szarvas Józseffel – egy teljesen új koncepcióban tűzték műsorra Leenane szépét. A bemutató április 19-én lesz.
A Thália Színház idei évadának témáját a párhuzamos világok képezik, melyek ebben az esetben kétélű fegyverek, általuk újjá lehet születni, de bele is lehet halni. A kegyetlen humorú darabot nyolc év után ismét előveszi a színház és egy teljesen új koncepcióban, új érvényes olvasattal tűzi műsorra.
Az előadást Bérczes László rendezi, aki sajátos stílusú, egyedi hangvételű alkotója a jelenlegi magyar színházi életnek, mélyen elemez, biztos kézzel teremt atmoszférát, specialistája a legkilátástalanabb helyzetekben is felcsillanó fekete humornak. „2004-ben kezdődött, amikor az ír dráma klasszikusa, Synge drámáját, A Nyugat hősét rendeztem a Bárka Színházban. Akkor már olvastam-láttam az ifjú titán, Martin McDonagh néhány darabját, de gondoltam, kezdjük a nagy előddel. Mégiscsak ő volt a forrás, ő szállította az alapanyagot: kicsi emberek „nagy” tetteit, a férjét csákánnyal aprító özvegyasszony meséjét, az apját ásóval fejbecsapó legény képzelgését, na meg a valóságot álmokba lódító fantáziálást, a gomolygó ír ködből előszüremlő legendákat, rémmeséket, szájról szájra adott titokzatos történeteket” – vallott az ír drámákhoz való vonzódásáról a rendező.
A Nyugat hőse után – melyben Varga Anikóval és Ollé Erikkel, illetve Gadus Erika díszlet- és jelmeztervezővel is először dolgozott – megrendezte McDonagh Vaknyugat című tragikomédiáját, majd Conor McPherson A gát című költői rémmeséjét, melyben első alkalommal dolgozott Szarvas Józseffel. Most újra Martin McDonagh következik, akinek első darabját, a Leenane szépét Kassán állítja színpadra. „Czajlik József színházigazgató meghívására jöttem Kassára. Évek óta hívott, és most fért bele az időmbe, meg úgy alakultak a dolgok, hogy azt csinálom, amit szeretnék, ideális szereposztással. Talán a társulatnak hasznosabb lett volna, ha nyolc-tíz társulati taggal készítünk valamit – ennek is eljöhet az ideje –, de engem most az is vonzott, hogy itt újra együtt dolgozhatok Varga Anikóval és Ollé Erikkel, akiket nagyon nagyra tartok. A hívásra adott igenben benne volt ez a találkozás és természetesen Szarvas József is. S nagyon örülök, hogy benne van egy tehetséges felvidéki fiatalember, Habodász István is, akinek ez itt a második munkája” – nyilatkozta Bérczes László hírportálunknak.
Habodász István és Szarvas József (Fotó: Thália Színház)
A világ végén játszódó történetek alapkérdései
Bérczes László elmondása szerint 2004-ben, A Nyugat hőse próbái megkezdése előtt gyorsan kiutazott Dublinba, onnan tovább Nyugat-Írország szegényes, kietlen falvaiba, Sligoba, Inishmore-ba, az Aran-szigetekre és Leenane-be is, szóval azokra a helyekre, ahol a régi és új ír drámák java része történik. Azt persze, hogy miért is vonzódik ehhez a világhoz, nem ez a kirándulás fejtette meg. Keresi a közös pontot, mely ezeket a műveket összeköti, és a személyéhez kapcsolja. A történetek hősei átlagos kisemberek, de nem átlagos ábrándokkal és vágyakkal. A sorsuk a széleken, a végeken, a periférián, a mezsgyén, világvégi, elhagyatott helyeken játszódik, ahol kevés a történés, de sok az álom.
„A darabok alapvető jellegzetessége az, hogy általában Északnyugat-Írországban játszódnak, mely, ha úgy nézzük, Európa legeslegszéle, ott már csak az óceánban lógathatjuk a lábunkat, úgy is mondhatjuk, a világ végén. Vidéken történik, elhagyatott emberek a hősei. Nem elhatározásból, de valamiért ezek a „nem-hősök” foglalkoztatnak, mert olyanok, mint én. Nem a királyok és hadvezérek, hanem a kisemberek izgatnak, a legszélsőségesebb szerencsétlen helyzetekben. Az foglalkoztat, hogy ők is hőssé válhatnak, ha meg tudják haladni önmagukat. És ez mindannyiunkra érvényes. Én akkor haladom meg önmagam, ha ezt az előadást jól meg tudom csinálni. Ezek a hősök lehetőséget kapnak az élettől, kérdés, tudnak-e vele élni. Közel került hozzám a nagyon szélsőségekben gondolkodó, frenetikus humorral bíró Martin McDonagh, aki a drámaírás mellett filmrendező is, és 2018-ban – nem először – két Oscart nyert Három óriásplakát Ebbing határában című filmjével” – nyilatkozta portálunknak a rendező.
Szélsőséges, őrült tragikomédia
Mag és Maureen. Anya és lánya. A két nő lepukkant, ócska házban él együtt immár négy évtizede. A sivár semmiben. Be lehet kapcsolni a kívánságműsort sugárzó rádiót és a szappanoperákat árasztó tévét, ki lehet bámulni a koszlott ablakon. A főszereplő elvágyódik nyomorult, kiszikkadt, ingerszegény életéből, a remény az állandó társa, miszerint egyszer kiszabadul, megtalálja valódi helyét a valódi világban. Elhiszi, hogy van esélye. És fel is bukkan az esély, az öncsalásból, mások kiszipolyozásából, az érzéketlenségből és a érzékenységhez való ragaszkodásból egészen borzalmas és mégis megejtő keveréke alakul ki a létezésnek. Kell, hogy legyen egy jobb világ, mert ezt az életet nem lehetett megszeretni, elviselni. Most itthon van Londonból egy srác, Pato, szóval buli van a faluban, és úgy alakul, hogy a fiú Maureen ágyában ébred. Sőt, ki tudja, talán még magával is viszi a lányt. Angliába, Amerikába, akárhová. Anya és lánya gyűlölettel terhes, de végzetes magányt oldó együttléte veszélybe kerül. Cselekedni kell.
Ollé Erik és Varga Anikó (Fotó: Thália Színház)
Rendhagyó módon Mag, az öregasszony szerepében Szarvas József látható, aki a budapesti Nemzeti Színház és számtalan magyar film közkedvelt színésze. Maureen szerepében huszonöt év után visszatér Kassára Varga Anikó, aki a társulat tagja is volt, legutóbb beugróként a Portugálban játszott. A kassai Thália Színház társulatából Pato szerepében Ollé Erik erősíti a csapatot. Rayt Habodász István egyetemi hallgató alakítja.
„A darab szerkezete tökéletes, stílusa szélsőségesen érzékletes. Az öregasszonyt egy férfival eljátszatni, ez egy kihívás, ez színészi feladat. De miért ne játszhatná egy férfi, főleg amikor már egy olyan életkorú embert kell alakítani, amikor valójában már mindegy, hogy férfi vagy nő valaki, a nemnek nincs különösebb szerepe. Nem a „vicces” része érdekel, nem az, hogy egy férfi nőt imitál. Jóska lénye fontos ebben. Az az ellentmondás, ami egy végtelenül gonosznak tűnő lény és egy végtelenül szelíd ember, Szarvas Jóska között feszül.
Az a dolgom, hogy értsem az öregasszonyt: ebben segít Jóska érzékenysége, finomsága, szeretni való létezése. Azt keresem, hogy hol van az igazságuk az olyan embereknek, akik első ránézésre rosszak, gonoszak. Ezért nem egy durva lényre osztottam ki, hanem egy kedves, szeretetteljes emberre. Minél kiszolgáltatottabb embert szeretnék felmutatni, aki már semmire nem alkalmas, de itt megint csak egy feloldhatatlan ellentmondás feszül: amikor már elvileg semmi értelme az életünknek, akkor is kapaszkodunk belé. Humor nélkül nem tudom elképzelni az életet és a színházat sem. De nagyon el lennék keseredve, ha csak egy szélsőséges, brutális vígjátékot látnának a nézők, noha ez az, de tragikomédia inkább.
Ha nem sikerül bemutatni a gonosznak vélt öregasszony fájdalmát, nem beszélve a Varga Anikó szerepében megoldott negyvenes nő sorsáról, ha nem tud ez katartikus fájdalommal átmosni valakit, aki nézi, akkor nem volt értelme. De nagyon hiszek Anikóban, s a színészekben általában, mert általuk érhetem el, hogy a nevetés és a sírás egyszerre történjen meg, hiszen ez a cél” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bérczes László, aki szabadúszó rendezői munkája mellett színházhoz kapcsolódó úgynevezett beszélgető könyvek (Cseh Tamás, Törőcsik Mari) szerzője és a baranyai ördögkatlan Fesztivál társigazgatója.
Szarvas József: „Még sosem játszottam szoknyás szerepet”
Szarvas József, a budapesti Nemzeti Színház színművésze először van Kassán és első alkalommal játszik a Tháliában. „Ez egy nagyon érdekes, izgalmas történet, azt gondolom, hogy bárhol játszódhat, akár Kassán is. A házsártos öregasszony szerepe nem egy hétköznapi lehetőség, de tulajdonképpen csak jelmez és gesztusok kérdése. A feladat az, hogyan próbálom megközelíteni a belső énem egy másik oldalát, ám technikailag mint minden szerep, annyira más és annyira kihívás ez is. Nagy csavar és meglepetések vannak a történetben, egy krimi, bohózat, tragédia. Nagyon érdemes a figyelemre. Egy jó színdarab attól jó, hogy mindig jó kérdést tesz fel. Egy kortárs darabhoz úgy nyúlunk, hogy hiszünk abban, sok emberhez tud eljutni a kérdéseivel, a problémafelvetéseivel. Mához szóló, vészcsengőt megszólaltató darab, hogy vigyázzunk, ne múljanak el értékeink, kultúránk, nyelvünk, hitünk, a költészetünk, mi magunk, anélkül, hogy ne jönne utánunk az élet” – nyilatkozta portálunknak Szarvas József.
Varga Anikó és Szarvas József (Fotó: Thália Színház)
Varga Anikó: „ünnepi hangulatban vagyok”
Varga Anikó színművész huszonöt év után tér vissza a Thália színpadára. „1992-ben stúdiósként vettek fel, a Portugálban beugróként vállaltam szerepet. Nagyon örülök a lehetőségnek, szeretem a darabot és imádom Kassát. Fokozott a tét, akik huszonöt éve láttak, nyilván kíváncsiak lesznek, mi lett a cserebogárból, s ez egy kellemes kihívás. Nagyon sokat dolgozom azon, hogy megértsem Maureen tetteit, érthetővé váljon a cselekedete. Azért zseniális számomra McDonagh, mert kiválóan kidomborítja a darab miértjét. Hogyan kerül valaki egy olyan helyzetbe, hogy kegyetlen és vulgáris legyen, az érzelmek pattanásig feszülnek attól a terrortól, amit az anyjától elvisel, pszichológiailag nagyon jól fel van építve a karakter. Egy ilyen szerepnél ez egy nagyon izgalmas vizsgálódás a belsőnkben. Mindnyájunkban benne van a gyerekesség, a nőiesség, s akár a kegyetlenség is, amikor szorított helyzetben vagyunk. Tapasztalatokat gyűjtök a saját helyzetemből és a külvilágból, ebből építem fel a szerepet, s ez nem mindig kellemes. Ezt előbányászni fájdalmas, nem könnyű próbafolyamat. De végeredményben ez egy játék, még ha igazi valóságot is próbálunk megteremteni. Amikor bizalommal vagyunk egymás iránt, akkor nagyon jól lehet nyitogatni az ember lelkét” – nyilatkozta Varga Anikó színművész.
