Alapvető kérdés, hogy a tudásnak nevezett, szerintem minőségi szint eléréséhez vezető úgynevezett tanulási folyamatot hogyan lehet úgy befolyásolni, hogy a „végtermék” tehát az a bizonyos TUDÁS a lehető legjobb legyen.
Már a mondatom végén problémáim akadtak azzal, hogy milyen jelzővel próbáljam meg jellemezni azt a végeredményt, ami a tanulás végén megjelenik ( feltéve persze, hogy van ilyen végnek nevezhető valami). Végül a legjobb mellett tettem le a voksomat, miközben sokat mérlegeltem a legcélszerűbb, a legértékesebb, a legpontosabb és az ezekhez hasonló jelzők támogató és ellenérveit. Most tekintsünk el ettől a jelzős problémáról és fordítsuk figyelmünket arra a bizonyos tanulási folyamatra és annak befolyásolási lehetőségeire. A dolog nem annyira egyszerű, mint ahogyan ezt a kérdést sokan elintézik azzal, hogy mit kell ezen rágódni, hiszen ott van az iskola, sőt az egész iskolarendszer, amit azért hoztak létre és azért tartanak fenn mindenhol elég költséges módon, hogy a végtermék, vagyis az a bizonyos tudás az elvárt szinten megjelenjen.
Nos, az első észrevételemet pontosan az ilyen legyingetésre hajlamosaknak szánom. Ugyanis vannak olyan tények, amelyek a tudás megszerzése és annak intézményesített helye és ideje közötti ellentmondást látszanak igazolni. Pl. az összes állat a hangyától a majmokig megtanul iskola és intézmény nélkül egy sor olyan dolgot, ami számára és akár még társai, vagyis környezete számára is jó, hasznos, értékes …
További ellentmondást gyerekkoromból, sőt szüleim és nagyszüleim elbeszélése alapján még a gyerekkoromat megelőző évekből/évtizedekből merítve tudom. Akkoriban erre mifelénk, faluhelyen a tudást a felnőtt emberek megítélésekor azzal döntötték el, hogy az illető mit tudott felmutatni a faluhelyen akkoriban szokásos parasztgazdai tevékenysége eredményeként, de ugyanezt a minősítést végezték el a gazdákon kívül az összes más mesterember minősítése alkalmával is. Tehát az a gazda, aki eredményesen gazdálkodott, vagyis gazdálkodásának eredményeként elegendő és jó minőségű terményt tudott felmutatni, az a gazda tudott eleget, vagy az a mester – ács, kőműves, asztalos, bognár, kovács, fazekas, üveges, pék, cukrász, borbély és kocsmáros – lehetett eléggé tanult ember.
Ehhez csak azt az érdekes körülményt kell hozzátenni, hogy ez idő alatt a környéken nem volt egyetlen szakiskola sem, sőt az egyetlen iskolát is csak a református egyház működtette, ahol a pap, a kántor és ezen túl összesen legtöbb egy azaz 1 darab hivatalosan tanítónak nevezett ember tanította a templom melletti épületben naponta megjelenő gyerekeket.
Ez az egyetlen iskola és az a 2-3 ember, aki az iskolában folyó tanulást irányította és felügyelte, ezek alapozták meg azt a később a felnőtt korban megtapasztalható tudást, vagy nevezzük inkább szakismeretnek és gyakorlatnak, aminek köszönhetően az ilyen ismeretek és gyakorlat tulajdonosait egyszerűen mesternek nevezték. A mester címszó alatti minősítés alól csupán a gazdák jelentettek kivételt, mert velük kapcsolatban ezt a minősítést sosem használták, sőt a gazdák minősítése nem is volt szokásos, bár pl. édesapámról tudom, hogy ő aranykalászos gazda volt, illetve ilyen minősítési szintet ért el nagyapám gazdaságában szerzett tudásával akkorra, amikor 20 egynéhány éves fiatalemberként a magyar hadsereg katonájaként megkezdte kötelező katonai szolgálatát, ami hamarosan katonai szolgálatból frontszolgálatra változott.
Ebben a mesterképző rendszerben a gyakorlati tevékenységet végző mesterek egyszerre voltak szakemberek, akik végezték a szakmájuk szerinti munkájukat, ám szinte kivétel nélkül valamennyien tanítók is voltak, mert mindegyikük mellett volt 1-2 inas, vagy segéd, aki a mesternek való segédkezés folyamatában egyben tanulta is a mesterséget – ezt az egykori szokást próbálta/próbálja elég tökéletlenül kopírozni a ma duális képzésnek nevezett modernizációként elkönyvelt minisztériumi idétlenség néhány szakiskolán úgy, hogy vasárnapról hétfőre virradóan az addig szakközépiskolai tanárból mesterséges szaporulattal egyszeriben tanárt és mestert varázsol.
Ugyanezt a varázslatot elköveti egy környékbeli üzem, vállalkozás néhány szakemberével is, akikből hétfő reggelre mesterségük gyakorlata mellett egyszeriben tanárt varázsolnak és ezek a minisztériumi ütődött prostituáltak, akik a pénzéhes minisztereik és azok pártjainak kiszolgálását a prostitúciónak nevezett tevékenységi szinten végzik, talán még azt is elhiszik eme modernizációnak nevezett gazdasági állatok végtermékéhez hasonló barna színű, leggyakrabban hengeres alakú, növényi részek állati szervezetekben felhasználhatatlan összetételű anyagai keverékéből álló írott formában közreadott valamiről, hogy ennek köszönhetően különösebb anyagi áldozat nélkül a jövőben jobb fodrászok, szakácsok, ácsok, kőművesek, asztalosok, bognárok, kovácsok, fazekasok, üvegesek, pékek, cukrászok, borbélyok árasztják majd el a nem létező munkahelyeket.
De ki törődik itt a parasztokkal? A termőföld és az élelmiszeripar rabszolgáival? Lehet egy iskola vagy képzés monális, duális … deciális és a végtelenekig fokozható, ha csak a tolvajok és hazugok államában akar dolgozni és megélni, akkor előbb vagy utóbb éhhalálra van ítélve, mert az ilyen társadalom alapelve az enyém és távolról sem érdekel senkit a miénk fogalom és képviselőinek pusztulása.
Akkor mégis miben lehet meghatározni az iskolák és az egész iskolarendszer szükségességét? A válasz nagyon egyszerű. Az iskola és az iskolarendszer legyen azé, akié a haszon. Az alapképzést az írás és olvasás szintjére kell redukálni. A többit oldja meg a foglalkoztató, önköltségen! Az állam meg tartsa el az ilyen rendszerben kialakuló összes munkaerő felesleget.
Hogy miből és hogyan? Nos, az erre a kérdésre adott válaszok alapján a választók könnyen kiválasztják az x pártból azt az 1-2-3 alakulatot, akik ígéreteik alapján alkalmasaknak mutatkoztak a felmerülő igények és lehetséges problémák mindenki számára elfogadható kezelésére és megoldására. Ám amíg a választási kampányban mindenki arról beszél, ami az ő kedvenc témája, addig államigazgatásba fognak kerülni mindenféle pofázógépek, akiknek a szava semmit sem ér, és a tanulás és tudás problémakörében hemzsegni fognak a megoldatlan dolgok és a rosszul kezelt helyzetek.
Tehát a jelenlegi problémák gyökere abban rejlik, hogy az iskolarendszerünk teljesen fordítva működik, vagyis a rendszer működtetője, az állam megpróbálja előre kitalálni, hogy milyen képesítésű fiatalokra lesz a területén működő, vagy a későbbiekben működni kívánó vállalkozóknak szüksége, sőt ezt még megtetézi azzal is, hogy megpróbálja még a létszámot is „belőni” és mindezek után intenzíven imádkozik, hogy a későbbiekben elvárásai beigazolódjanak.
Természetesen az eredmény a két véglet a siker és a kudarc közötti skálán bemérhetően jelenik meg, csakhogy a balul elgondolt/eltervezett és balul megvalósított képzést visszacsinálni és a melléfogásból sikert varázsolni pillanatok (értsd választási ciklus) nem lehet. Ezért az ilyen rendszerben csak a gátlástalan hazudozók érzik jól magukat és aránylag jól érvényesülnek, mert ellenfeleik, vagy nevezzük őket inkább versenytársaiknak, de ők is ugyanabban a típusú cipőben próbálják meg eladni magukat, miközben a háttérben megbúvó haszonélvező vállalkozók jókat röhögnek a magukat kínálgató és a kínálatból válogató”vásárlók” korlátolt hadseregén egyaránt.
Eközben érdekes módon zajlik a melléfogások kozmetikai kezelése is, tehát kialakultak azok az eladható eljárások és technikák, amelyek segítségével a feketéből fehéret, vagy legalább rózsaszínt, vagy valamilyen világos árnyalatot lehet varázsolni. Ezt nevezik piacorientált demokráciának és állítólag ez az emberek által kitalált legjobb rendszer. Ezt a baromságot csak azok hiszik el, akik szerint az ember egy korlátolt/maradi/beszari/a semmivel is elégedett tehetségtelen barom, akivel bármit el lehet hitetni.
Az ilyen alapállásból kitalált rendszerekről eddig még mindig kiderült, hogy az alapjuk teljesen elhibázott, vagyis nem igaz, és a rendszerek szépen sorban megbuktak és jött helyettük egy másik, egy új, ami az emberekre jellemző módon vagy kicsivel jobbnak bizonyult az elődjénél és aránylag hosszú ideig fennmaradt, vagy csak nagyon kevéssel sikerült jobbra, esetleg egyenesen rosszabbnak bizonyult, amiért hamarosan ki lett cserélve. Nos, a demokráciának nevezett melléfogás most kezd elérkezni a megvilágosodás stádiumába, csak még azt nem sikerült kitalálni a piacvezető bankároknak és rabbiknak, hogy mi volna az az újabb hazugság, ami jól eladható és aminek köszönhetően egy újabb bőrt húzhatnának le a világnak nevezett isteni csodáról.
