Nem tudom, mi váltotta ki bennem egy húsz évnél öregebb emlékem felidéződését.
Kezdeném a kicsit pozitívabb emlékkel. Ültünk a Komáromi Járási Hivatal első emeletének folyosóján, többen a folyosó végén lévő lépcsőfeljáró lépcsőin, s türelmesen várakoztunk míg valamelyik prominens képviselőnk valahol a zárt ajtók mögött egyezkedett, vagy csak éppen karriere építgetésén fáradozott – nem tudhatom, mert az eredmény körülbelül a nullával egyenlő értéken landolt, s maradtunk ugyanúgy leváltottak, mint a történelmi megbeszélés előtt voltunk.
Tehát ültünk vagy ácsorogtunk azon a folyosón, és egyszerre valaki elkezdte a XC. zsoltárt énekelni. Bizonyára ez a keresztény himnusz is egyik oka lehetett annak a későbbi jelenetnek, ami már a hivatal udvarán játszódott le, amikor megjelent az a néhány civil ruhás rendőr, aki nyilván azt a feladatot kapta a „demokratikus” hatalom irányítóitól, hogy távolítsa el a hivatal környezetéből ezt a rendbontó csürhét.
De nem is ez az emlékképeimhez kapcsolódó gondolataim lényege, hiszen, ami volt az elmúlt, és mint ilyennek, akkor van értéke és értelme, ha ad valami útmutatást a mának és a mai kihívásaink kezelésének.
És itt látom azt a kétséget, ami a húsz évvel ezelőtti események üzenetében mintha elvesztené a jelentőségét. Ez pedig nem más, mint a napi gyakorlatunkban létező és kitalált, vagy csak még feltételezhető hatalmi túlkapásokkal szembeni ellenállásunk olyan kifejezése, amit politikusaink még véletlenül sem tudnak úgy eladni a Hlinka-gárdista múltból feléjük integető másik oldal felé, hogy ez az elfogadás és a megbékélés jele.
Voltak olyan kollégáim, akikkel a kitervelt megoldások hogyanjai és miértjei voltak párbeszédeink vezérfonalai. Ez az alapállás, pontosabban ennek hiánya az, ami a mai oktatáspolitikát jellemzi, mert összesen két lehetőséget látok a siralmas állapotok okára.
Az első lehetséges ok a felkészületlenség és az ebből eredő alkalmatlanság az oktatásügy irányítására. A második és még az elsőnél is rosszabb verzió a tudatos szembenállás és mindannak támogatása.
Sajnos nem ez a helyzet, olyanok vannak köztünk, akik a XC. zsoltár helyett a Máté evangéliuma 25. részének 14. versével kezdődő rész dicső folytatói az öt- vagy kéttalentumos szolgák táborából,
akik csak nyerni, vagy szerezni akarnak, de a múltbéli értékek megőrzése még tévedésből sem fordul elő alapvető szándékaik sorában.
Nos, ilyen képviselőink „értékeinek” tudatosítása árnyalja a 20 évvel ezelőtti események esetleg pozitívnak tekinthető emlékének képét. Kérdés: újabb 20 év múlva a saját polgármestereink fognak a hivatalukban a szlovák nyelv használatára kényszeríteni?
Ne lepődjünk meg!