„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg!/Ringasson békén a távoli rög, /S ne bántson könny, mely értetek pereg.” (dr. Zempléni Miklósnak, a 2. hadsereg egykori orvosának „A boldog szunnyadóhoz” című verse)
A Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás indította útjára 2017-ben a Donnál elesett magyar katonahősökre való ünnepi emlékezést. Az egykori Párkányi járás harminckét helysége érintett a közös tiszteletadásban, név szerint a következők: Bajta, Bart, Bátorkeszi, Béla, Bény, Búcs, Dunamocs, Ebed, Érsekkéty, Farnad, Garamkövesd, Garampáld, Gyiva, Helemba, Ipolyszalka, Kiskeszi, Kisújfalu, Karva, Kéménd, Kural, Kicsind, Kisgyarmat, Köbölkút, Kőhídgyarmat, Leléd, Libád, Muzsla, Nagyölved, Nána, Párkány, Sárkányfalva, valamint Szőgyén.
Minden évben más-más település önkormányzata vállalja társrendezőként a szervezést. Az első alkalommal Párkányban, tavaly Szőgyénben került sor a január 12-ei történelmi megemlékezésre. Az idei évben Muzsla önkormányzata vállalta fel a házigazda szerepét és az ünnepség megszervezését.
A díszőrség és az emlékező közösség, háttérben az iskola és a templom (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A doni áttörés 76. évfordulójának előestéjén a kegyeletadás szentmisével kezdődött a muzslai Kisboldogasszony-templomban, ahol ft. Borka Iván plébános mutatta be az engesztelő áldozatot az elesettek, az eltűntek, a fogságba hurcoltak lelki üdvéért.
A megemlékezés az Endrődy János Alapiskola melletti Csodaszarvas emlékműnél folytatódott, ahol egy 11 méter hosszú szalagon olvasható volt a 32 település hősi halottainak névsora. Itt Farkas Iván, a község polgármestere köszöntötte a vendégeket.
„Apáink, nagyapáink, a magyar 2. hadsereg honvédjei a zord tél közepén vesztek oda a Don-kanyar harcmezején. Minden honvéd a magyar hazát szolgálta, nem az orosz nép, hanem a bolsevizmus ellen harcolt irtózatos körülmények között, rettenetes túlerővel szemben. A kormányközi megállapodások eredményeként mára már két magyar központi katonatemetőben, Boldirjovkában és Rudkino-Gremjacsében nyugszik több tízezer honvéd. Napjainkban is tart a hadiözvegyek és a hadiárvák kárpótlása. Azonban
a Donnál nemcsak honvédek és munkaszolgálatosok tízezrei vesztek oda, de ott maradt a becsületük is. Itt az ideje végre, hogy kimondassék az, ami sokak lelki sebeire gyógyír lenne: bár a vesztes oldalon álltak, de apáink, nagyapáink becsülettel, hősies módon megállták a helyüket!”
– emlékezett a polgármester.
Farkas Iván polgármester beszédet mond (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Jelen volt dr. Vida Csaba alezredes, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének katonai attaséja, Hangácsi István, a szentendrei Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesületének elnöke, Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja, a Limes Anavum társulás elnöke, Dániel Erzsébet, alelnöke Bréda Tivadar hadisírkutató és az elnökség tagjai. Jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt Szigeti László és Bolya Szabolcs Nyitra megyei képviselők, Balogh Gábor, a Csemadok OV alelnöke, a környező falvak polgármesterei, helyi és környékbeli társadalmi szervezetek és intézmények képviselői, és a Don-kanyarban elhunyt honvédek hozzátartozói, emlékezők Muzsláról és a régió falvaiból. Jelen volt a Duna TV Kárpát Expressz stábja.
A történelmi visszatekintést Illésfalvi Péter hadtörténész, muzeológus tolmácsolta az emlékező közösségnek.
„A Don-kanyar tragédiájánál különösen figyelnünk kell arra a helytállásra, amit katonáink tanúsítottak. Otthonuktól kétezer kilométernyire harcoltak a mínusz negyven fokban, embertelen, felfoghatatlan körülmények között.
A távolság különösen nagy teher volt számukra. A naplórészletekből, levelekből szomorú képet kapunk arról, hogy a katonáknak az egyik legfájóbb gondolatuk az volt, mennyire messze kerültek az otthonuktól.
Az oroszkai hadimúzeum hagyományőrzői felállítják a korabeli löveget (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Olyan generáció tagjai voltak, akik apáiktól örökölték a hűség és a helytállás iránti kötelességtudatot, hiszen az első világháborúban a magyar katona ugyanerről tett tanúbizonyságot a harctereken. Ez a tett magasztosul fel, és még inkább tiszteletreméltóvá teszi ezeket a férfiakat, akik nem voltak mások, mint a párkányi régió falvainak katonái, az önök édesapái, nagyapái, felmenői” – idézte fel a doni történések hangulatát a történész.
Ezután Borka Iván plébános mondott imát az elesettekért. Közreműködtek az iskola tanulói, a Muzslai Dallos és a Gyöngyvirág énekkar, verset mondott Méri Mátyás, a párkányi Gimnázium harmadéves diákja és Sankó Julianna, a Csemadok alapszervezet tagja. Díszőrséget álltak az Oroszkai Military Historical Museum katonai hagyományőrzői Zsákovics László múzeumigazgató és Vizi László, a Magyar Királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred hagyományőrző egyesület alelnöke vezetésével.
A himnusz eléneklése után az emlékezők elhelyezték a kegyelet koszorúit, virágait, mécseseit az emlékműnél és az emlékszalagnál.
Ft. Borka Iván atya imádkozik a hősökért (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A virrasztás 22 óráig tartott a havas téli éjszakában. A helyiek frissítőt, meleg teát és forralt bort kínáltak.
A jövő évi emlékezés megszervezését Köbölkút község önkormányzata vállalta fel.
Végezetül, mindazok emlékére, akik esküjükhöz hűen, szülőföldjüktől távol, a haza védelmében teljesítették szolgálatukat és hősként helytálltak, álljon itt egy ismeretlen katonaköltő verse, mellyel Méri Mátyás versmondó rótta le kegyeletét.
A vers 1942 decemberében íródott, a címe:
Az utolsó pillanatfelvétel
Halott csönd kószál a sírok között,
Szél markol havat a keresztek között,
Jég csendül a rohamsisak peremén,
Mi nyugszik a sok fejfának tetején.Tegnap sok bajtársam harcolt mellettem,
De mára legtöbbjüket eltemettem.
A föld mindnyájukat befogadja,
S hantjával jóságosan eltakarja.Ám mit súg a halott csönd az anyáknak,
Mit vihet haza a szél az árváknak,
Mily hang csendülhet a hitves szívében,
Mi tartja meg őt hazaváró hitében?S miközben gondolatom ideér,
Testem a hómezőn lassan már nem él,
Soha többé nem jutok már haza,
Gondolj rám a Donnál is, Magyar Haza!
