Az ember tragédiája szerzője születésének 196. évfordulójára emlékeztek január 18-án Balassagyarmaton. A Madách-ünnepség részeként könyvbemutatóra, kiállításmegnyitóra, valamint a Nógrád Megyei Madách Díj átadására is sor került. A neves elismerésben idén többek között a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő kassai Thália Színház részesült.
Az ünnepség a törvényszék és az egykori vármegyeháza épülete által közrefogott impozáns Madách Imre-szobornál kezdődött. Sidló Ferenc szobrászművész 1937-ben felavatott szobránál a felvidéki és magyarországi intézmények, szervezetek, valamint önkormányzatok képviselői helyezték el a tisztelet koszorúit.
Madách Imre és Arany János barátsága
A műsorfolyam részeként mutatták be Praznovszky Mihály Tisztelőd s barátod – Arany János levelezése Madách Imrével című kötetét. Mint a bemutatón a szerző kifejtette: a kötet a 2017-ben megjelent Madách arany évei kiadvány folytatása.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/01/Balassagyarmat-képviselete-Medvácz-Lajos-vezetésével-koszorúz.jpg)
Amíg a két évvel ezelőtti kötet a két költő barátságát eleveníti fel, addig a folytatás a 16 levelet, s annak történelmi magyarázatát tartalmazza. Mint az ismert Madách-kutató megjegyezte, Madách Az ember tragédiájának kéziratát elsőként Arany Jánosnak küldte el. Az erről folytatott levelezés is olvasható a könyvben.
A levelezéssel kapcsolatban Praznovszky Mihály kifejtette:
„Arany János ráteszi Madách Imrére a tehetség súlyát.”
Mint hozzátette, a levelekben a két ember jelleme, a kultúrához való viszonya bontakozik ki.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/01/Praznovszky-Mihály-Tisztelőd-s-barátod-Arany-Jénos-levelezése-Madách-Imrével-című-kötetét-ismertette.jpg)
A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ egyik különtermében nyitották meg Siket Marianna keramikusművész és Czudor Beáta festőművész közös tárlatát. Mindkét alkotó kötődik Balassagyarmathoz, s ugyancsak mindketten megkapták a Horváth Endre-díjat.
A Nógrád Megyei Madách Díj
Az ünnepség részeként adták át a Nógrád Megyei Madách Díjakat is. Idén a kassai Thália Színház, valamint Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező, producer részesült az elismerésben.
Skuczi Nándor, Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében kifejtette, január több szempontból is fontos hónap a magyarság számára. „Folytonos és rendíthetetlen küzdelmek indultak e hónapban, döbbenetes küzdőszellem jellemzi a közösségünket.” Mint megjegyezte: Madách életműve teljes, világszemlélete ma is érvényes.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/01/Nógrád-Megyei-Önkormányzat-Közgyűlése-Skuczi-Nándor-b.-vezetésével-koszorúz.jpg)
A díjazottakkal kapcsolatban elmondta: meg kell védenünk a normális világnak azt a részét, amelyre ráhatásunk van, úgy ahogy a kassai társulat teszi a missziós munkája során.
Pásztó András dramaturg a kassai Thália Színház méltatásában elsőként röviden ismertette az ötven évvel ezelőtt alakult társulat történetét. Mint megjegyezte: 1969-ben Beke Sándor egy maroknyi lelkes színészcsapattal elindult Komáromból, hogy úgyszólván a semmiből megteremtse a Tháliát.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/01/49393557_1162085537276071_8647726954675437568_o.jpg)
„A kassai Thália Színház jelenleg Európa legészakibb magyar színháza.
Megalakulása óta a legfőbb feladatának a szép magyar szó, a színvonalas színházkultúra ápolását és terjesztését tartja.
A kassai Thália nemzetiségi színház, de a felvidéki magyar közönség mellett minden színházszerető, színházértő és szórakozásra vágyó nézőt határon innen és túl meg kíván szólítani”– hangzott el a laudációban.
Pásztó András sokáig a kassai Iparista Kisszínpad, később a most kitüntetett színház dramaturgja volt. Többek között az ő irányítása alatt találkozott először a színészettel és a színpaddal Czajlik József jelenlegi igazgató, valamint Bocsárszky Attila, a társulat egyik vezető színésze.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/01/Könyvbemutató-a-Mikszáth-Kálmán-Művelődési-Házban-található-Madách-Imre-Városi-Könyvtárban.jpg)
Czajlik József, a társulat igazgatója a Felvidék.ma-nak elmondta:
„Több színházi ember is megkapta már előttünk, ám mi vagyunk az első társulat, amely ebben az elismerésben részesült. A kultúra terjesztése terén végzett munkánkat értékelték.”
Mint hozzátette, a színház gyakran visz tájelőadásokat Nógrád megyébe, főleg Salgótarjánban vannak bemutatóik. „Körülményeink ellenére fontosnak tartjuk a kultúra közvetítését a vidéki településekre” – zárta gondolatait a színház igazgatója.