Szent István király szobrának megáldására és megszentelésére került sor augusztus 18-án Hímben.
Az ünnepi búcsúi szentmise záró könyörgése után a papság, a segédkezők, az énekkar, a képviselő-testület, a meghívott vendégek és a nép a templomkertbe vonult.
A szentelendő szobornál az egybegyűlteket dr. Molnár László polgármester, majd Kocsis Károly kurátor köszöntötte, aki megkérte a szobor készítőjét, Lukács Jánost, hogy mutassa be művét. Ezután következett a szobor leleplezése és megáldása, amelyet a vendég lelkiatyák: Böőr Roland radi plébános és dr. Vakles Attila szesztai görögkatolikus esperes-parókus végzett.
Roland atya, a falu szülötte bevezető köszöntőjében Szent II. János Pál szavait idézte:
„Történelmetek egy szent királlyal kezdődik. Sőt, egy szent családdal, ami olyan maggá vált, amelyből nemes szentek egész sora sarjadt ki. Ennek következtében, országotok –
Pannónia – a századok során: a tatárjárás, a török vész és a többi dúlás idején a kereszténység védőbástyája lett. Ezek az események mély nyomot hagytak kultúrátokban és szokásaitokban.
Ilyen például a déli harangszó, amely 1456. augusztus hatodika – a mohamedán törökök felett aratott nándorfehérvári győzelem óta – arra hív minden keresztényt, hogy munkájukat félbeszakítva imádságba kezdjenek.”
A szenteltvízhintés és a tömjénezés után egy részlet hangzott el Intelmekből a hit megőrzésének fontosságáról, mert Szent István király nem választható el sem az Istentől, sem az egyháztól, sem a kereszténységtől. „Aki nem vállalja Szent István király teljes örökségét – csak úgymond mazsolázik élettörténetéből – az ilyen magyar ember ezeréves örökségünk rossz őrzője, hiteltelen tanúja és kétes hordozója” – figyelmeztetett a szentelést végző plébános.
Ezt követően a helyi plébános, Fábry Péter megáldotta a múlt század ártatlan áldozatainak napokban elkészült emlékművét. A plébános atya többek között így imádkozott: „Urunk, Jézus Krisztus! A letűnt században sok próbának vetettél alá minket. A fasizmus, a kommunizmus, a nacionalizmus, a sovinizmus, a kivándorlás, az elvándorlás, a beolvadás, s a beolvasztás, a testi és lelki fásultság megtizedelt bennünket. Életek vesztek el. Hazák csonkultak. Szellemi, lelki és anyagi javaink siklottak ki kezeink közül. A mellőzés, a félreállítás, megrendített bennünket.
Kétségbeestünk. Kétségeink közepette adj hát nekünk biztató reményt. Ne engedd, hogy a jövőben gyöngeségből, közönyből, hitványságból, vagy hamis jóságtól vezérelve, feladjuk értékeinket!”
Mialatt a jelenlevő papok szenteltvízzel meghintették az emlékművet és megtömjénezték, a kórus a Béke fejedelme kezdetű népéneket énekelte.
Az ünnepség végén a helyi plébános mondott köszönetet, elsősorban az isteni Gondviselésnek a szép napért, hogy újabb bizonyítékát adta különös szeretetének!
Megkülönböztetett háláját, tiszteletét és köszönetét fejezte ki Lukács János szobrásznak a míves munkáért, hogy fába vésve megörökítette első szent királyunk áldott emlékét.
„Adja Isten – mondta –, hogy munkája egyházközségünkben és faluközösségünkben se legyen hiábavaló!”
Köszönetét fejezte ki a falu polgármesterének, az önkormányzatnak és a helyi híveknek, hogy megértve az idők jeleit, tapintatosan, megfontoltan, de következetesen cselekednek, hogy az első szent király áldott emléke népünk körében el ne felejtődjön!
Befejezésül megismételte a szent pápa 2000. október 8-án elhangzott szavait: „Kedves magyar zarándokok! Azt kívánom, hogy a jubileum kegyelmével megerősítve hazátokban igazságosabb és testvériesebb társadalmat tudjatok felépíteni, amely méltó hitetekhez és mély keresztény gyökereitekhez. Ezekkel a jókívánságokkal bízlak titeket a Magyarok Nagyasszonya anyai pártfogásába, amint azt egykor Szent István király is tette.”
A megjelent hívek a hími ünnepségen is arra kérték a Teremtőt, minden nép Atyját, hogy Szentlelke által gyújtson szívükben új fényt és világosságot.
Segítse őket, hogy egymásban felismerjék a testvért, és igaz keresztényként viseltessenek egymás iránt. Ne vetélytársat és ellenséget lássanak egymásban, hanem szövetségest. Legyenek a béke, a kiengesztelődés, a megbocsátás eszközei, hogy példájuk által a hitetlen világ könnyebben elfogadja az evangélium tanítását, és annak gyümölcseként mihamarabb elnyerje a testvériség ajándékát.
Az egybegyűltek ilyen lelkülettel és lelkületben fogadták az Anyaszentegyház áldását. Az ünnepség a himnuszok éneklésével zárult.
.
