Bizony, nehéz az iskolatáska. Most azonban nem a fizikai súlyára gondolok, habár az is megérdemelne egy litániát. Tudniillik, a huszonegyedik században, a digitalizált tananyagok korában teljesen feleslegesen terheljük túl a gyerkőcök gerincét – megágyazva ezzel a későbbi egészségügyi problémáknak.
Ám mint az elején jeleztem, most nem erről lesz szó, hanem egy sokkal fajsúlyosabb problémáról. Mert az igenis probléma, ha az iskolából egy előítéletekkel terhelt felnőtt kerül ki, aki minden újat elutasít, ami nem fér bele a világképébe. Történik pedig mindez egy olyan világban, mely szédítő tempóban változik, ami ma még jó, nem biztos, hogy holnap is az lesz.
Mondom, ezek az előítéletek az iskolában ragadnak rá a gyerekekre. Igaz, egy részüket otthonról hozzák, másik részüket pedig a kortársaiktól veszik át, de az iskola akkor is bűnös mulasztást követ el, ha nem küzd ezen előítéletek ellen, sőt, nem egy esetben rá is erősít ezekre.
Vegyük például a történelem oktatását, amely tájainkon teljesen törzsi szemléletű, és agyonideologizált, ami marxista hagyaték. A világot jókra és rosszakra osztjuk. A jók természetesen mi vagyunk és a szövetségeseink, az ellenségeink pedig azok, akiket mi annak kiáltunk ki. Merthogy, a törzsi szemlélet alaptétele, hogy ellenségnek mindig lenni kell, akivel szemben mi meghatározzuk magunkat. Ők azok, akik a múltban annyiszor törtek ránk, és ma is ellenünk áskálódnak.
Mondanom sem kell, hogy ez a szemlélet mennyire káros, mert zsigeri gyűlöletre nevel. Ez akár még indokolt is lehetett abban a korban, amikor a konfliktusokat a harctereken oldották meg, ma már azonban az együttműködésen van a hangsúly.
Csoda-e ezek után, ha a gyermek átviszi ezt a szemléletet a saját életére, és osztályozni fogja a kapcsolatait? Csak barátokban és ellenségekben tud gondolkodni, és egy frusztrált felnőtt lesz belőle. A világ ugyanis garantáltan nem az ő elvárásai szerint fog működni, amit nem lesz képes elfogadni.
Kedves pedagógusok, harcoljatok az előítéleteink ellen!
