Nem tetszik nekem, hogy a parlamenti választás vészesen közelgő napja ellenére még mindig nincs konkrét előszele annak, hogy a felvidéki magyarság parlamentbe jutása biztosnak legyen elkönyvelhető. Bár az egyes politikai szubjektumok próbálnak közeledni egymás irányába, valamilyen közös akcióterv vízióját felvállalva, mégis úgy érezheti az egyszerű magyar választópolgár, hogy konkrét, lényegre törő elképzelés még senkinek a fejéből nem pattant ki. Inkább az időhúzás az, amelyben ha úgy tetszik, „példaértékű” tevékenységet fejt ki a politikum.
Nem tetszik nekem, hogy az elmúlt 30 esztendő politikai érdekképviselete ilyen irányba sodorta az eseményeket. Az emberek közül jó néhányan már a magyar jelöltek neve mellé X-et sem hajlandóak tenni, mert úgy érzik, hogy politikusaik nem hozták meg számukra az ígért jólétet. Valljuk be, ebben van valami…
Az egyszerű nép dolgos tagjai eddig nem túlságosan élvezhették a rendszerváltoztatás óta kampányeseményeken újra és újra elismételt anyagi jólétet.
Illetve élvezhetik, de csak néhányan, akik jókor, jó időben a húsosfazékhoz settenkedtek, és ma sem hajlandóak átadni a kanalat nemzettársaiknak. Bizony régen orrba-szájba kommunistáztak és az egyenlő bánásmódért harcoltak, mára meg a legnagyobb elvtársak bőrébe bújtak.
Nem tetszik nekem, hogy európai büszke állampolgárként még mindig nem kezelnek bennünket a többségi nemzet tagjai egyenlő partnerként. Sajnos, eddigi érdekképviseletünknek ezt sem sikerült elérnie.
Minket, magyarokat, csak akkor emeltek és emelnek ki a közéletben, ha elengedhetetlen, hogy jelenlétünkkel valamihez hozzájáruljunk a többségi nemzet javára.
Hogy mi milyen javakat akarunk, az másodlagos kategória. A saját önrendelkezéses ügyeinek szempontjából másodlagos pozícióban veszteglünk, idáig jutottunk el. Ezt még fokozva, egy olyan dekrétumnak az eltörlését sem sikerült kierőszakolni a törvényhozásban, amelynek alapján mind a mai napig háborús bűnösként vagyok számon tartva, s az elődeimet hadd ne említsem.
Nem tetszik nekem, hogy a politikai önreflexiónak még csak a halvány jelei sem mutatkoznak. Akik eddigi politikai pályafutásuk alatt hibákat vétettek, még mindig abban a pozícióban tetszelegnek, ahová azért kerültek, hogy a közjó érdekében ne csak megoldási alternatívákat vázoljanak fel, hanem azt konkrétan a gyakorlatban is véghezvigyék.
Nem lehet afölött szemet hunyni, hogy – félretéve a párthovatartozást – egyesek nem alkalmasak bizonyos pozíciók betöltésére.
Azoknak a közszolgáknak, akiknek az elmúlt évtizedekben nem sikerült fejlődő pályára állítaniuk az itt élő magyar közösség sorsát, legalább fontolóra kellene venniük a háttérbe húzódás alternatíváját.
Nem tetszik nekem, hogy a felvidéki magyarság lelkiállapota véleményem szerint a többi határon túli magyarokéhoz képest a legrosszabb már évek óta. Ennek talán legékesebb példája, hogy a 90-es évek elején az autonómia szó hallatán a magyarok nem összerezzentek, és nem provokációnak vették azt, hanem felsorakoztak a nemes ügy támogatói mögé.
Mára eljutottunk oda, hogy aki az autonómia szót ki meri ejteni a száján, arra a többség mutatóujját ide-oda csavargatva a halántékán mutatja, bizony ennek nincs ki a négy kereke.
Talán legbelül saját magunk jobban ellenezzük az autonómiát, mint a többségi nemzet tagjai. Sajnos így Dél-Tirollal kár előrukkolni…
Nem tetszik nekem, hogy a fiatal nemzedék tagjai még arra sem veszik a fáradtságot, hogy a szabadidejükből fél órát áldozzanak, hogy a demokratikus jogaikkal éljenek, és válasszanak. Hiába, a modern időkben, amikor lassan minden háztartásban szinte minden egyes családtagra jut egy autó, bizony rendkívül fáradságos dolog azt a néhány lépést megtenni a szavazóurnához vezető rögös úton… Hiába, élni a demokrácia nyújtotta jogokkal manapság már nem „trendi”… Nyilván azok sem voltak „trendik”, akik az életüket áldozták azért, hogy a jövő nemzedék tagjai egy sokkal szabadabb világban élhessenek…
Nem tetszik nekem, hogy fiatal felvidéki magyarként csak arról tudok írni, hogy mi nem tetszik nekem. Remélem, új időknek új dalaival, február 29-e után már arról tudok majd írni, hogy mi tetszik nekem.