A trianoni békediktátum 100. évfordulójához közeledve egyre több helyi közösségről derül ki, hogy bizony szívén viseli a 100 éve történt igazságtalanság ügyét: emlékezni, s emlékeztetni akar. Így vannak ezzel a nagyszarvaiak is, akik az elmúlt években bizonyították, hogy nem engednek a betelepültek provokációjának, s ha kell, össze tudnak fogni.
Ennek a közösségnek egyik tagja Lentulay István – aki egyébként a nagyszarvai önkormányzat képviselője is –, aki mert nagyot álmodni, és eldöntötte: szeretne egy emlékhelyet a trianoni békediktátumnak a faluban. Vele beszélgettünk.
Miért tartod fontosnak a trianoni békediktátumról való megemlékezést?
Hogy miért is fontos? Nem gondolkodtam sohasem rajta. De ez vagy benne van valakiben vagy nincs. Sokan, ha meghallják, csak legyintenek. Számomra ez is akkora jelentőséggel bír, mint az államalapítás, csak az ellenkezőjét jelenti. Augusztus 20-án nagyszabású megemlékezések, tűzijátékok vannak, mindenki ünnepel nézeteitől függetlenül, annak ellenére, hogy lehet, nagyon keveset tudnak az eseményről. Így van ez a trianoni békediktátummal is. Erről is nagyon keveset tudnak az emberek.
Az anyaországban nagyon kevesen foglalkoznak június 4-ével. Többen emlékeznek rá az elszakított területeken. Nem csoda, hiszen ez minket érint, itt élő magyarokat. Nekünk fáj, mi éljük meg napjainkat idegenként kisebbségben a saját földünkön. Iskoláinkban is pár sort szentelnek ennek csupán a tankönyvek, ami nagyon kevés. Ha a fiatalabbakat megkérdeznénk, nagy részük csak nézne ránk, hogy mit is kérdezünk. Bár hozzá kell tennem, hogy az utóbbi pár évben már javult a helyzet. De talán mégis van válasz a kérdésedre, részemről biztosan.
Az iskolában tanultak nem igazán tettek hozzá a magyarságtudatomhoz. Akkoriban még a vörös uralom tömte belénk a történelmi ismereteket és a valós dolgokról csak nagyszüleinktől hallottunk, akik átélték, akiknek az nem történelem volt, hanem sorscsapás.
Halottam sokszor megboldogult nagyapámtól, hogy hadifogságba vitték, utána kitelepítették. Talán ezért kezdtem el könyvtárakban keresgélni, később pedig egyre több információhoz lehetett hozzájutni. Magyar közegben élek is ezért furcsa volt, hogy mikor a kötelező katonai szolgálatomat töltöttem, miért szidnak olyan szlovákok és küldenek a Duna túlsó partjára, akik addig nem is találkoztak még magyarral. Voltak, akik meghunyászkodtak, de szerencsére a többségünket ez erősebbé tette. Ilyen dolgok miatt kezdtem el jobban megismerni a történelmünket és lassan rájöttem, hogy nem szégyen magyarnak lenni, hanem büszkeség, könnyezni a himnusz vagy akár a honfoglalás történetének hallatán. Ezt szeretném átadni az utódainknak is és ezért tartom fontosnak, hogy megemlékezzünk főleg olyan dolgokról, melyek nagyban befolyásolták nemzetünk fejlődését.
Úgy hallom, hogy emlékoszlopot szeretnél állíttatni. Hogyan jött az ötlet?
Az ötlet onnan jött, amit elmondtam, hogy jeleket hagyjunk magunk után, hogy ne vesszen feledésbe az, ami történt. Ha látják, akkor az intelligensebbek veszik majd a fáradságot és utánakeresnek a világhálón. Trianon a községünkben is sokáig tabutéma volt. Nem emlékszem, hogy bármikor is lett volna megemlékezés. Pár éve itt volt az elhíresült szlovák alapiskola-nyitási ügy, ami felébresztette falunkban a nemzettudatot, lehet, még hálásak is lehetünk érte. Ekkor jött a gondolat, hogy mindent, ami a nemzetünkkel kapcsolatos, büszkén fel kell vállalni és megemlékezni róla.
A gyerekeinkbe belesulykolják a vesztes csatákat, de szóra sem méltatják a több száz dicső hadjáratunkat. Szinte semmit nem tudnak az őseikről, csak pár főcímet. Néha azt hiszem, hogy ezt szándékosan teszik, hogy lehajtott fejjel, szinte szégyenkezve éljenek magyarként, pedig büszkén, emelt fővel kellene járniuk.
Hogyan kezdtél hozzá a szervezéshez?
Az első lépés még 2019-ben történt. Pár nap alatt körbejártam a történelmi 64 vármegye nagy részét (58-at, de a kimaradtakat is pótlom) és mindenhonnan hoztam egy vödör földet, amibe 2019. június 4-én egy megemlékezés keretén belül elültettük az összetartozás fáját. Ez az ötlet egy filmből jött, ahol a koronázáshoz minden vármegyéből vittek földet, amire a király fellovagolt és jelképesen minden égtáj felé suhintott a kardjával. Ez a jelenet örökre megmaradt bennem. Innen az ötlet, hogy bejárom a volt megyéket.
Nem tartottál tőle, hogy a szokatlan, de nagyon konkrét kiállás és a jól átgondolt terv hallatán lesznek olyanok, akiknek ez majd nem tetszik?
Először picit féltem, hogy milyen hatása lesz az emberekre, de pár „minek magyarkodni” beszólás mellett kellemes meglepetés ért, amikor községi szinten nagyon sokan megjelentek a megemlékezésen és utána is pozitív visszajelzéseket kaptam.
A legfontosabb és legtöbb erőt adó a nagymamámé volt, aki korára való tekintettel rég nem lépett ki az udvarról, de az ültetésre eljött és utána könnyes szemmel, elcsukló hangon mondta, hogy fiam, a nagyapád most nagyon büszke volna rád.
Ez a pillanat volt, amikor eldöntöttem, hogy ezt folytatni kell. Jöttek az ötletek, melyekhez persze idő kell, de az akarat megvan és vannak, akik szívesen segítenek benne.
Mire gondolsz?
Tervezek egy történelmi falat, melyet történelmünk dicső jelenetei ékesítenének, és ha ezt sikerülne megvalósítani, minden évben szeretnék egyet elhelyezni rajta időrendi sorrendben. Megismerkedtem Demeter József erdélyi fafaragóval, akivel remélhetőleg még nagyon sok sikeres tervet fogunk tudni „láthatóvá” tenni. Ezenkívül már rajzolódik a fejemben az aradi vértanúk emlékműve, amit 2021-ben szeretnénk megvalósítani. De visszatérve 2020-ra, ez a gyász éve, és a fa ültetése után most egy nagyobb emléket szeretnék. Januárban kezdtem rajzolgatni egy emlékművet a 100. évfordulóra. Mikor már kezdett formát ölteni, kikértem pár műveltebb, a történelemben, népszokásainkban és a szimbolikákban jártasabb ismerősöm véleményét is, míg végül összeállt a kép, amit egyeztetve a faragómesterrel szinte már felállítva láttunk. Következett az árkalkuláció, majd pár személyes találkozás, pontosítás és elkezdődött a munka, ami nehézkesen indult, mivel elég magas lesz az oszlop, így sokáig tartott a megfelelő alapanyagot (tölgyfa) megtalálni, de mostanra már a munka vége felé járunk.
Mikor szeretnétek felavatni?
Most, amikor egyértelművé vált, hogy bizonyos megkötések mellett lehet megemlékezéseket, nyilvános rendezvényeket tartani, szinte biztosra vehető, hogy az emlékművet a június 4-i, 19:20-tól kezdődő megemlékezés után avatjuk fel.
Hol lesz az emlékmű?
A helyszínt egyelőre még nem akarom megnevezni. Először úgy volt, hogy a keresztet ideiglenesen az összetartozás fája mellé helyezzük, majd pedig a faluház felújítása után az épület elé, de a képviselőtestület nem tudott megegyezni.
Kik támogatnak?
A Három Királyok formáció (Derzsi György, Kovács Koppány, Vadkerti Imre) felajánlották egy koncertjük teljes bevételét, de sajnos ez elmaradt a járvánnyal kapcsolatos tiltások miatt. De már most úgy áll a dolog, hogy a kereszt költségeit
közadakozásból fogjuk fedezni, amit fel is tüntetünk majd egy emléktáblán.
Hogyan lehet segíteni?
Május 30-án főzünk egy nagy katlan csángó gulyást a nagyszarvai tűzoltószertárnál. Aki szeretné támogatni az emlékmű felállítását, azt szívesen látjuk 16 és 20 óra között a helyszínen, ahol a kihelyezett urnában mindenki elhelyezheti adományát, mielőtt vagy miután elfogyasztott egy tányér finom gulyást.
