A magyar Országgyűlés 2015-ben nyilvánította II. Rákóczi Ferenc emléknapjává március 27-ét, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját, ösztönözve ezzel a Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. A mai emléknapon Császár Elemér tanulmányát segítségül véve azt vizsgáljuk, Rákóczi hogyan szerepel a magyar költészetben.
II. Rákóczi Ferenc túlélte korát, s talán örökre beírta a nevét az emlékezetbe, s nem merül el a feledés árjában. A magyar nemzet szívébe zárta, s ehhez a költészet is segítségül szolgál.
Ahogyan Császár Elemér (1874-1940) irodalomtörténész írja: a költészetnek szellemőrző ereje van, s ez a magyaroknál nagy jelentőségű. „A magyarság széles rétegeink emlékezete rövid, történeti tudata gyönge. A történelmünk nagy hősei közül csak az marad meg nemzeti emlékezetünkben, akit szárnyára vesz az ének, akiről nóta terem a nép dalos ajkán” – vélekedik Császár.
Császár Elemér irodalomtörténész (Fotó: Wikipédia)
Megerősíthetjük, a magyar költészet erejét dicséri, hogy a Borsiban világra jött II. Rákóczi Ferenc születésének 345. évfordulóján is éppen olyan erős fényben ragyog, mint legdicsőségesebb napjaiban.
Maga a nagyságos fejedelem is írt. Számos imája maradt ránk, de kéziratai közt megtalálták hosszú versét, mely később Rákóczi Ferenc buzgó éneke címmel maradt fenn. Badics Ferenc közölte először az Irodalomtörténeti Közlemények 1929-es évfolyamában.
Az irodalomtörténész megjegyzi, hogy emelkedett, szép vers, mely egyben kitűnő önarckép is. Megmutatkozik benne mély vallásossága és erős fajszeretete, történeti érzéke, törvénytisztelete, együttérzése a szenvedőkkel, áldozatkészsége, céltudatossága, bátorsága. Elismerhetjük, hogy mind-mind olyan tulajdonságok, amelyekért méltán tekinthetünk rá példaképként. Olyan nemzeti hős, akit Isten a magyarság oltalmára küldött.
A Rákóczi-nóta (Fotó: Arcanum)
Rákóczit, mint közbenjárót a földiek és égiek között az alábbi négysoros örökíti meg:
Rákóczi, édes vérünk,
Régi híres vezérünk:
Kérd a magyar szenteket –
Ne hagyjanak bennünket.
A szabadságharc leverését követően, a földre sújtott, megkínzott, kétségbeesett magyarságból a fájdalom a Rákóczi-nótában tört ki, mely hazafias líránk legjelesebb darabjai közé emelkedik. Az ismeretlen szerző ajkával maga a nemzet szólal meg benne, éneklik tárogatóval vagy török síppal, illetve hegedűvel. A Hej Rákóczi, Bercsényi nótát énekelve sírták ki bánatukat, s ezen nóták hangjaival búsul máig a magyar, túlélve minden katasztrófát. Nemzeti énekké válva szálltak századokon át ajakról ajakra, mint élő emléke a kuruc világnak.
Megszülettek a Rákóczit búcsúztató versek is, kesergő énekek. Majd 1735 után halálával lassanként megfeledkeznek róla vagy 50 évre, amikor is Ányos Pál megírja a Kalapos király című versét, de ebben a szabadságharca pártütéssé torzul.
Bercsényi rodostói házának udvara (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Lukinich Imre által szerkesztett emlékkötet)
A száműzött Rákóczi arcképét a közönség elé hű társa, Mikes Kelemen vetítette prózai alkotásaiban. A század első felében írott leveleskönyve csak 1794 után került a közönség elé Törökországi levelek címmel, melyben a nemes szívű fejedelmi szolga meleg és közvetlen képet fest Rákócziról.
A szabadságharc centenáriumára az ország a bécsi kormány súlyos igája és nyomasztó gazdasági helyzetbe került, így a Rákóczi név nem kapott új fényt. Mígnem jött Kölcsey Ferenc s a mindenkori magyar szabadságharc hősévé, a régi dicsőség visszhangjává teszi Rákóczit.
„Kölcsey Ferenc az első magyar költő, aki megérezte, hogy a magyarság élete egy idegen államközösség keretében csak tengődés, nemzeti életet csak akkor élhet, ha kivívja politikai szabadságát. Ezt a nagy gondolatát éppen Rákóczival kapcsolatban mondja ki 1817-ben, a Fejedelmünk haj című versében, sőt talán éppen a fejedelem emléke vagy a nótája sugallta neki. A költemény éppen ezért szellemtörténeti nézőpontból a magyar líra egyik legérdekesebb terméke, a nemzeti szabadság első apotheosisa” – írja Császár Elemér.
Majd emlékeztet, hogy a költemény történetfilozófiai szempontból is jelentős. A későbbi Rákóczi-líra termékei közvetve vagy közvetlenül mind kapcsolódnak Kölcseyhez. Ebben a versben a szó, szabadság, nem fordul elő, nyilván politikai megfontolásból, a cenzúra miatt. De megvan képbe rejtve a befejező versszakban:
S ledőlt országok hamvain
Egy szép hon támad fel,
Mely lelket tölt, mely szívet rá
Neve zengésivel.
Kölcsey Ferenc és Vörösmaty Mihály (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Lukinich Imre által szerkesztett emlékkötet)
A nemzet másik nagy költőjének, Vörösmarty Mihálynak a képzeletét is foglalkoztatta a fejedelem alakja. Egyik ifjúkori zsengéje Rákóczi Bercsényinél Lengyelországban címet kapta. Másik verse 1828-ban eredetileg Egy öreg rabszolga keserve Pompejus sírja fölött címmel majd Mikes búja címmel jelent meg, melyben kivetíti, hogy abban a korban nem volt szabad Rákóczi nevét említeni:
Árva hazád tiltott nevedet nem zengheti többé!
Rákóczi csillaga egészen az 1843-44-es országgyűlés idejéig maradt kihunyva. Ekkor az ifjúság búsulva és reménykedve régi és új nótákkal vigasztalta magát, amikor is felcsendült újra Rákóczi neve, s új színben jelent meg a magyarság előtt. Kalmár József egy verses munkájában örökítette meg az ifjúság szólamait, amikor is Rákóczi apánkként tartották maguk előtt a nemzeti hőst.
Ebből az időből való Horváth Mihály történeti szintézise, de Rákóczi képe akkor kapott új színt, amikor a legnagyobb lírikusunknak, Petőfinek a lelkét megihlette.
Petőfi Sándor lelkéhez a magyar múlt nagyjai közül Rákóczi állott a legközelebb. Első Rákócziról szóló verse 1845-ben született meg A rom panasza címmel, melyet a sárosi vár sivársága ihletett. Majd 1847-ben megírta a Szent sír, 1848-ban pedig a Rákóczi költeményt. Utóbbi borongós lírai visszaemlékezés az elfeledett száműzöttre. S ezzel felfokozta a Rákóczi-kultuszt. A kor szellemvilágában benne élt a két szabadságharc összekapcsolása.
A megnyitó versszak, melyet Császár Elemér márványba kívánkozó soroknak nevez, s szerinte szebbet nem írt más költő tolla, a következőképpen szól:
Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk…
Arany János és Petőfi Sándor (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Lukinich Imre által szerkesztett emlékkötet)
Arany János sem megy el Rákóczi mellett. S az irodalomtörténész szerint Kölcsey és Petőfi víziói gondolatainak felvételével nagyszabású szellemjelenéssé válik A rodostói temető című verse 1848 derekán.
„A vers egy-két mozzanatán felismerszik a történeti tanulmány – Arany volt az első költőnk, akik Rákócziról szólva nemcsak a köztudatból merített, hanem a történetírásból is. Még fokozottabb mértékben tanúsítja ezt másik Rákóczi-verse, a Rákócziné, szintén 1848 középéről” – jegyzi meg Császár Elemér.
Mint megtudjuk, Arannyal azonos időben Szigligeti Edét is foglalkoztatta Rákóczi alakja. Drámát írt II. Rákóczi Ferenc fogsága címmel, mely 1848. november 4-én került színre a Nemzeti Színházban, s alig két hét alatt ötször játszották, nézők ezrei elé állítva a fejedelem alakját.
Szigligeti Ede (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Lukinich Imre által szerkesztett emlékkötet)
Szigligeti ezzel megrajzolta az ifjúkort, amikor a császári udvarban raboskodott, az addig ismert szabadsághős és száműzött fejedelem alakja mellé.
Aztán tilalmas lesz Rákóczi nevének említése az országban, s hallgatniuk kell a költőknek „a nemzeti lélek tüzes ébresztőinek”. 1861-től félve jelenik meg Jósika Miklós: II. Rákóczi Ferenc, P. Szatmáry Károly: A bujdosók és Szász Károly hat énekes költői elbeszélése.
Más híres költők nem ékesítették költészetükben a Rákóczi-indítékot. Lévay József képzelete még visszaszállt Rákóczi világába, de ő az árván maradt öreg Mikesről adott hangulatos lelki képet.
Thaly Kálmán (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Lukinich Imre által szerkesztett emlékkötet)
Aztán az 1860-as évek derekán Thaly Kálmán történetíró a nagyságos fejedelem igaz és lelkes híve lett, dicsőítette Rákóczit és a kurucokat. Egy fél századig egyetlen gondolata, vágya és törekvése a Rákóczi-kultusz lett. Végeláthatatlan sorban bocsájtotta közre írásait, hogy népszerűsítse a Rákócziakat.
„Thalynak minden emberi mértéket meghaladó szeretete volt a fejedelem és a szabadságharc iránt. Munkásságának jelentősége a történettudományban közismert. Maradandóan bevéste a nemzet szívébe Rákóczit és a kuruc kort” – írta róla Császár Elemér.
Hozzáfűzi, Thaly Kálmán ajkán, ihletének egy szerencsés pillanatában, kristálytisztán csendül fel a nemzeti lélek szava. Három versét emeli ki az irodalomtörténész: Sebes víz a Garam; Kiállott Rákóczi a munkácsi sáncra, s a Bölcsőm, vigasztalóm címűeket.
Az Én Ujságom 1906-as számának egyik oldala (Fotó: HE, Felvidék.ma, forrás: Pósa Dénes magángyűjteménye)
Az irodalomtörténész nem írja, de itt jegyzem meg, hogy kutatásaimból kiderült, hogy a nemesradnóti születésű Pósa Lajos (1850-1914), az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtője és Az Én Ujságom első irodalmi értékű gyermeklap szerkesztője is hű támogatója volt a Rákóczi-kultusz erősítésének azzal, hogy a lapjában rendszeresen megjelentette a szabadságharcról szóló írásokat Thaly Kálmántól, s ő maga is írt verset pl. Hej Rákóczi, hej Bercsényi!, Jönnek a bujdosók vagy Rákóczi kardja címmel.
Később nemzeti érzésű lírikusaink megírták a maguk Rákóczi-verseit, úgy mint pl.: Ábrányi Emil, Vargha Gyula, Szabolcska Mihály, Radó Antal, Endrődi Sándor, Jakab Ödön, Sajó Sándor, Szathmáry István, Havas István, Harsányi Kálmán.
Elbeszélőink versben és prózában mondtak el róla történeteket pl., Balogh Zoltán, Révai Károly, Zempléni Árpád, Ruttkay Emma, Jókai Mór, Tóth Sándor, Tábori Róbert, Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, Abonyi Árpád, Werner Gyula, Pekár Gyula, Komáromi János.
Drámaíróink színpadra vitték: Herczeg Ferenc, Telekes Béla, Lampérth Géza, Géczy István, Petricsevich Horváth Emil báró, Voinovich Géza, Somogyváry Gyula. Zichy Géza gróf még operát is szerzett róla. S tovább is lehetne sorolni.
Lírák, ódák születtek továbbra is Rákóczi szellemétől inspirálódva. Megjelent Szegfű Gyula A száműzött Rákóczi című könyve is 1913-ban, mely újra mozgásba hozta az egész magyar közvéleményt. Később Hóman Bálint szerzőtárssal megjelenti a Magyar történet könyvét.
Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi, 1913 (Fotó: antikvárium.hu)
Császár Elemér (1874-1940) irodalomtörténész, egyetemi tanár volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1909-től, rendes tagja 1922-től, tiszteleti tagja 1938-tól, 1937-től 1939-ig a Petőfi Társaság elnöke. Szemléletmódját leginkább a konzervatív akadémizmus jellemezte. Irodalomtörténeti munkáit a pozitivizmus szellemében írta. A fent feldolgozott tanulmányában a Rákóczi-kép kiformálódását vizsgálta.
Leszögezi, hogy maga a hős, mint nemzeti ideál a nemzeti szellemvilág elemévé legyen, a hazafias érzés éltető eszméjévé váljon, az jórészt a magyar költészet érdeme.
Várunk a további istenáldotta költőre!
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
