A legnagyobb és legkitartóbb szövetségek a történelem folyamán mindig valami mellett, valamilyen cél érdekében jöttek létre. A nagy szövetségek logikája pedig mindig egyszerű. Megtöbbszörözni az erőt, a lehetőségeket, a küzdeni hajlandó tábort. Mert ha egy cél felé törekszünk, valóban badarság is külön-külön menni. Az eszes férfitársaság sem megy négy autóval egy helyre, összeállnak, egy pedig vállalja a vezetést, már csak azért is, hogy a többi ihasson.
De ha a történelem eme egyszerű képletét a szövetségek létrejöttéről, s a humort egy időre elfelejtjük, érdemes megnézni a mi felvidéki magyar valóságunkat és a benne lévő szövetségeket. Érdemes feltenni a kérdést, mi a helyzet a mi kis- és nagybetűs Szövetségünkkel? Igaz-e rá a fent említett végtelenül egyszerű képlet, s ha nem, miért?
Ha választ akarunk rá adni, bizonnyal gyorsan elgondolkodunk azon, hogy az eszünk, vagy a szívünk szerint adjuk-e meg. Ez esetben legalább ez a dilemma egyszerű. Mert mind az eszünk tudja, mind a szívünk érzi, hogy fakó, hamiskás, lagymatag ez a szövetség. A nagy cél pedig, amely hegyeket mozdítva vinné sikerre a Szövetséget, szintén hiányzik! Bár a Facebook-kommentekben, mint az összegabalyodott madzag jelennek meg a vélemények, hogy a Szövetség eszköz, máskor hogy cél, harmadszor cél is meg eszköz is, s negyedszerre már azt sem tudjuk, kinek az eszköze, s kinek a célja. Mert a magunk felvidéki magyar közösségi céljait haloványan lehet észrevenni benne! És legyünk őszinték, tán még a Szövetség vezetői sem hiszik el, hogy legyen ez bár cél, vagy eszköz, de e formáció parlamentbe juttatható.
Mi lehet a gond, hol lehet a hiba a Szövetségben? Miért nem akar kialakulni egy őszinte, tisztességes és gerinces magyar szövetség?
A probléma gyökere már kezdetekben ott volt, már a tárgyalások alatt is. Azt sem lehet mondani, hogy nem lett volna, aki erre figyelmeztette volna őket. Mert a tárgyalások során volt erő és idő megegyezni arányokban, posztokban, még abban is, hol lesz a mondatban a vessző. Bár ne becsüljük le e végtelenségig tartó tárgyalásokat, mert az az igazság, hogy valóban embert próbáló feladat volt. De a lényeg kimaradt!
Mert nem lett a Szövetség zászlajára tűzve egyetlen nagyívű, tömegeket, régiókat megmozgató cél és gondolat sem. Hiányzott a szikra, amely lángra lobbantotta volna a felvidéki magyar közösséget, ami azt mondatta volna velünk: „na ezért érdemes dolgozni”!
De kardunkba dőlni talán még így sincs okunk! Mert lehetne és lehet ez egy olyan Szövetség, amely valóban minket, felvidéki magyarokat képvisel. Nem kellene hozzá más, minthogy a vezetői meglássák a lényeget.
A lényeget, amelyet a felvidéki magyarok szövetségében szegletkővé kéne tenni. Olyan szegletkővé, amelyből minden politikai indíttatásnak, célnak és tervnek kiindulnia kellene. Ez pedig a család! A felvidéki magyar család!
E gondolatban valódi szövetségre léphetünk, e célért valóban érdemes küzdeni.
Hiszen nincs olyan résztéma, olyan közösségünket érintő kérdés, amely a családot ne érintené és nincs olyan szegmense a családokról és családban való gondolkodásnak, amellyel ne tennénk az egész magyar közösségért is.
A biztos iránytű adott, méltó arra, hogy a történelem egyszerű példája nyomán valódi célt, izzó szikrát adjon a Szövetségnek.
Legyen a Szövetség a felvidéki magyar család pártja!
(Sál Attila/Felvidék.ma)
