„Az 1880-as évek elején új tehetség tűnt fel a magyar elbeszélő irodalomban, a neve Mikszáth Kálmán. Eleinte rajzokat és novellákat írt, később a regényírásban is klasszikusaink közé emelkedett. Óvakodott a romantikus túlzásoktól, képzeletét nem engedte féktelenül szárnyalni, kritikai érzéke erősebb volt Jókai Mórénál. Vonzó hangon, kedélyes életbölcsességgel, a magyar élet reális megfigyelésével szőtte meséit.”
A jelentős magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, képviselőházi tudósító, a nagy palóc jelzővel illetett, ismert irodalmár életéről, munkásságáról, műveiről, számos írás, kritika, feljegyzés és szakirodalmi tanulmány született.
Születésnapján, január 16-án így (is) emlékezhetünk a palócföldi táj szülöttére, bízva abban, hogy a kerek évforduló kapcsán több alkalommal hallunk majd és olvasunk kiemelkedő személyiségéről, rendkívül színes munkásságáról és nemes emlékezetéről.
Mikszáth Kálmán, a mai Szlovákia területén található – hajdan, a történelmi magyarországi Nógrád vármegyéhez tartozó – Szklabonyán született. Édesapja Mikszáth János jómódú kisnemes, édesanyja Veres Mária.
Iskoláit nagyrészt Rimaszombatban, majd Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a pásztorok, iparosok élete szolgált, melyek szemléltették Mikszáth hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Emléktábla a szklabonyai házon (Fotó: Csáky Károly)
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen. Műveit több nyelvre fordították már életében is. Theodore Roosevelt annyira élvezte a Szent Péter esernyője című regényét, hogy az 1910-es európai körútja alatt elment meglátogatni Mikszáth Kálmánt, hogy kifejezze csodálatát.
1873. július 13-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak, mivel úgy érezte, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez.
Mivel az asszony nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáth sikeres lett az irodalom terén és a politikában, 1883-ban újra összeházasodtak és a házasságból három gyermek született.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával. Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező és tiszteletbeli tagja volt.
1896-ban a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választották. 1897-ben megalapította az Országos Hírlapot, melynek megszűntéig főszerkesztője volt. 1899. februárjában lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól „Az Újság” főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia, a Nagyjutalommal tüntette ki.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját. Tiszteletére Szklabonya felvette a Mikszáthfalva nevet. Ezt követően ellátogatott Máramarosszigetre, ahonnan nagybetegen tért vissza s néhány nap múlva, 1910. május 8-án meghalt. Temetésére május 31-én került sor. Utolsó munkája, A fekete város című regény kiadását már nem érhette meg.
Kép: Wikipédia
Ünnepi köszöntő gyanánt, dióhéjban, talán ennyit lehet közölni a magyar széppróza mesteréről, a tót atyafiak és a jó palócok földjének szülöttéről. Ám műveinek megismerésével közelebb lehet férkőzni ahhoz a világhoz, melyet megteremtett az olvasó számára. Munkáiból köszön ránk értékrendje, világnézete, az a számos üzenet, mely a mai olvasót is elvarázsolja, humora és bölcsessége elbűvöli, amikor elrepíti a Mikszáth-alakok világába.
A Füveskönyvek sorozatban ismert a „Mikszáth Kálmán: Az én jeles mondatom – Mikszáth Kálmán füveskönyve” című kiadvány, melyről több ajánlás olvasható:
„Mikszáth Kálmán 88 kötetét kellene átolvasnunk, hogy a nagy palóc aranyköpéseit, azaz a világról szóló, s annak legfontosabb jelenségeiről az író könnyen érthető, frappírozott kijelentéseit kigyűjthessük. Mikszáth derűje, bölcsessége eddig sem volt ismeretlen, most ebből nyújt át több mint száz oldalt a szegedi kiadó által megjelentetett füveskönyv. Egyvégtében olvasni nem is érdemes, csak úgy kell kóstolgatni, mint az absztintot, vagy a traminit.”
Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Mikszáth Füveskönyv szerkesztője így vall a könyvről: „Ez az aforizmakönyv nem helyettesíti az elolvasandó mikszáthi életművet, és a legbölcsebb Mikszáth mondás sem tehet sikeressé egy tehetségtelen politikust. Ez már majdnem aforizma, s a végén megint elkezdem Jókait utánozni. Nem, nem, maradjon mindenki a kaptafánál. Mikszáth írja a bölcsességeit, Jókai a regényeit, a szerkesztő az utószavait. Az olvasó pedig olvassa Mikszáthot és élvezze a tehetség és az írói bölcsesség végeláthatatlan derűjét és szépségét.”
Forrás: Magyar Irodalomtörténet, Ráday Antikvárium
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
