A szégyenletes beneši törvények miatt meghurcolt és kitelepített felvidéki magyarságra való emlékezés jeléül avattak emléktáblát a bátorkeszi római katolikus templomban Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének ünnepén.
Az eseményt a komáromi Kecskés László Társaság szervezte, védnökei voltak: dr. Molnár Attila Komárom polgármestere, országgyűlési képviselő és Zsitva Norbert, Perbete polgármestere.
A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, Kiss Róbert Főtisztelendő, általános helynök, kanonok, komáromi esperes-plébános celebrálásával.
Kiss Róbert esperes-plébános megszenteli az emléktáblát (Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A megjelenteket, köztük Pincehely, Szárazd, Perbete testvértelepüléseinek polgármestereit Nemes Andrásné Zsuzsanna köszöntötte, aki elmondta: Ma azért lehetünk itt, mert a Kecskés László Társaság Perbetén is emléktáblát adományoz a kitelepítettek emlékére.
Azoknak, akik valamikor otthonukat, házaikat veszítették el, és azoknak a családrészeknek, akik itt maradtak, de a hazájukat veszítették el. Sem ők, sem az utódok soha nem kaptunk semmiféle kárpótlást, sem bocsánatkérést. A kitelepítést követő bűnös korszak hosszú időre szétszakította családjainkat. De vajon lehet-e kárpótolni az elrabolt időt, az egymás közelségét nélkülöző üres éveket? Ma már a határok átjárhatóságával minden egyszerűbb lenne, de most már hozzájuk csak a temetőbe vezet az út. Ezért nagyon fontos a mai nap.
Mi, akik ma itt vagyunk, a kitelepítettek leszármazottai, még tudunk valamit tenni egymásért. Mi, akik több évtizeden át a szeretet és az összefogás erejében bízva tesszük a dolgunkat, azért vagyunk itt, hogy hitünket megőrizve az összetartozásunk magasztos érzését együtt megélhessük. Legyen ez a tábla egyben összetartozásunk jelképe is.
Az emléktábla avatásának résztvevői (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
Ezt követte a Himnusz eléneklése, majd az emléktábla avatása egyházi szertartással. Az emléktáblát megáldotta Kiss Róbert esperes-plébános és Mészáros Dávid szentpéteri és perbetei római katolikus plébános a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület két tagjának jelenlétében.
Elsőként Erdélyi Zoltán perbetei református lelkész tartott ünnepi beszédet. „Ez az emléktábla többre mutat, mint amit láthatunk. Mit látunk? Egy márványlapot, rajta betűket, szavakat, mondatokat. De ezeken túl emberi sorsok, elődeink sorsa van. Ez a tábla az emlékezés táblája, de a mi feladatunk nem csak az emlékezés, megemlékezés, hanem az emlékeztetés is. Azért, hogy az utánunk jövő generáció ne feledkezzen meg ezekről az emberekről, akik erőszakkal voltak kényszerítve elhagyni otthonaikat. Feladatunk, hogy ápoljuk és neveljük az utánunk következőket: szeressék, és fontosnak tartsák a gyökereket.
Perbetéről 1947-ben magyar lakosságának mintegy egynegyedét (226 családot, 834 lakost) Magyarországra (főként Tolna megyébe) telepítették, helyükre 150 magyarországi szlovák család települt be Békés megyéből. Ennyi élettörténet, ennyi megtépázott, kettétört élettörténet. Ennyi elszakított gyökér, az alapoktól, az otthontól elszakított gyökér. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Amikor a mai napnak a programja összeállt, akkor még nem sejtettem, hogy erre az alkalomra a temetőkertből fogok megérkezni. A gyülekezet egyik tagját kísértük el utolsó földi útjára, aki ahhoz a generációhoz tartozott, akik fiatalokként átélték a kitelepítést és érintettek is voltak. Bár a család visszatérhetett, de sajnos a gyökér mivel megszakadt, így nem találták helyüket, és máshol kerestek boldogulást. Így a család kettészakadt, és a most végső nyugalmára elkísért nőtestvérünk egyedül maradt itt, és egyedül élt.
Abból, amit Beneš és társai véghez vittek annyi gyűlölet és rosszindulat olvasható ki, amely ma is újabb gyűlöletet szít. De nekünk hívő embereknek, keresztyéneknek, nem szabad átadnunk magunkat ennek az indulatnak. A mi feladatunk, hogy szeretetben hordozva egymást, megértésben és összefogásban éljünk. Gerinces és hazaszerető embereket neveljünk!
Minden nehézség és fájdalom ellenére, tartsuk meg méltóságunkat, és merítsünk ezeknek az embereknek a tartásából, és úgy emlékezzünk, hogy tudjuk, minden időben és minden körülményben emlékeztetnünk kell az utánunk jövőket”- zárta beszédét a lelkipásztor.
Az alapiskola tanulóinak műsora (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
Zsitva Norbert Perbete polgármesterének és Komárom képviselőjének emlékező szavai után Pinke Vivien éneke következett „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek” címmel, majd Lacza Anikó Sajó Sándor: Magyarnak lenni versét szavalta.
A Perbetei Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai „Mind, kik ott születtünk” történelmi-irodalmi emlékműsora következett Török Sarolta és Jakab Katalin összeállításában. Isten áldja meg a magyart! – népdalt, Tárnok Katalin énekelte. Üzenet Perbetére – a kitelepítettek verse 1947 karácsonyán, elmondta Török Sarolta pedagógus.
Az alapiskola tanulóinak műsora (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
Utolsó soraiból idézek: Nem tudjuk az okot, csak azt, hogy a bánat, Mely szívünkben, mint a forgószél támadt. Mérhetetlen széles és feneke sincsen, Talán örökre elfordult tőlünk az Isten?…Mi, szegény magyarok, mind Istenben hiszünk, Rábízzuk életünk, gondolatunk, szívünk. Hisszük és reméljük, hogy ős magyar földet, Cseh, oláh, szerb népség még sem örökölhet. Hisszük és reméljük, ősi jognál fogva, Hogy a magyar sem lesz más nép örök foglya. Mert „Tebenned bíztunk eleitől fogva!“
A rendezvény koszorúzással ért véget, mely alatt az Árvalányhaj Népdalkör és a hívek az Isten, hazánkért térdelünk Elődbe éneket énekelték.
(Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
