Csak akkor lesz vége a háborúnak, az esztelen öldöklésnek és pusztításnak, ha az oroszok által lakott területeket Ukrajna átadja Oroszországnak – mondja Csóti György – Henry Kissingerrel egyetértve. A Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója szerint a kárpátaljai magyarság számára a nemzetközi erők által irányított háború utáni rendezésnél a kulturális autonómiánál nem szabadna alább adni. Mindeközben a szlovákiai kisebbségpolitika magyarellenes, a Beneš-dekrétumok nemcsak az ország, de Európa szégyenére is válnak. Ami pedig az összefogást illeti: abból az értékalapú az egyetlen útja a kisebbség sokirányú érdekérvényesítésének. A KJI igazgatójával beszélgettünk ezekről a korántsem könnyed, nyári témákról…
Legutóbbi, éppen egy évvel ezelőtti beszélgetésünkkor is azzal kezdtem – most sem kerülhető meg, mert ez a lényeg: hogy állunk kisebbségi jogvédelem ügyében? Hol vannak a gyenge pontok – s amit legalább ennyire fontos hangsúlyozni: miben értünk el sikereket? Hét évvel ezelőtti KJI igazgatói kinevezését követően meglehetősen lesújtó képet festett értékelésében, mikor úgy fogalmazott: a helyzet „kritikán aluli a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján, mert még a papíron vállalt minimális szintű jogvédelmi garanciákat sem tartják be”.
Sajnos a hét évvel ezelőttihez képest érdemi változás nem történt. Vannak ugyan kisebb eredmények – Kárpátalja kivételével – minden régióban, de jöttek (részben) újabb problémák is.
A Felvidéken például újra tombol Beneš árnyéka, a hírhedt dekrétumok továbbra is sújtják trianoni határtól északra rekedt őshonos magyarok leszármazottait, éljenek Szlovákiában, vagy bárhol az Európai Unióban.
Erdélyben és a Partiumban a restitúció során számtalan diszkrimináció éri honfitársainkat és intézményeiket. Továbbra is üldözik a magyar szimbólumok és nevek használatát, szűkítik az anyanyelvhasználat lehetőségeit. Azonban minden sérelem és baj felsorolása túlfeszítené ezen interjú kereteit. Kárpátalján pedig szó szerint végveszélyben a magyarság, már a puszta életük is kockán forog.
Hogy tud ilyen körülmények között fellépni egy jogvédő szervezet: egyáltalán bárki, aki szívén viseli a nemzetiségük miatt megkülönböztetést szenvedettek sorsát?
A Kárpát-medencei magyar kisebbségvédelem elsősorban a nagypolitika feladata, de nagyon fontos szerep jut a civil jogvédelmi szervezeteknek is. A nagypolitika mozgásterét beszűkíti az egyre bonyolultabb nemzetközi helyzet, és újabban az orosz–ukrán háború. A civil szférában gond a félelem. Félelem attól, hogy a többségi nemzet intézményeivel szemben fellépjenek, adott esetben pereskedjenek. Sok helyen tesznek is azért, hogy ez a félelem tovább nőjön.
Ennek ellenére beszélhetünk sikerekről is, Felvidéken például Falath Zsuzsanna esetében, Erdélyben az úzvölgyi perekben, Vajdaságban anyanyelvhasználati ügyekben, például az Újvidéki Egyetem Jogi Karával szemben.
Azonban mindhárom említett esetben vannak még fellebbezések, nincs még vége a jól induló persorozatoknak.
Említette, hogy Kárpátalján végveszélyben az ottani magyarság, s ez tényleg aligha túlzás. Sosem volt könnyű helyzetben az ott élő nemzetrész, de most valóban nem túlzás azt mondani, hogy közvetlen életveszélyben van a közösség és annak tagjai is. Magyarország – bár ezt Európa „fejlettebb felében” nem szokás mostanság elismerni, rengeteget segített, nemcsak a kárpátaljai magyaroknak, de a háború elől menekülőknek is. A KJI tud valamit tenni ebben a helyzetben, a jogvédelem terén? Tudnak segíteni kárpátaljai magyar testvéreinknek?
A háború kitörése után azonnal meghirdettük minden lehetséges fórumon, hogy minden magyar menekültnek térítésmentesen biztosítunk jogi védelmet, ukrán és más nemzetiségűeket pedig ellátunk szükséges tanácsokkal, információkkal. Eddig csak néhány magyar honfitársunk fordult hozzánk segítségért, mert az állami szervek már a határon megadnak minden támogatást a menekülőknek.
Mire számít a háború után? Eddig sem épp arról volt ismert az ukrán kormányzat, hogy szívén viselné a kisebbségei sorsát – és ezzel nagyon finoman fogalmaztunk…
Ezt csak a Jóisten tudja, mi lesz a háború után. Azt sem tudjuk, mikor lesz vége, meddig tart ez az esztelen öldöklés és pusztítás.
Henry Kissingerrel értek egyet, át kell adni az orosz lakosú területeket Oroszországnak. Csak akkor lesz vége a háborúnak. Olyan – nemzetközi erők által irányított – rendezés kellene, melynek során a magyarok megkapják legalább a kulturális autonómiát. Ez nagyon optimista forgatókönyv, de ne adjuk alább!
Áttérve a Felvidékre és a többi elszakított területre: milyen ügyek vannak jelenleg folyamatban a KJI-nél, milyen megkereséseket kaptak az elmúlt időszakban, mivel foglalkoznak?
Jelenleg több mint húsz konkrét ügyünk van, melyek száma az év folyamán még tovább nőhet. Jellegüket és területi megosztásukat tekintve igen változatos képet mutatnak, van köztük nemzeti bíróság előtti ügy, közigazgatási eljárás, de európai uniós és nemzetközi jogérvényesítés is.
A teljesség igénye nélkül megemlítendő, hogy támogatjuk a felvidéki régióban Falath Zsuzsanna ügyét, akit a magyarságért történő szakmai kiállásáért ért diszkrimináció. Ezen felül a KJI kiemelt ügyként kezeli a koncepciós perben elítélt Beke István és Szőcs Zoltán Európai Unió keretei közötti jogérvényesítését, valamint az úzvölgyi katonatemető ügyét.
Az előző évekhez hasonlóan stratégiai jelleggel foglalkozunk a felvidéki kárpótlás és az erdélyi restitúció kérdésével, ennek keretében a gyakorlati tevékenység mellett a KJI uniós jogi kutatásokat is folytat.
Több ügyünk kapcsolódik a nyelvhasználati jogok sérelméhez, a szimbólumhasználathoz, környezeti diszkriminációhoz, valamint egyéb területeken tapasztalható jogsértéshez, de sajnos több magyarellenes megnyilvánulással kapcsolatos ügyünk is van.
A konkrét ügyek mellett dokumentációs tevékenységeket is támogatunk, itt szintén sokszínű a kép: környezeti jogsértések feltérképezése a Felvidéken, nyelvhasználati jogok érvényesülése a Bihar megyei közintézményekben, romániai sajtófigyelő, nemzeti kisebbségek járványhelyzet alatt történő tájékoztatása Romániában. Konkrét ügyeinkről és a támogatott dokumentációs tevékenységekről elmondható, hogy kiegészítik az állandó jogsegélyszolgálat keretében biztosított segítségnyújtást. Ennek keretében
huszonkét partnerünk nyújt ingyenes segítséget azoknak, akiket magyarságuk vagy vélhetően magyarságuk miatt ért jogsérelem.
Milyen érdekes, hogy az említettek itt mind uniós országok, mégis tele vannak olyan ügyekkel, melyek a kisebbségi jogvédelem asztalára tartoznak. Szlovákiát tekintve is, bár kétségkívül jobbak az államközi viszonyok, mint mondjuk a mečiari időszakban, de tekintve például a szlovák külügy megnyilvánulásait, az embernek az az érzése, hogy talán annyira mégsem. Nem beszélve a gyakorlatról, a még mindig hatályban lévő Beneš-dekrétumokról stb. Valóban ilyen jó a helyzet, ennyire jók a kapcsolatok? Hogy látja Ön, mint a jogvédő intézet vezetője a szlovákiai kisebbségpolitikát és annak jogi „produktumait”?
A felszínen valóban javulnak a kapcsolatok, de a mélyben egyre súlyosabb gondok vannak. Nagyon helyes, hogy a nagypolitika mindkét részről, de főleg Budapest felől, igyekszik javítani az államközi kapcsolatokat, bővíteni a gazdasági és kulturális együttműködést, fejleszteni a határon átnyúló infrastruktúrát. Ez azonban nem fedheti le a felvidéki magyarok nemzeti megmaradását veszélyeztető jogsérelmeket.
A szlovákiai kisebbségpolitika csapnivalóan rossz, kirekesztő és magyarellenes. A Beneš-dekrétumok hatályban tartása nemcsak Szlovákia, hanem az Európai Unió szégyene is.
De maradjunk itt is optimisták, vannak Pozsonyban a hagyományos európai értékrendet valló és magyarbarát politikusok is, olyanok, mint korábban František Mikloško. Bízzunk abban, hogy előbb-utóbb meghatározó tényezők lesznek északi szomszédunknál.
Csak azt kell belátnia egyre több Kárpát-medencei politikusnak, hogy örökké együtt maradunk, szomszédok leszünk a térképen, jobb, ha békében, gyümölcsöző együttműködésben látjuk valamennyi itt élő nemzet jövőjét.
Még ha egyelőre nem is ezen együttműködés gyümölcse, de mindenképpen nagy siker, hogy az állásából jogtalanul elbocsátott fiatal pozsonyi muzeológusnak, Falath Zsuzsannának a pozsonyi bíróság első fokon igazságot szolgáltatott. Hogy látja, a példa „ragadós” lehet, s végre eljöhet az az idő, amikor szlovákiai fórumok előtt is igazságot lehet találni, vagy azért nem árt még szárazon tartani a puskaport a nemzetközi fórumokra…?
Felemelő, szívet melengető, könnyet fakasztó az igazságot kereső bátor pozsonyi fiatal esete. Követendő példa, biztosan lesznek, akik erőt merítenek a történetéből. Emberi számítás szerint másodfokon is nyerni kell. Ennek ellenére a nemzetközi fórumokról egyelőre nem lehet lemondani.
Tavalyi beszélgetésünk óta új fejlemény az egységes magyar párt, a Szövetség megalakulása is, amelyet azonban igen látványos belső ellentétek feszítenek. Ön hogy látja, mire lesz ez elegendő? Valóban az „egység mindenáron”, akár a vallott értékekből való lefaragás árán is, vagy valahol máshol kéne keresni a megoldást – esetleg olyan példáknál, mint Esterházy? Hogyan látja Ön a felvidéki magyar érdekképviselet, s ami fontosabb: a felvidéki magyar közösség jövőjét?
Induljunk ki abból, hogy „minden magyar felelős minden magyarért” (Szabó Dezső). Ha ez tudatosul bennünk, akkor könnyebb lesz tervezni a közös jövőt, és megteremteni
az értékalapú összefogást, mely egyetlen útja a kisebbség sokirányú érdekérvényesítésének.
Azt kell megérteni, hogy az egyének és szűk vagy tágabb csoportok is csak úgy érvényesülnek, ha az egész kisebbségi létbe kényszerített közösség kollektív jogai érvényesülnek először. Teljes körű összefogás kell az alapvető értékek és érdekek mentén. Ha ez megvalósul, lesz jövője a felvidéki magyar közösségnek. Tovább idézhetném az idevágó bölcs gondolatokat: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak (Orbán Viktor); együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség (Wass Albert).
Idén ünnepli a Kisebbségi Jogvédő Intézet fennállásának, működésének 10. évfordulóját. Hogyan ünnepeltek, mit értek el eddig és melyek a jövőre vonatkozó tervek?
Nagyszabású, magas színvonalú egynapos konferenciát terveztünk tavasszal Budapesten, de az orosz–ukrán háború keresztülhúzta a terveinket. Háromszor is nekifutottunk, de az említett háborúra tekintettel, mindháromszor le kellett mondani a rendezvényt. Helyette június 17-én zártkörű ünnepi vacsorát rendeztünk 48 résztvevővel. A házigazdákon kívül kizárólag külhoni magyar pártok vezetői, prominens politikusai, valamint az Intézet civil jogvédő és ügyvéd partnerei vettek részt a jubileumi eseményen. A Felvidékről, partnereink mellett, Forró Krisztián, Bauer Edit és Bárdos Gyula tisztelt meg bennünket. A budapesti tartózkodást napközben egy történelmi-kulturális program tette színessé a budai várban.
Úgy gondoljuk, az első évtizedünkben letettük a névjegyünket a Kárpát-medencei magyar jogvédelem asztalára. A történelmi határainkon belül, de azon túl is tudják, hogy vagyunk, lehet és érdemes hozzánk fordulni. A következő tíz évben szeretnénk megvalósítani eredeti célkitűzésünket, amit egyben küldetésünknek tekintünk:
A Kárpát-medence egészében emelt fővel járhasson szülőföldjén minden magyar ember. Sehol ne érhesse bántódás, jogsérelem magyarsága, vagy vélhetően magyarsága miatt.
Ezért küzdünk lelkiismeretünk szava és vállalt kötelességünk szerint. Szeretnénk kiépíteni egy jogvédelmi hálót az összes elcsatolt területre kiterjedően, mely biztosítaná a fent megfogalmazott célkitűzés mielőbbi megvalósulását.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
