Úgy illő, hasznos és jó, hogy augusztus 20-i ünnepünk sokrétű tartalma ne egy napba vagy fesztiválos hétvégébe zsúfolva jelenjék meg előttünk. A méltó ünnepléshez idő kell. Ezért ünnep előzetesként felidézünk pár históriás, történelmi magyar arcot, s a bennük kapott spirituális kincsek néhány ékkövét. Szavakból kikristályosult ékkövek ezek, őrizve édes anyanyelvünk mára feledett jó ízeit, színeit, árnyalatait.
Aktualitásukat az adja, megláthatjuk belőlük, eleink miként imádkoztak olyan fontos javakért, mint a család, a nemzet, a kedvező időjárás. Lényeges különbség hajdanvolt magyarjaink és közöttünk az, hogy ők mindenben természetesen és első reflexként Istenhez, a Teremtőhöz, Fenntartóhoz, Gondviselőhöz, és Jézus Krisztushoz, személyes sorsuk oltalmazójához, s a Szentlélekhez, a világosság forrásához és az életet melengető lelki örökizzáshoz fordultak.
Ez az, ami sok mai küzdelemből legtöbbször hiányzik. Nemzeti hálaadásunk és személyes hálánk kifejezése érzékelhetően meglanyhult.
Márpedig az ünnep méltóságához és lelki tartalmához ez a dimenzió nélkülözhetetlen. Két kiváló kísérőnk lesz ebben a múltidéző, jelengazdagító idősétában: Bod Péter (1712-1769), a székely nemesi családból származó, Európa neves protestáns egyetemein kiművelt református prédikátor, irodalom-, és egyháztörténész író, akit „Erdély nagyérdemű Kazinczyjának” neveztek.
1766-ban megjelent Magyar Athenas c. irodalmi lexikonjában több mint 500 (!) magyar írót mutat be. Gazdag szellemi múltunk értékes forrása műve. A másik egy ma élő királyhágó-melléki író-lelkész, Visky István fugyivásárhelyi tiszteletes, akinél néhány éve vendégségben járván, akadtam rá példaértékű munkájára: „Istennel való magányos beszélgetés – XVI.-XIX. századi imádságok” címmel, amit a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület adott ki. Az imákban haza és ország boldogan ölelkezik össze, megalkotva a spirituális magyar nemzet reménylett valóságát. Immáron jó 500 esztendő óta…
Klíma, klíma, klíma… imák Szentháromság utáni 9. vasárnapra és az utánra is
Sok égető téma szerepel az imádkozó erdélyi és honi magyarok lelki tárában. Ami nagyon szembetűnő, hogy már a magyar-honi és erdélyi reformáció kezdeteitől minden prédikátor imakincsében szerepelnek az aszály ellen, esőért, termésáldásért mondott fohászok.
Ezek földművelő népünk ajkán a tiszta szobában ugyanúgy felhangoztak, családi áhítatokon a családfőtől, mint a fehér falú kálvinista lelki portákon, templomokban. Egyéni és közimák, könyörgések szálltak a Teremtő és Gondviselő Atyához és Fiához, Közbenjárónkhoz sok ezer lélekből.
Előbb néhány imát idézünk erre az előttünk lévő vasárnapra, ami a Szentháromság utáni 9. vasárnap. Próbáljuk meg az eleinknek drága szövegeket tisztelettel és érdeklődéssel, nyelvi fantáziával, azaz a mai helyzetre átültető találékonysággal olvasni.
A szántók, kapások könyörgését például a mezőgazdasági erőgépekben ülő szántó-vetőkre, mai gazdákra gondolva…
Szántók, kapások könyörgése
Atya Úristen, ki eledelt adsz minden teremtett léleknek, és megáldod a te híveid kezeinek munkáját, ki azt parancsolád, hogy munkálkodjunk verítékkel, fáradsággal együk kenyerünket, ki azt mondád szent Pál által, aki nem munkálkodik, ne egyék: áldd meg a mi kézi munkánkat, adjad szőlőnknek, gabonáinknak és veteményeinknek termést, hogy élhessenek a te árváid, és áldjanak téged mindörökké. Ezt míveljed Krisztusért. Ámen.
Esőért való könyörgés
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, Jézus Krisztusnak szent Atyja, ki azt fogadád, hogy eltartod a te teremtményeidet, és alkalmas időben hasznos esőt adsz a te népeidnek: kérünk téged a te szent Fiadért, hogy adj minékünk egy harmatos és hasznos esőt, adj eledelt minden állatnak, az mi bűneinkért az eget érccé, és a földet vassá ne tegyed, ne zárd be az eget a te fiaid előtt, kit Krisztusért megnyitottál.
Ha az lelki szükségeinket megadtad, add meg a testi szükségeinket is: mert nagyobb, számtalanabb irgalmasságodnak sokasága, Krisztus érdeme a mi bűneinknél, hát Úr Isten, a te javaidat Krisztus érdeméért ne fogd el tőlünk, hogy ne győzze és ne haladja meg a mi bűnünk a te kedvedet, Krisztus méltóságát. Ámen.
Imádság jó mennyei harmatért
Mindenható és irgalmas Úr Isten, Ki az eget és a földet nekünk, fiaidnak teremtetted, hogy ezek által a mi testi életünket tápláljad, kérünk téged, adj minekünk mostan csendes és használatos égi harmatot e földnek színére, és a mi bűneinkért igaz ítéletedből az eget érccé ne tegyed, és a földet vassá ne változtassad.
A mi szőlőnket, gabonánkat, és minden földi gyümölcsünket mennyei háborútól megoltalmazzad, hogy tudja meg e világon a te nyomorult néped, mert csak te vagy őnéki kegyelmes gondviselő Atyja és Istene, Ki eledelt adsz minden állatoknak, még a hollók fiainak is, kik tőled életüket várják, főképpen pedig a te híveidnek, kik nevedet segítségül hívják, és minden lelki-testi szükségeket tőled várják. A mi Urunk Jézus Krisztus által, Ki teveled uralkodik a Szent Lélek Istennel egyetemben, mindörökkön örökké. Úgy légyen.
Hogy az Isten égiháborútól, mennyütő kövektől oltalmazzon…
Örök, mindenható Úr Isten, ki csak egyedül bírsz égen-földön minden hatalmasságokat, és kinek seregében vannak a szélvész, villámlások, mennydörgések, kőesők, mennyütők, záporesők, és minden egyéb teremtett állatok. Alázatosképpen könyörgünk tenéked: emlékezzél meg a te szerelmes fiadnak, a mi Urunk és Megváltónknak érettünk való könyörgéséről, és a mi erőtlen félelmes voltunkról. Ne bocsásd reánk az égi tűznek rettenetes háborúját és ártását. Hanem távoztasd el tőlünk, és a te szárnyadnak árnyékában oltalmazz meg bennünket minden veszedelemtől. A mi Urunk Jézus által, Ámen.
Históriás arcok, imádságszerzők
A négy “ökoima”, ahogyan ezt a műfajt ma sok helyütt nevezik, szerzője két jeles magyar spirituális személyiség. Bod Péter lexikonjában így nevezi őket: MÉLIUS PÉTER (1532-1572) és HUSZÁR GÁL (1512-1575) püspök uramék. Róluk néhány mondat.
„Mélius Péter. Debreceni pap és a Tisza körül való ekklésiáknak püspökjök. Eredetét vette Somogy vármegyében, Horhi nevű faluban a Juhász famíliából: mely nevezetet az akkori szokás szerint görög szóra fordítván, úgy csinálta magának a Mélius nevet. Tanult Németországban, Vitébergában 1556-dik esztendőben valami hat hónapokig. De visszahívattatott a debreceni papságra. Elsőben kevés ideig az Úr vacsorája tárgyában tartotta a Luther Márton értelmét, de nemsokára azt elhagyván, a reformátusok sentenciájokra állott, s a magyar ekklésiákot mind Magyarországban, s mind Erdélyben annak követésére serkentgette…”.
„Huszár Gál. Magyarországban nevezetes ekklésiákban viselt papi hivatalt a reformáció idején: Debrecenben, Óvárban, Pápán, az holott püspökséget is viselt életének vége felé. Állított volt fel könyvnyomtató műhelyt, mely sokáig fennmaradott Pápán az ő halála után is. Óvári pap korában írt volt 1557-dik eszt. Bullingernek /zürichi reformátor – drbl/ egy levelet, melyben leírta Magyarországnak keserves állapotját. Egyfelől a török miatt, akik rabolják, pusztítják. Másfelől azok miatt, aki az evangyéliomoknak szabad folyást nem engednek”…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
