A pozsonyiak már hagyományosan a Kecskekapui temetőben gyülekeznek október 6-án, hogy közösen emlékezzenek meg az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen helyt állt tábornokról. Ugyanakkor emlékeznek azokra a hősökre is, akik Pozsonyhoz, a Felvidékhez kötődnek, és életüket ugyancsak a harcokban vállalt szerepükért adták. Az elmúlt években szomorú, borús időben vonult az emlékezők sora a Jeszenák mauzóleum felé, ahol a megemlékezés zajlott, mintha az időjárás is siratná az áldozatokat. Idén pedig fénylő napsütés fogadta az emlékezőket, ezúttal talán azt üzenve, hogy minden borúra egyszer jön a derű.
Az ünnepséget a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya, a Csemadok Ifjúsági Tagozata, a pozsonyi Liszt Intézet közösen szervezte, és Neszméri Tünde moderálta. Felsorolta mindazok nevét, akik 173 évvel a megtorlás után is megérdemlik tiszteletünket, így Jeszenák János Nyitra megyei főispán, Nimnichter János, Mednyánszky János, Gruber Fülöp, Rázga Pál, Mészáros Dávid, Stift József, Bugyik József, Tóth József, Treksler Ferenc, Dressler Kurz Dániel, Baldini János, Petőcz György, Gasparich Márk.
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Ünnepi beszédet Nagy Olivér felsőszeli evangélikus lelkész mondott. Felidézte a Pesten kivégzett Jeszenák János utolsó szavait, aki azt mondta: „Egy pillanatra sem bántam meg, amit tettem.” Külön megemlékezett Rázga Pál evangélikus lelkészről, aki Pozsonyban megszervezte a nemzetőrséget, beszédeivel harcba szólította a honvédeket. A szabadságharc leverése után elfogták, és bár alkalma lett volna elmenekülni, nem tette, bátran állt a kötél alá, nyugodtan fogadta az ítéletet. Nagy Olivér elmondta azt is, hogy néhány éve ugyan sikerült felújítani a Kecskekapui temetőben a lelkész sírját, szolgálati helyén, az Apácapálya 22-es számú épületének falán továbbra is hiányzik az emlékét őrizendő emléktábla.
Az emlékezésen kívül idézte Szentiványi József felvidéki személyiség szavait is, aki arra szólította fel a felvidéki magyarokat, hogy a maguk helyén tegyenek meg mindent a közösségükért, a megmaradásért. Mindig aktuális volt ez a felszólítás, de napjainkban különösen az!
(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
A hősök kivégzését követően azonnal megkezdődött a kultuszuk, az emlékezések sora vette kezdetét, amely az 1867-es kiegyezés után tovább szélesedett. Azóta sem szűnt meg, pedig 173 év telt el a fájdalmas esemény óta. A nép nem felejt és tudatosítja, nem is felejthet!
Nagy Olivér beszéde után Metzner Dóra, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium diákja az alkalomhoz illő énekével járult hozzá a rendezvény ünnepélyességéhez. Majd a koszorúzás következett. Jeszenák János mára szépen felújított mauzóleumánál a Csemadok, Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége,a budapesti Széchenyi Társaság, a Szövetség párt, a Szövetség a Közös Célokért Társulás, a pozsonyi Kaszinó, a Duna utcai Alaiskola és Gimnázium képviselői helyezték el koszorúikat. Ezt követően megkoszorúzták Rázga Pál sírját is, majd az emlékünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget.
A pozsonyi Kaszinó tagjai évekkel ezelőtt szorgalmazták, gyűjtésükkel segítették, majd megvalósították Rázga Pál felesége méltatlanul elhanyagolt síremlékének felújítását, és azóta évente ott is koszorúznak. Az aradi vértanúk és a pozsonyi áldozatok életüket adták a szent ügyért, de a megtorlást megszenvedte családjuk is. Ezért tiszteletreméltó, hogy az utódok, a tisztelők róluk sem feledkeznek meg.
(BM/Felvidék.ma)
A szerző felvételei a megemlékezésen készültek.
