Takács Zsuzsanna 1956. március 22-én született Szepsiben, ott végezte alapfokú tanulmányait, majd a Kassai Ipariban érettségizett és Prágában, a Cseh Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán diplomázott. Volt épületvillamossági tervező, műszaki szakoktató a komáromi szakmunkásképzőben, a Gútai Városi Hivatal szervezési osztályának a vezetője, s 2004-től az IDtech Kft. ügyvezetője. Mint mondja, közéleti tevékenységét a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségében csakis úgy tudta elvégezni, hogy a saját maga főnöke. Mai napig a szövetség országos irodavezetője, s számos alapszervezet van a gondjaira bízva. Példaképe a „gútai nemzet Széchenyije”, Palkovich Viktor lett. 2022-ben ő kapta a Pogány Erzsébet-díjat.
Hogyan fogadta a hírt, hogy idén Ön lett a kitüntetett?
Nagyon meglepődtem, amikor Mézes Rudolf elnök úrtól, a javaslat beterjesztőjétől megtudtam, hogy idén engem választottak a díjra. Megtiszteltetés a számomra, hogy a kuratórium érdemesnek tartotta erre a személyemet.
Mi lehetett a legnagyobb érdem, amiért Önre esett a választás?
Gondolom azért is, mert egyik alapító tagja voltam 26 évvel ezelőtt a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének, és komoly szerepet vállaltam a szervezet kiépítésében. Én voltam az előkészítő bizottság elnöke is, teljes mértékben rám hárult minden feladat az első közgyűlésig.
Visszaemlékezne az alapítás részleteire?
Az alakuló ülés 1997. április 26-án volt, akkorra tudtunk 46 alapszervezetet regisztrálni. Eléggé nehézkes volt a szervezetek létrejötte, mivel abban az időben a politikai helyzet nem volt kedvező. Féltek az alapszervezetek legitimitást nyerni a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségében.
Hogyan tudott a szervezet működni és fejlődni?
Eleinte kis létszámmal bírtunk, de már a második országos közgyűlésünkre száz feletti alapszervezetet jegyeztünk. A kezdetetek nem voltak egyszerűek, nem volt helyiségünk, nem volt pénzeszközünk, úgyhogy ezeket mi, az akkori vezetőség adtuk össze, s volt némi tagdíj, abból működtünk. A helyiséget, ahol meg tudtuk tartani az üléseinket, ingyen kaptuk a pedagógusszövetségtől, akkor Sidó Zoltán biztosította a feltételeket. A 2000-es évek elején, amikor elfogadták a státusztörvényt, s 2003-ban az oktatási-nevelési támogatásban nagy részt vállaltunk, minden átalakult.
Abban az időben a szülői szervezetekre hárult a feladat, hogy megpályázzák az oktatási-nevelési támogatást. Ebben hogyan tudott segíteni?
A támogatás megpályázáshoz alapfeltétel volt, hogy az alapszervezet tagja legyen a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének. Ekkor egy nagyon intenzív jelentkezés indult be. A 2003-as év után majd 450 szervezetet regisztráltunk, s velük együtt kellett dolgoznunk, koordináltuk a munkájukat. Rengeteg képzést szerveztünk, hogy minél több információ eljusson az alapszervezeteinkhez, hogy miképpen kell működniük és hogyan kell pályázniuk. Ez egy nagyon-nagyon erőteljes időszak volt.
Így megszaporodhattak a feladatok, s megbízták Önt a központi iroda vezetésével, amit azóta is ellát.
Igen, mivel már nagyon sok feladatot kellett ellátnunk, létrehoztuk a központi irodánkat 2004-ben. Így az alapszervezeteink működéséhez szükséges információkat biztosítani tudtuk, s azóta is tanácsadással is segítjük őket. 2019-ben módosult a polgári társulási törvény, az alapszervezeteket a belügyminisztériumban kell bejegyeztetni. Ekkor egy újabb erős hullám jött, s újra kellett jegyeztetnünk az alapszervezeteinket. Újra iskolázásokat szerveztünk, hogy zökkenőmentesen tudjanak működni. S ez azóta is rendszeres. Tizenhárom régióban működünk. Tudni kell, hogy az alapszervezetek tagságában nagy a fluktuáció, abból kifolyólag – főleg az óvodákban –, hogy a gyerekek 3 évig járnak az intézménybe, tehát ott folyamatos az alapszervezetben a vezetőségváltás.
Hogyan biztosítják a gördülékeny működést?
Nálunk rendszeressé vált, hogy továbbképzéseket szervezünk az alapszervezeteinknek régiónként, hogy minél inkább tisztában legyenek a feladataikkal. A központi irodánknak nagy felelőssége abban van, hogy napi szinten tartsuk a kapcsolatot az alapszervezeteinkkel. Tanácsokat kérnek, megoldásokat várnak tőlünk. Jelentkeznek új szervezetek is, megoldjuk a bejegyzésüket. Úgy tűnhet, hogy ez amolyan semmi feladat, de ezek mind feltételei annak, hogy működni tudjanak. A mai digitális világban nagyon fontos, hogy friss információval legyenek ellátva, hiszen amennyiben nincsenek rendben az alapszervezetek formális dokumentumai, működésképtelenné válhatnak, nem tudnak pályázni, nem tudják a banki ügyeiket intézni.
Mikor döntött úgy, hogy a szülői szövetség szolgálatába áll?
Ez akkor kezdődött, amikor a gyerekeim iskolába jártak, s én lettem Gútán a Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium munkaközösségének az elnöke. Csak annak akkor nem volt semmilyen legitimitása, dolgoztunk, oldottuk a problémákat, melyek összefüggtek az oktatással-neveléssel, próbáltuk az iskolát anyagilag támogatni. Rájöttünk, hogy ennek a szervezetnek csak akkor lesz létjogosultsága, amennyiben valamilyen legitimitást szerez, s jogi formát kap. S ekkor már tudtuk, hogy a Felvidéken vannak más ilyen szervezetek is, akik így gondolkodnak. Ebben az elképzelésünkben nagyon erős partnerre leltünk a pedagógusszövetségnél, teljes mértékben támogattak bennünket, megszervezték, hogy mi, mint szülői vezetők a Felvidék különböző pontjáról találkozhassunk. A politikai személyiségek is a segítségünkre voltak, a pedagógusoktól Fodor Attila, néhai Lovász Gabika. Kidolgoztuk az alapszabályt, amit aztán személyesen vittem a belügyminisztériumba 1996 januárjában, s május 17-én bejegyzésre került a szövetség. Ezután kezdődött a szervezet kiépítése, s a törvény értelmében egy éven belül, ahogy már említettem, meg is tartottuk az alakuló ülést. Valójában ez a tevékenység úgy kezdődött, hogy elindultunk egy úton, s ide jutottunk, hogy tényleg a mai napig 350 alapszervezetet tartunk nyilván, amelyek nagyon jól működnek. Úgy látjuk, hogy van bennük egy olyan jellegű affinitás, hogy tenni akarnak helyi szinten az oktatás-nevelés fejlesztéséért, támogatásáért, a kultúra és a hagyományőrzés ápolásáért.
Említette a kilencvenes éveket. Mint a méltatásából tudjuk, az egyik élharcosa volt a magyar oktatás megmaradásáért folytatott küzdelemnek a Felvidéken, s tevékenyen bekapcsolódott a bizonyítványháborúba, amit sikeresen megvívtak. Erre az időszakra hogyan emlékszik?
Abban az időben kezdődött a kétnyelvű bizonyítványok betiltása, amikor mi kezdtük szervezni a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségét. Akkor történtek az igazgatóleváltások. A politikai párt, a Csemadok, a pedagógusszövetség és a szülői szervezetek társulásával megalakult a Koordinációs Bizottság, s mindezek ellen felemeltük a hangunkat, s komoly kiállást tanúsítottunk, aláírásokat gyűjtöttünk, petíciós íveket adtunk le az oktatási minisztériumba. Egyéni tiltakozásokra is ösztönöztük az alapszervezeteink tagjait, 1998 áprilisában bekapcsolódtunk az élőlánc kialakításába Búcs és Bátorkeszi között. Továbbá a tiltakozó nagygyűlés szervezésében is részt vettünk 1998. június 12-én, ami Galántán és Szepsiben történt.
Ebben az időben még a Gútai Városi Hivatalban dolgozott, s 1991 és 2003 között a szervezési osztály vezetője volt.
Ez és a szülői szövetségben kifejtett munkám nem függött össze, de mint hivatali alkalmazott módomban volt kapcsolatokat kialakítani, s éltem is ezzel a lehetőséggel, s így könnyebben tudtam beszervezni embereket, hogy részt vegyenek az összejöveteleken.
Önt személy szerint mi motiválta ebben a közösségi munkában, mi adott erőt?
Az iskolánk, a magyar iskola léte forgott kockán. A magyar oktatás mellett kellett mellszélességgel kiállnunk, s szerencsére jó csapat társult körém. Olyan személyek vettek körül, akik szintén támogatták az ügyet, s bátrak is voltak. Ki mertünk állni, tiltakozni, akár helyi szinten, itt, Gútán, vagy Komáromban.
Abban az időben milyen idősek voltak a gyerekei?
A gyerekek akkor 10-12 évesek voltak, a nyolcéves gimnázium alsó tagozataiba jártak. S nagyon fontos volt, hogy az akkori kormányzás által megnyilvánuló magyarellenesség, s az iskoláink anyanyelvű oktatásának a megnyirbálása ellen felemeljük a szavunkat, hiszen be akarták vezetni az alternatív oktatást.
S most mit lehet tudni a gyermekeiről?
Van három gyermekem, egy nagy lányom és az ikrek. Felnőttek, s jelen pillanatban külföldön tartózkodnak, családot alapítottak, s ott élnek. A nagy lányom Angliában él, az ikrek Csehországban, Brünnben maradtak tanulmányaik után. Családi vállalkozásunk is van Brünnben, amit a férjem alapított. Mindketten ott kezdtek dolgozni, a fiam mint informatikus, programfejlesztő, a lányom pedig a cég vezetésével foglalkozik.
Ön pedig ennek a családi vállalkozásnak, a gútai IDtech kft-nek az ügyvezetője. Mivel foglalkozik a cég?
A fő tevékenységünk a parkoló-, beléptetőrendszerek, önkiszolgáló fizetőrendszerek gyártása. Itt is van elég elfoglaltság, de párhuzamosan tudtam vinni a szülői szövetséggel. Amennyiben a hivatalban maradtam volna, nem biztos, hogy tudtam volna ilyen intenzíven az irodavezetéssel foglalkozni. Sokszor napközben értekezünk az alapszervezetek vezetőivel, s azt hiszem, hogy ezt egy alkalmazott ilyen módon nem engedhetné meg magának. De ebben a beosztásban, mint saját magam főnöke meg tudom oldani, hogy úgy osztom be az időmet, ahogyan az szükséges.
S ha marad szabadideje, akkor mivel foglalkozik?
Helyi szinten még mindig az egyházi iskolaközpont iskolatanácsának tagja vagyok, így továbbra is kötődöm az iskolához, és segítem, amiben tudom. Alapítottunk egy polgári társulást is, ami Palkovich Viktornak állít emléket. Ő itt volt esperesplébános, s parlamenti képviselő is volt Csehszlovákiában. Nagy szerepe volt a város gazdasági fellendülésében, támogatta az iskolát. Komoly személyiség volt, akiről nagyon keveset tudtak a gútaiak, ezért páran elhatároztuk, hogy megpróbáljuk megismertetni azokat az értékeket, melyeket ő hozott Gútára. Azon munkálkodunk, hogy „a gútai nemzet Széchenyije” elfoglalhassa méltó helyét a hálás utókor emlékezetében. Kiadtunk már több könyvet, emléktáblát állítottunk a tiszteletére, s van egy olyan tevékenységünk is, hogy Gúta területén információs táblákat állítunk fel, s így közöljük az értékeket, épületeket és egyéb turisztikai érdekességeket.
Szép, hogy mindezt felvállalja, annak ellenére, hogy nem innen, hanem keletről származik.
Igen, Szepsiben születtem, ott él a rokonság, család, barátok. Évente egyszer azért igyekszünk haza is eljutni, tartani a kapcsolatot. Nem beszélve arról, hogy nagy örömre szolgál, amikor felhívnak az ottani alapszervezetek, jóleső számomra, amikor hallom a jó palóc beszédet, vagy akár Önöktől a gömöri tájszólást.
A most átvett kitüntetés a későbbiekben mihez ad még erőt?
A folytatáshoz. Nagyon értékelem ezt a díjat, hiszen magával Pogány Erzsébettel is volt sok közös kapcsolódási pontunk, sokat dolgoztunk együtt, amikor elindult a Szövetség a Közös Célokért irodája. A SZAKC területi irodái is sokat segítettek nekünk a szakmai értekezletek megszervezésében. Ezért is értékes számomra a díj, mert nagyon jó kapcsolatot ápoltam Erzsébettel. S épp a múlt héten volt egy elnökségi ülésünk, ahol megvitattuk a jövőbeni terveinket, s decemberben készülünk egy búcsi munkaértekezletre, ahová meghívjuk a felvidéki alapszervezetek küldötteit. Így folytatódik az építkezés. Örömmel tölt el, amikor azt tapasztalom, hogy újabb alapszervezetek jönnek, óvodák jelentkeznek. Ez jó jel számomra, mert látni a jövőnket, hogy az oktatási-nevelési támogatást új intézményeknek is tudjuk nyújtani. S így a magyar intézményeinknek, kultúránknak, hagyományainknak van jövője.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
