Nagycsütörtökkel indul a szent három nap, a régiek fogalmazásával a Sacrum Triduum Paschale, a páska szent három napja. Jézus és tanítványai teljesen beleilleszkednek népük, vallásuk hagyományaiba. Megtartják a kovásztalan kenyerek ünnepét, a pászkát, s a húsvétot. De Jézus új értelmet és tartalmat is ad a hagyománynak. Ez az a nap, amikor az ősbűn végzetes pusztítása az emberiségen, kivéve a bűntelen Jézust, egyre élesebben és világosabban kiderül. Az emberlét végzetes, halálos bűnsebzettsége.
Bibliánkban az utolsó vacsora, illetve az első jézusi vacsora szereztetéséről, a hagyományos pészach, a kovásztalan kenyerek nyolcnapos ünnepi előkészületeiről és a hála-vacsoráról mindegyik evangélista megemlékezik. Máté 26,17-29, Márk 14,12-25, Lukács 22,7-23, János 13,21-30 tudósít erről, illetve Pál az 1Korinthus 11,23-25-ben. De lássuk, mi is a nagycsütörtöki valóság?
A kovásztalan kenyerek első napján és estéjén játszódik le az önismereti dráma és a jézusi átláthatóság, még a kovásztalan kenyérnek is új értelmet adó „jézusi liturgia”. A peszáchról annyit feltétlenül fel kell idézni, hogy az a zsidóság vallási életrendjében a szabadság ünnepe, hiszen húsvétkor, a kovásztalan kenyerek nyolcnapos ünnepén az egyiptomi rabszolgaságból történt kiszabadulásra emlékeznek. Az ünnep fénypontja a szédereste. A Hágádában (amelynek szövege több forrásból táplálkozik: talmudi történetek, zsoltárok, imák, egyéb elbeszélések, dicséretek alkotják. Szerzője nem ismert. A polgári időszámítás szerinti III–IV. században állították össze) ezt olvassuk: „Ez a sanyarúság, a szegénység kenyere, amit őseink ettek Egyiptom országában. Mindenki, aki éhes, jöjjön és egyen velünk, minden nélkülöző jöjjön és töltse velünk a Peszáchot… Az idén még rabok, jövőre mint szabadok”. A széderesten elmondják a borra az áldást, majd felmutatják a szédertálon a maceszt, a „sanyarúság kenyerét”. Jézus és tanítványai népükkel együtt beleilleszkedtek ebbe a hagyományba. Ezért kérdezik a tanítványok: „Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?” (Máté 26,17). A városba, Jeruzsálembe küldi Jézus őket, egy feltehetően módos emberhez, akinek a házában kívánják elfogyasztani azt. Az első elgondolkodtató közlése Jézusnak ez: „Az én időm közel van” (26,18). A kairosza, azaz a minősített idő, ami valami különlegest rejt magában, elközelített. Nem az idő múlása a különleges, hanem az üdvtörténetileg felminősített idő, a kairosz eredeti szóval, a megváltás golgotai, majd feltámadásos eseménye. De nemcsak Jézusnak van kairosza, hanem mindenkinek, akit Jézus meghív az ő vacsorájára, akit kiválaszt Igéje és Szentlelke által, s elhív tanítványául a személyes megtérés szabadító pillanataiban (kairosz) ma és a mindenkori időben (kronosz). Emlékszünk életünknek erre a felminősített, Jézus-találkozásos pillanatára, eseményére? Vagy még előtte vagyunk? Amikor személyesen Neked, nekem eljött a Szabadság Ünnepe? Amikor az emberlét bűn okozta sebzettségét, totális törékenységét, méltatlanságunkat, vétektől terhelt, szennyezett bűnruhánkat, ahogyan egy régi evangéliumi énekben énekelték eleink, egészen át tudtuk adni Jézusnak? És Ő ekkor tiszta fehér belső öltözéket adott ránk? Új és más életesélyt? Jézus golgotai áldozatával megtisztítottat? Jézus szavainak transzparenciájában, átláthatóságában, átvilágító sugarában nincs egyetlen disszonáns hang. Mert bűntelen egész létezése. Mégis magára vesz mindent, ami az első ember esete következtében mindnyájunk sebzettségeként súlyos örökségünk: rosszra való hajlandóságunkat, a lélek kész, de a test erőtlen feszültségét, a bűn zsoldjaként a halált, s a végtelen nagy szomjúságot, vágyódást arra, hogy mássá legyünk. És megpróbálja javunkra fordítani. Még a makacs és megátalkodott csak azért sem létezési dacot is. Igencsak nagy szükségünk van arra, akinek kegyelme, segítsége által a Szabadság Ünnepévé, jézusi, szabadító húsvéttá tud válni legnagyobb keresztyén ünnepünk.
Jézus transzparenciája, átható tekintete lelkiismeret-ébresztő
Amikor beesteledett, asztalhoz telepedtek (Máté 26,20), az egész akkori választott nép minden családjához és tagjához hasonlóan. De mint minden fényes és bensőséges órában, úgy ott is jelen volt a gonosz, nem szellemi ismeretként, filozófiai princípiumként. Jézus egyetlen szava teszi személyes valósággá a rosszat, a bűnt: „közületek egy el fog árulni engem” (26,21). Az árulás rettentő súlyát és tragikusan örvénylő, beszippantó, fojtogató mélységét Jézus azzal is kiemeli, hogy háromszor ismétli meg ezt. Hozzátéve: „aki velem együtt mártja kezét a tálba” (26,23). A tanítványokon végigfut az árulás rettenete és borzongása. A sejtelmes, sejtető szorongás és szomorúság: talán csak nem én vagyok az, Uram? És ezt megismételték egyenként. Tizenkétszer. A talán – az elbizonytalanodás szava. Egyszerre jótékony önismereti eséllyel és önváddal telített szó. Amikor Júdás is kimondta ezt a kérdést, amit ráterhelt Jézus véleménye azzal is, hogy annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát, jobb lett volna meg sem születnie (26,24), Jézus válasza ennyi volt: Te mondtad. Az önmagára, tette súlyára ébredés, a szembesülés vakítóan lélekvilágító pillanata ez. Mindenki az ég alatt megkapja ezt az átvilágító esélyt. Mert az Emberfia elől a lelkiismeret nem képes kitérni. Júdásnak lett volna még esélye a változtatásra. Hiszen mellette, előtte volt Jézus. Csak egy leborulás kellett volna – ezt elmulasztva jött a kiborulás nemsokára, az öngyilkosságig sodró önvád. Nagycsütörtök üzenete: mindenki kap életében egy vagy több talános pillanatot. Imádkozzunk azért ezen az ünnepen, hogy jól éljünk ezzel a pillanattal!
Ember-magány, isten-közösség: csak az atya virraszt fia és a világ fölött
A Gecsemáné-kertben, ahová éjszakázni ismét elvonult Jézus, az Isten-Ember lelki tusájáról kapunk villanásnyi benyomásokat (Máté 26,36-46; Márk 14,32-42; Lukács 22,39-46; János 18,1-2). Szédítőket. Jézus ezen az éjszakán készülni kívánt a nagypénteki végső lelki és fizikai ütközetre. Ehhez imádkozásra és tanítványai közösségére volt szüksége. Csak az egyiket kapta meg. A tanítványokat arra kérte, virrasszanak vele. Tartsanak vigiliát. Ő pedig félrevonult, hogy imádkozzék: Ha lehetséges, Atyám, távozzék el tőlem ez a pohár, mindazonáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te (26,39). Az abszolút törékeny emberlétet személyes kínhalál-váltságdíjba foglaltan odateszi Atyja elé. Háromszor vonul el imádkozni, háromszor alva találja a tanítványokat. Ezért szomorú a lelke mindhalálig (26,38). Háromszoros odaszánás a megváltás áldozati oltárára, a felderengő keresztre, és háromszori alvás emberi oldalon. Itt is lelepleződik a bűn okozta árvaságunk, magányunk. Hát senki sem kísér el enyéim közül a menny kapujáig? – ahogyan egy Galgóczi-novellában olvassuk. Jézushoz hasonlóan alig lesz ember, aki elkísér minket életünk végútján? Csak Isten virraszt, az Atya virraszt a Fiú fölött. És Ő mindenre elég. Nekünk is. A mennyekből Fiára letekintő Atya és az előzőkben Jézus által önmagára alkalmazott kovásztalan kenyér, meg a bor ereje, az újszövetség sákramentumi támasztéka kísérte utolsó lépéseiben. Kikerülhetetlen számunkra is az a pillanat, amiről Pilinszky írta: „És ki ne félne közülünk? Ki ne félne, midőn szemét az Isten is lehunyja, s leborulnak mind az angyalok, és elsötétül minden kreatúra. A Bárány az, ki nem fél közülünk” (Introitusz). A ránk rebbenő félelemben, szomorúságban és gyötrődésekben, a Gecsemáné-kerti helyzetekben és órákban tudjuk-e majd hívni magunkhoz a Bárányt, aki nagycsütörtökön szülőföldjére borul (mi mindent gondolva, érezve, átkínlódva ezért a földért, ezen a földön!)? Őt, Aki elfogadja a nagypénteki keresztet, mint ahogyan kínálja a nagycsütörtöki hálaadás úrvacsoráját és az embermagányon átsegítő Isten-közösséget? Amikor halálos csöndháló borul majd ránk? Amit Kányádi Sándor református hittel és meggyőződéssel írt, legyen Jézus hálavacsorájával, a világ és sorsunk fölött virrasztó atyai irgalommal együtt nagycsütörtöki útravalónk:
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon…
Kedves Olvasóink, a nagyheti eseményekről, az egyes napok történéseiről elektronikus formában elérhető 180 oldalas spirituális könyvünkben további részleteket olvashatnak Igebölcsők – szóbölcsők – sanyarú hét – nagyhét – nagypéntek – húsvét címen itt: https://issuu.com/…/v_glegesfolyamatosszerksz_b_lcs…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
