Szécsi Margit, háromszoros József Attila-díjas magyar költő, a „világ női vagánya”, így ír önmagáról: „Pünkösd vasárnapján születtem, s az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan akarok a magyar szóval élni. Sokadmagammal a várakozásban megvirradva: mint hajdan, vagyok ma is elemi része a népnek.”
Szélig Margit néven született 1928. május 28-án Pestszentlőrincen Szélig Ferenc asztalosmester és Pálfi Margit gyermekeként. Előbb a Rendessy-telepi iskolában, majd a Pestszentlőrinci Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskolában tanult. Budapesten érettségizett. 1945–1948 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a budapesti egyetem bölcsészkarán volt hallgató, de ebben a korszakában már verselt. A Fényes szelek nemzedékének tagja volt.
Szécsi Margit és férje Nagy László Fotó: Wikipédia
1952-ben férjhez ment Nagy László költőhöz, 1953-ban született meg fiuk, Nagy András, grafikusművész, könyvtárvezető, aki 2018-ban halt meg.
Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillag folyóiratban, melynek a munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította.
1952-ben az épülő Sztálinvárosban fizikai munkás volt. Pécsett egy kultúrotthon vezetését vállalta el. 1955-ben jelentkezett Március című, első verseskötetével.
Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. Külvárosi gyermek- és ifjúkori élményeit fogalmazta meg dalformában, majd életszemléletének átalakulásával megváltoztak költői eszközei is, versei mozaikszerűek lettek, párhuzamosságok jelentek meg bennük.
Költészetére nagy hatással volt az „új népiek”, köztük Nagy László és Juhász Ferenc költői forradalma, valamint József Attila és Kassák Lajos öröksége. Késői versei olykor a népköltészet dallamait, képeit idézik, Balassiig is visszanyúlva. A magyarság sorskérdéseivel szembesít, a személyes líra mélyén is közösségi kérdések feszülnek.
Szécsi Margit költőtársaival Fotó: Óbudai Anziksz
Verseinek jellegzetes műformája a „hosszú vers”. E versépítészeti jellemzőjét az irodalomelmélet Walt Whitman, Apollinaire, T. S. Eliot, Saint-John Perse, itthon Nagy László, Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos költészetével rokonítja.
Mindez mellett az avantgárd eredetű nyelvi modernitás jegyében alakította hol elégikusan fátyolozott, hol hetyke, játékos, humoros líráját. Verseinek fő szólamát a teljességigény veszélyeztetettsége, a morál fenyegetettsége, a szabadsághiány személyiségtorzítása határozta meg.
Tóth Erzsébet költő, így emlékezik meg Szécsi Margitról:
„Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát. Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel. Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. Sokszor meghívott vendég volt, de gyakran csak jött, szerette nézni a táncosokat… Ünnep volt, ha megjelent a színpadon, vagy mikor kifogyhatatlan energiával ontotta nagy verseit, verskatedrálisait, mert a dalok mellett az volt az ő igazi műfaja. Nem írta, hitem szerint építette ezeket a verseket, amilyeneket ma nem ír már senki. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal.”
Buda Ferenc (1936) költőtárs olvasata is hasonló fényt derít Szécsi alakjára:
„Életének s a nemrég múltba hanyatló lázfoltos XX. század második felében kiteljesedő költészetének elsődleges színtere a külváros, amelyet kívüle s előtte egyedül József Attila emelt ilyen magaslatokba. Minden tekintetben méltó párja ez a költészet a vele holtig társ Nagy Lászlóénak.”
Halmai Tamás (1975) költő, esszéista, kritikus így vall a költőnőről:
„Magam sem voltam mindig rendszeres és elkötelezett Szécsi-olvasó: az ember ízlése nem idomul rögtön és egyszerre minden nagysághoz. A népies alaktantól, a vallomásos beszédmódtól, a neoavantgárd formatechnikától és a szürrealista képiségtől bizonyára elszoktattak a kortárs poétikák. Ma már azonban jólesik időről időre visszatérnem Szécsi Margithoz, rácsodálkozva „a pestszentlőrinci csibész dalkirálynő” karcos vagányságára, álomi gyöngédségére, látomásos leleményeire. Láttam-látom, hogy e teljességekkel kacérkodó poézist mely részleteiben csábítja el a könnyedebb megoldások kockázata – de egészében lenyűgözőnek találom a Szécsi Margit-i szellemi hagyatékot. Kincsnek, mely türelmesen vár fölfedezőire.”
A költőházaspár emléktáblája egykori lakhelyükön, Budapesten a III. kerületben Fotó:Wikipédia
Szécsi Margit, férje, Nagy László, 1978-ban bekövetkezett halála után, hagyatékának gondozását magára vállalta. Az 1980-as években a Magyar Írószövetség Választmányának tagja volt, valamint részt vett az ellenzékiek által szervezett lakiteleki találkozón. 1988-ban Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki. 1990. november 22-én hunyt el Budapesten 62 éves korában. Férje, Nagy László mellett nyugszik Budapesten, a Farkasréti temetőben.
Forrás: Wikipédia, Óbudai Anziksz
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
