Füst Milán magyar író, költő, drámaíró, esztéta, a magyar szabadvers megteremtője 1888. július 17-én született Budapesten.
Polgári családból származott, de kisgyermekkora óta árva volt, aki nehéz anyagi körülmények között, szívós kitartással szerezte tudósi színvonalú műveltségét, amelyben jelentékeny helyet foglalt el az antik görög kultúra és a Biblia. Ez a két kulturális világ mindvégig erősen hatott költészetére.
Ifjúkorától fogva jó barátja volt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. Velük együtt ismerte meg a világirodalom modern törekvéseit.
Fürst Milán Konstantin néven született elszegényedett zsidó kispolgári családban Budapesten, a Hársfa utca 6. számú házban. Apja különc és bohém, költekező figura volt, aki egy délszláv királyi sarj nevét adta fiának. Korai halála után a család nyomorgott, anyjának ő szerzett végül trafikengedélyt. Az író édesanyja 1916-os halála előtt csupán fél évvel költözött csak el a Dohány utcai trafik mögötti másfél szobás lakásból. A fiatal Füst Milán ilyen körülmények között szerzett jogi diplomát, és lett felsőkereskedelmi leányiskolai tanár. Így Füst Milán jogász is, tanár is volt. Tanítványai úgy emlékeznek, hogy egész lelkét adta a pedagógiába, órái lelket-értelmet izgatóak, gondolatébresztőek voltak. Érdekes, jelentékeny tanár, ugyanakkor elmélkedéseinek, jellemzéseinek módszerében mindig maradt valami a valóság tényeit, az emberi magatartásokat kifejtő és értelmező jogászi logikából.
Ifjúkorától fogva verselt, de nem ontotta könnyedén a verseket, az ő számára minden sor gondokat adó feladat volt. Lassan, csiszolva, újra át- meg átírva formálta méltóságteljesen komor költeményeit. A magyar költészet leglassabban dolgozó, legaggályosabb költője, aggastyán korában is tökéletes remekműveket ír, és nyolcvan évre terjedő életében összesen nem írt száz verset. Költészetében nincs selejt. Amit a kezéből kiadott, az remekmű.
Sikeres prózaíró volt, hisz a verselésből nem igazán lehetett megélni. Igazi megélhetési gondjai nem voltak, hisz felesége, aki szeretettel és alkotó embernek alkalmas életformával vette körül, kitűnő üzletasszony volt, és biztosítani tudta férjének a művészi elmélyedést.
Feleségének nem lehetett könnyű élete, hisz Füst Milán nyűgös, zsörtölődő férj volt, amolyan igazi „nehéz ember”, akit lelke mélyéig csak a megoldandó művészi feladat érdekelt.
Kisregényeinek és elbeszéléseinek jó részére jellemző egy sajátosan groteszk látásmód. Mindezek mellett kitűnő drámaíró is volt.
A maga kora, a színházi élet nem érdeklődött irántuk, el is ment a kedve a drámaírástól, így egy korai verses drámakísérleten kívül mindössze két színpadi műve maradt, a szerencsétlen emberek szerelmi szomorúságáról szóló Boldogtalanok és a kitűnő lélektani-történelmi dráma, a IV. Henrik. Minden olvasó tudta, hogy milyen jó művek, de csak évtizedekkel utóbb kerültek színpadra, és a IV. Henrik elkésetten aratott nagy színpadi sikert.
1947-ben szabadegyetemi előadásokat tartott, majd 1948-ban egyetemi tanár lett, megkezdte rendszeres esztétikai előadásait. Megjelent nagy esztétikai műve, melynek anyagát egyetemi előadásaiból és Naplójából meríti, Látomás és indulat a művészetben címen. 1948-ban Kossuth-díjat kapott. A kommunista diktatúra éveiben, 1949 után évekig nem jelent meg könyve, majd 1955-ben Őszi vadászat címen kisregénye látott napvilágot.
Füst Milán megjelenésétől kezdve írótársai által becsült költő volt. Amíg a Nyugat fennállt, az élgárdájához tartozott. A nagyközönségtől ekkor is, később is idegen maradt, de a költők ekkor is, később is mesterüknek tartották.
1960-ban nyugdíjazták. Betegsége egyre inkább ágyhoz kötötte. 1967-ben halt meg, még megérve a Boldogtalanok című művének premierjét a Vígszínházban.
Füst Milán költészete az utána következő nemzedékekre nagy hatást gyakorolt, a fiatal Illyés Gyula kibontakozása elképzelhetetlen nélküle, Radnóti Miklós és Weöres Sándor is sokat köszönhet neki.
Weöres 1939-ben így írt Füst Milánhoz: „Amit Mester kozmikus szomorúságnak, egyetemes szomorúságnak nevez, és ami Mester költészetének fundamentuma, ezt át tudom érezni, és teljes megdöbbentő hatalmasságában fel tudom fogni, de nem tudnám magamévá tenni.”
Hamvait – feleségével együtt – a budapesti Farkasréti urnatemetőben helyezték el. Emlékét őrzi az 1975-ben alapított Füst Milán-díj.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
