24
A világméretű háború egyre konkrétabb fenyegetésével szemben a nemzetközi közösségnek a remény és a béke diplomáciáját kell gyakorolnia – hangoztatta Ferenc pápa, aki sürgette az ukrajnai háború befejezését abban a csütörtöki beszédében, amelyet a Szentszéknél akkreditált nagyköveteknek tartott.
Az egyházfő 2025 első számú diplomáciai céljának a három éve tartó ukrajnai háború leállítását jelölte meg.
Tűzszünetet sürgetett a közel-keleti harctéren, valamint a Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott izraeli túszok szabadon engedését szorgalmazta.
Ferenc pápa úgy vélte, a második világháború után kialakult nemzetközi intézmények nagy része már nem képes ellátni eredeti feladatát: békét és stabilitást nyújtani, az éhínség ellen küzdeni, a 21. század új kihívásaira válaszolni.
Szavait a Szentszéknél akkreditált 184 ország nagykövetei hallgatták.
MTI/Felvidék.ma