Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, és meghívta őt Moszkvába – közölte szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Peszkov szerint a beszélgetés csaknem másfél órán át tartott.
A két vezető a megbeszélésen egyebek mellett megvitatta az ukrajnai rendezés kérdését. Trump a harci cselekmények mielőbbi leállítását és a probléma békés úton történő megoldását szorgalmazta. Putyin a maga részéről említést tett arról, hogy meg kell szüntetni a konfliktus kiváltó okait, és egyetértett Trumppal abban, hogy a hosszú távú rendezést béketárgyalások útján lehet elérni.
Putyin kifejezte készségét, hogy Oroszországban a kölcsönös érdeklődésre számot tartó munkaterületeken – beleértve az ukrajnai rendezésen – dolgozó amerikai tisztviselőket fogadjon.
Peszkov szerint a két vezető között szó esett még a közel-keleti helyzetről, az iráni nukleáris programról, az orosz és amerikai állampolgárok kicseréléséről, a kétoldalú amerikai–orosz gazdasági kapcsolatokról, valamint a további kapcsolattartásról, beleértve a személyes találkozót is.
Három év óta ez volt az első megbeszélés Oroszország és az Egyesült Államok elnöke között. Putyin 2022-ben, pontosan ugyanezen a napon – február 12-én – beszélt Trump elődjével, Joe Bidennel. A Kreml szerint a jelenlegi orosz államfő és Trump 2020. július 23-án, 4,5 éve folytatott eszmecserét egymással.
Leonyid Szluckij, az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy
Putyin és Trump telefonbeszélgetése áttörte a Nyugat oroszellenes blokádját és elindította az orosz–amerikai hivatalos kapcsolatok feloldását.
Úgy vélte, korai lenne még komoly elmozdulásokról beszélni a kétoldalú párbeszédben, de a holtpontról való kilábalás és mélypontról való felemelkedés útja már körvonalazódott.
„A globális biztonság és a világbéke ma minden pátosz nélkül azon múlik, hogy a világ két vezető atomhatalma közötti kapcsolatok visszatérjenek a konstruktív és pragmatikus irányba”
– hangoztatta a TASZSZ hírügynökségnek a tárcavezető.
„A Putyin és Trump közötti telefonbeszélgetés be fog vonulni a világpolitika és a diplomácia történetébe. Ha ez még nem is áttörés, nagyon úgy néz ki, hogy egy áttörés kezdete. Biztos vagyok benne, hogy Kijevben, Brüsszelben, Párizsban és Londonban most rémülten olvassák Trump hosszas kommentárját a Putyinnal folytatott beszélgetéséről, és nem hisznek a szemüknek” – írta Alekszej Puskov orosz szenátor a Telegram-csatornáján.
Puskov szerint az EU-ban most sürgős konzultációk kezdődhetnek arról, „hogyan lehet megzavarni a Moszkva és Washington között kialakuló párbeszédet”.
Andrej Kartapolov, az alsóház védelmi bizottságának vezetője szintén a RIA Novosztyinak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus befejezését felgyorsítják az orosz hadsereg sikerei, de minden párbeszéd jobb, mint annak hiánya. Álláspontja szerint a felek nagyon nehéz tárgyalások elé néznek, de a kezdés megtörtént.
Alekszandr Senderjuk-Zsidkov kalinyingrádi szenátor ugyanott úgy vélekedett, hogy a két elnök megbeszélése az első lépés az ukrajnai konfliktus rendezése felé.
Megjegyezte, hogy a „különleges hadművelet” nem indult volna meg, „ha az amerikai kormányzat képes lett volna figyelembe venni az orosz nemzeti érdekeket”.
„Nyilvánvaló, hogy a két elnök első megbeszélése új reményt ad a teljes körű rendezéshez. Mély meggyőződésem azonban, hogy ez a rendezés csak az orosz érdekek teljes körű figyelembevételével lehetséges, és az elnökünk ezt mindenképpen el fogja érni” – fogalmazott Senderjuk-Zsidkov.
A TASZSZ szerda este közölte, hogy
Alekszandr Vinnyik orosz állampolgár hamarosan szabadul a kaliforniai Santa Rita-i börtönből és visszatér Oroszországba. A hírügynökséget erről az érintett francia ügyvédje, Frédéric Belot tájékoztatta.
Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolják, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül.
Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki. Belot szerint Vinnyik nagyon rossz állapotban volt, amikor tavaly nyáron a börtönében meglátogatta.
Vinnyiket az Oroszországban kábítószer-csempészésért elítélt Mark Fogel volt amerikai diplomata és angoltanár szabadon bocsátásáért cserébe engedik haza.
MTI/Felvidék.ma