A népi hagyományok ápolása nemcsak a múlt tiszteletének, hanem a jövő építésének egyik alapköve is. Az ipolybalogi Lőrincz Sarolta Aranka évtizedek óta elkötelezetten kutatja és élteti a palóc kultúrát. Munkássága során nemcsak a helyi közösséget gazdagította tudásával és lelkesedésével, hanem számos elismerésben is részesült, amelyek igazolják elhivatottságát. A vele készült beszélgetésünkben többek között felelevenítette, hogy miként indult el ezen az úton, milyen hatások formálták értékőrző szemléletét, és mit jelent számára az a felelősség, amely a hagyományok továbbadásával jár.
Mikor és hogyan kezdett el foglalkozni a palóc hagyományok ápolásával és kutatásával? Mi indította el ezen az úton? Miképp befolyásolták a szülei és az előző generációk az értékőrző munkájában?
Mióta az eszemet tudom, mindig is vonzódtam a népi hagyományokhoz, népdalokhoz. Ebben nőttem fel, édesanyám, Zolczer Ferencné (szül. Dienes Ilona) szerettette meg velem. Tőle örököltem a vonzalmat, az érdeklődést a népi kultúra iránt. Általa ébredtem rá a népi kultúra gazdagságára, értékeire. Édesanyám nótafa volt, sokan felkeresték őt gyűjtőmunkájuk során, többek között dr. Manga János is. Amíg élt, nekem is sokat segített ebben, így sikerült az 1980-as években színre vinni a „Fonóházi szokásokat” és a „Kiszehajtást”.
Óvónői pályafutásom alatt is foglalkoztam a népi hagyományokkal, de nem annyira intenzíven. Betanítottam a kiszehajtás szokását az óvodás gyerekekkel, továbbá népi mondókákat, dalokat tanultunk, adtunk elő. Nyugdíjazásom után – mivel több lett a szabadidőm – újra a népi hagyományok, szokások felé fordultam. Már tudatosan gyűjtöttem ezeket a szellemi értékeket. Legelőször szülőfalumban, Ipolybalogon. Ennek a gyűjtésnek a gyümölcse egy vékony könyv lett, „Adventtől adventig” címmel. Ezután kezdtem gyűjteni a történelmi témákat az Ipoly mente kis falvaiban. Ennek eredménye lett két könyvem, a „Hétköznapi hazaszeretet” és a „Hétköznapi történelem határkövei”.
Az első mesekönyv megírására is a népi hagyományok szeretete inspirált, amely a „Mesekosár, csudakosár – Palóchoni mesék, versek, dalok” címet kapta (saját illusztrációimmal kiegészítve). Majd sorra születtek a könyveim, magánkiadásban. Minden könyvemben találhatók népi hagyományok, szokások, vagy az erre való utalás egy-egy motívuma. Ebben sem tudtam megtagadni magamat, érdeklődésemet és tiszteletemet a népi múlt hagyományai iránt.
Palóc népi hagyományok művelése az 1980-as években (Fotó: Az interjúalany archívumából)
Számos rangos elismerést kapott (Magyar Kultúra Lovagja, Szent István-emlékérem, Szeder Fábián-díj stb.) az évek során. Mit jelentenek ezek a díjak az Ön számára, és hogyan inspirálják a további munkára?
A díjakkal a társadalom, a közösség elismeri azt a szellemi tevékenységet, melyet a gyűjtő, az író folytat élete során. Ez az elismerés további munkára ösztönzi az embert, hogy a talentumot, amit a Teremtőtől kapott, tovább kamatoztassa az adott nyelvi, kulturális közössége javára, amelyben él. A díjak, elismerések közel sem anyagi vonatkozásúak, inkább szellemi elismerések, mégis örömet adnak, és további munkára, kutatásra, gyűjtésre ösztönöznek.
Népi múltunk nemzeti gyökerei szerteágazóak, és ezek gyűjtése nem fáradság, hanem egyfajta öröm, hogy összegyűjtve, könyv formájában kiadva letehetem a közösségem asztalára. Gyökerei a múltnak, kapaszkodók, melyek nélkül nincs jelenünk és kétes a jövőnk az adott társadalomban, kisebbségi létünkben.
Lőrincz Sarolta Aranka néhány könyvének borítója (Fotó: Az interjúalany archívumából)
Hogyan látja az Ipoly menti palóc közösség helyzetét és jövőjét? Miképp igyekszik átadni a hagyományok szeretetét a következő generációnak, különösen a saját családjában, például az unokái körében?
Az Ipoly menti palóc közösség helyzete és jövője ugyanaz, mint a felvidéki magyarság helyzete és jövője. Ezer szállal kötődünk egymáshoz. Összeköt az anyanyelv, a kultúra, a nemzeti tudat, melynek gyökerei a népi kultúrában lelhetők. Kérdés, hogyan vélekedik erről a mai fiatal nemzedék. Elég lehangoló a helyzetünk. Ha nincs, aki átvegye a lángot az idősebbektől, nincs, aki a közösségek élére álljon, akkor bizony széthullunk, megsemmisülünk. Én azonban optimista vagyok, mert látom, hogy mindig akadnak olyan karizmatikus egyének, akik átveszik a stafétabotot, és teszik a dolgukat, anyagi javakat nem várva érte, esetleg erkölcsi, társadalmi elismerést.
A családomban a lányaim szintén ezen az úton járnak, csak az egyik tűvel és fonállal, a másik az énekhangjával, a harmadik pedig a fazekasmesterségével mutatja meg, mit jelent számára a hagyomány. A hét unokám között van egy kislány, a többi fiú. Ez a kislány, Rados Franciska az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola nyolcadikos tanulója, aki népdalénekléssel, népmesemondással mutatja meg, mennyire kötődik a népi hagyományokhoz. Ha nem is ér el mindig kiváló eredményt, de mesemondásával már eljutott az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjére is, Gombaszögre. 2024-ben pedig Ipolyszakálloson, a Szivárvány Projekt versenyben első helyezett lett, a „Népi gyökereim a családban” című prezentációjával.
Lőrincz Sarolta Aranka (Fotó: Az interjúalany archívumából)
A Szent Korona Ünnep hagyománya immár két évtizede része Ipolybalog életének. Mit jelent ez a közösségnek, és Ön hogyan éli meg ezt az eseményt?
2024-ben volt a Szent Korona Ünnep huszadik jubileumi ünnepsége. A Bukréta folklórcsoportommal minden egyes ünnepségnek résztvevői voltunk és vagyunk. Felvesszük a népviseletet, megmutatva ezzel elődeink viseletét, így tisztelegve emlékük előtt. Vallom, nincsenek véletlenek. Az sem véletlen, hogy falunk Árpád-kori templomának tornyán a magyar Szent Korona mása látható, valamint 2005-től a templomban is ott van a Szent Korona hiteles másolata. Ez mindenekfelett kötelezi az itt élőket arra, hogy ne szégyelljék kisebbségi létükben magyarságukat, és ezt a nemzeti öntudatot büszkén és hűen adják tovább az utánuk jövő nemzedékeknek.
A Szeretetmorzsák című könyve borítója (Fotó: Az interjúalany archívumából)
Mik a tervei a közeljövőre nézve? Dolgozik-e esetleg most újabb kiadványon vagy valamilyen más projekten?
Az idő rohanásával bizony rájövünk, hogy fogy a számunkra ajándékba kapott idő. Hívő katolikusként vallom, hogy emberi számítás szerint nem érdemes előre tervezni. Az isteni gondviseléssel egybekapcsolva már igen. 2024 decemberében jelent meg a tizedik könyvem, „Szeretetmorzsák” címmel. Ennek megjelenését már két éve terveztem, de nem akart összejönni a megvalósulása. Végül a lehetőséget hirtelen ajándékba kaptam a gondviseléstől, így karácsony előtt megjelenhetett a könyvem. A benne olvasható írások a Remény katolikus hetilapban jelentek meg hét-nyolc év leforgása alatt. De a vallásos témájú verseimet is megtalálhatja benne az olvasó, melyekből néhány megjelent a Reményben.
Jelenleg javítás és tördelés alatt van a következő könyvem, a „Palóc dédanyáink kelengyés ládája”, és remélhetőleg márciusra magánkiadásként, kis példányszámban meg is jelenik. A könyv tartalma széles skálán mozog. Régi gyermekjátékok, népmesék, népi témájú írásaim, népi szenténekek, népdalok kottamelléklettel, népi ételreceptek, Ipoly menti palóc hímzésminták, régi és újabb népviseletek találhatók benne. A későbbiekben majd meglátom, mit tudok még könyv formájában kiadni a számítógépemben található mesék és hazafias írások, versek közül. Mindezt az isteni gondviselésre bízom.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
