Mi lenne Feltámadott, feltámadás nélkül? Istenhomály – emberhomály. Református hitünk svájci ikonművésze, Josua Boesch így fogalmazott: „Szépség és csend a megváltás két hatalmas energiakiáradása”. Ennek nyomán bibliásan ma ezt mondhatjuk: mivel a kereszten legyőzöttnek tűnő harmadnapra feltámadott, ezért van feltámadás.
Él a Jézus, Akinek légyen dicsőség mindenek előtt, mert Te győztél a halál fölött (Nybergdart). Ma is zengi lelkünk, zengi szavunk: Hallelúja, ámen. Krisztus feltámadott, bizonnyal feltámadott. Istenhomályt sírból történt kikelése szétoszlatott. Emberhomályt, halálfélelmet, elmúlásfóbiát, mindennek szorongató hatalmát megtörte.
Őseleink Ádám-Éva kígyó bűvölte sorsrontásának, Káin véres kezének átkát Ő törte meg. Látszat és valóság, s a hamleti lenni vagy nem lenni dilemmáját is örökre megoldotta, hiszen ama létfordító győzelmi napon, az új teremtés indító pillanatában, startkövénél erről ez áll: „A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt…” (Ján 20,1), Ő otthagyta Arimátiai József Koponya-hegyi sziklasírboltját. Kiszökött Benne a teremtő fény a világmindenségbe. A történelem minden addigi halált hozó históriájának égig érő cezúrát húzott, szótlan tettével kikiáltotta az új teremtés hajnalhasadását. Az új teremtését, aminek indító szekunduma a láthatatlan, titokzatos Jézus-ébredés volt, az atyai Lélek-energiák ráárasztásával, beléárasztásával. Így a gyolcsokba göngyölített test, a mély alvásba merült lélek-szellem újult és örök energiával hagyta ott a múltat, a halált, a gyűlölet völgyét, a mulandóságot.
A korrupció vagy a feltámadás útja?
A viacorruptionist, az ősbűn okozta korrupciós, végromlásba taszító emberi utat hatalmas felütéssel, feltámadása kozmikus újságával megállította és helyébe elindította nemcsak „de iure”, hanem ténylegesen, de facto az új világ útját, a viaresurrectionist, a feltámadás utat.
Nem emberként ígérgetett, hanem Feltámadottként cselekedett. Zsengéje, első kikeleti hírnöke lett az új teremtésnek, aminek nem lesz többé vége, nem lesz Éden-kerti bukástörténete, s nem lesz szükség többé Nóé bárkájára.
Idézni lehet itt is Josua Boesch református lelkész-művészt, aki 16 évi itáliai elmélkedés csendben, fémikonokat alkotó Isten-áhítatban, a Krisztusban helyreállított új teremtés ígéretének szemléletében alkotta meg egyre könnyedebb és könnyedebb Krisztus-alakjait. Nem krucifixeket, hanem élő, kitárt karú Krisztus-hasonlatokat alkotott. És ehhez a könnyedén világot tartó, átváltoztató, földet újító, embert tisztító Feltámadotthoz odatársított egy olyan fogalmat, ami sehol addig, s azóta sem, a világ egyetlen nyelvén sem fogalmazódott meg.
Feltámadás-könnyedség a hajnali derengésben
Auferstehungsleicht – feltámadás-könnyedén. A feltámadással megkönnyített, megkönnyebbített, megváltott emberlét felmagasztalásaként. Új lehetőségeként. Örök titok, hogyan történt Urunk kimozdulása angyalseregek támogatásával, az atyai kéz végtelenül finom energiaérintésére a sírból. Nem tudjuk a világmegváltó, boldogító óra időszámítás szerinti percét, másodpercét. Csak azt, hogy shabbatról vasárnapra fordulva, a hét első napján valósult meg a csoda: feltámadás-könnyedén, létezés-könnyítőn.
Évmilliónyi bűngravitáció, sötét, emberpusztító, a lesüllyedt embert leleplező nagyheti Jézus-dráma ellenében – feltámadás-könnyedén. Emberkönnyítőn – lélekkönnyítőn – a megbocsátás és a mentő szeretet szétáradó fényével.
Feltámadás-könnyedsége jeleként ott maradtak a sírboltban a lepedők, s csodák-csodájára még a rendteremtés, a mennyei rendezettség is beköltözött a sírboltba. Hiszen „a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön össze göngyölítve, egy másik helyen” (Ján 20,5-7).
Micsoda könnyed, minden könnyelműséget nélkülöző, isteni leheletszerű precízség! Ismeretlen számára az emberi, izzadságszagú erőlködés. Krisztus jó illata töltötte meg a sírboltot. A faktumszerűség, a tényszerűség lepedői, a kendő a Feltámadott hátrahagyott jelzései. A két angyal is. Mennyei szcenárió, rendezés érvényesül. A két angyal ott ült a sírban, ahol Jézus teste korábban feküdt, egyik „a fejtől, a másik pedig lábtól” (Ján 20,12).
Helyek, tanúk, az új teremtés kezdetének külső bizonyságai: lepedők, kendő, angyalok. Az anyagi világ hírnökei és az Isten Országa hírnökei. Ketten, ahogyan a korabeli igazságszolgáltatás megkövetelte. A hitelesítésért. Csak két tanú együttes bizonyságtétele hiteles.
Arról, hogy az Isten-homályt, az embertelenség sötét éjszakáját áttörte, legyőzte, megfékezte, örökre elerőtlenítette Az, akinek ottlétét a hátrahagyottak tanúsítják. Az anyagi világ és az égi követek közös vallomása hirdeti: Nincsen itt, mert feltámadott.
És az első nagy Krisztus-történet históriás pillanata is ott valósult meg. A hét első napján. A síró Mária belépett a sírboltba. És amikor hátrafordult, ott állt Jézus. Először nem ismerte fel (Ján 20,14). Amikor azonban megszólalt, a hangja alapján és a személyes néven szólítás ismert jézusi módszere alapján jött a döbbenetes felismerés: Rabbinu – Mester!
A sírban, azaz a múlt tárgyai között történik meg ma is a felismerés: Jézus él. Ugyanez a húsvéti sírboltjelenet játszódhat le az életünkben. Ha valóban igazi változást, megújulást hozó húsvétra vágyunk. Látni, felismerni Jézust, aki minden Isten-homályt, kételyt, emberfogyatkozást, hiánybetegségeket képes ma is eloszlatni. A Feltámadott ezzel az áttörésével a sziklasírból a mennybe vezető kozmikus horizontok és a jeruzsálemi felházban egybegyűlt tanítványok szintjén, égi és földi távlatokban megteremtette a felegyenesedett, Istenre és önmagára talált emberek új típusát. Azokét, akiknek nem kell többé sírba, múltba, önmagukba görnyesztő gerinccel járni, élni. Inkább szabad mennyei távlatok felé emelt tekintettel és tartással élni, életismeretet a Feltámadott Lélek-iskolájában tanulni. Isten-fényben, Krisztus-tudatosan, Feltámadottba vetett hittel járni a 21. századi útvesztőkben.
Feltámadás-imánk mára
Az Isten-homályt, ember-fogyatkozást oszlató Feltámadottra tekintő hittel ezért tudott gyönyörű, Lélekben bátor, de megbántás nélkül is igazmondó vallomásokat fogalmazni a református metál-ikon művész kortársa, Rudolf Bohren.
„Világosítson meg minket evangéliumod. Lángoljon fel szívünkben, emésszen el mindent, ami halálra való bennünk: az aggodalmaskodást, az önsajnálatot, a türelmetlenséget, a gőgöt és a komorságot…
Mindazokért könyörgünk Hozzád, akik még nem élnek a világosságban: szülőkért, akik gyermekeik miatt szenvednek. Ifjakért, akikkel igaztalanul bánnak, betegekért és haldoklókért, kárt szenvedőkért. Hátrányos helyzetűekért és megszomorítottakért. Hadd vigyünk életükbe egy kis derűt, világosságod jó előízeként. Kérünk Téged a népekért, akik között a halál ül diadalt, hozd napvilágra közöttük is a te életedet!” (R. Bohren, Tanuljunk imádkozni, Bp., Kálvin Kiadó, 2011).
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
