Mi kapcsolja össze e három személyt? Attól félek, a világhírű német zeneszerzőt ismét be kell mutatnunk a műveltség zsugorodása miatt. Nevét azért talán még sokan ismerik. Brunszvik Teréz (1775–1861) grófnő azért került érdeklődésünk középpontjába, mert július 27-én született Pozsonyban, pontosan 250 évvel ezelőtt. Őt már nyilván kevesebben ismerik, de a Habsburg Birodalomban az első kisdedóvót (óvodát) Budán ő nyitotta meg Angyalkert néven. Arról sem feledkezzünk meg, hogy 1824-ben ő állította fel az első karácsonyfát Magyarországon. A lengyel származású Zmeskál Miklósról, Beethoven barátjáról viszont szinte senki sem tud semmit. A kerek évforduló kapcsán itt az ideje, hogy ő is rivaldafénybe kerüljön. Megérdemli.
Zmeskál Vencel a XVI. század derekán került Magyarországra. 1546-ban Árva várának kapitánya volt. A Zmeskálok megszerezték Domanovec és Lestin falvakat, amelyek nevét azután nemesi előnevükként viselték. A Zmeskálok összeházasodtak számos nemesi családdal, a Zolnay család tagjaival is. Ebből származott Zolnay László (1916–1985), neves művészettörténész és régész, aki apám legjobb barátja volt. A budavári gótikus szoborlelet tette nevét közismertté (1974). Családja Zólyomról származott. Ez a település a középkori Zólyom–Besztercebánya útvonalon fekszik, Zólyomtól 8 km-re, melynek ma városrésze. A család egykori kastélya mindmáig áll. Igaz, tetőzetét felújították, ám helyreállítását nem fejezték be.
Zolnay több írásban foglalkozott szülőföldjével (Felvidéki séták címmel írt kutatásairól az Ars Hungarica c. szakfolyóiratba, de a régi zólyomi ispánság építkezéseiről is) és mélyrehatóan Zmeskál Miklós személyével. A Felvidék emlegetése akkoriban nem volt szokásos, így már a cím is érdeklődést keltett.
Zmeskál Miklós édesapja, Gábor, Arva megyei táblabíró, Liptó megye országgyűlési követe (1751) Besztercebányára házasodott. Felesége a nemesi rangú, dúsgazdag bányapolgár családból származó Meerwaldt Katalin lett. Gyermekeik kivétel nélkül Besztercebányán születtek. Családjuk a XVI. század óta az evangélikus hitet követte. Zmeskál Miklós szülőháza nagy valószínűséggel a besztercebányai főtéri (IV. Béla nevét viselte egykor) reneszánsz Beniczky-ház volt (16. sz.). Ezt Beniczky Tamás és felesége, Meerwaldt Anna emelte (1660). Innen a rokonság. Ez az épület itáliai loggiájával hívja fel magára a figyelmet. Oszlopait szőlőmotívumok díszítik. Számomra azért is kedves ez az épület, mert egykor szüleim otthona volt, majd a világháború után apám munkahelye. A Műemlékvédelmi Hivatal székelt legfelső emeletén. Így gyakran megfordultam ott. Egykor jellegtelen háznak tűnt, de valamikor az 1960-as években fedezték fel a befalazott oszlopokat, s kiderült, hogy statikailag sem lesz gond, ha ismét láthatóvá válnak.
A Beniczky-ház (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A három Zmeskál-fiú közül Gábor és Miklós a besztercebányai nagyhírű evangélikus gimnáziumban tanult, hiszen ennek igazgatója egykor Bél Mátyás, „Magyarország nagy ékessége” volt. Zmeskál Miklós jogász lett. Rokonának, Beniczky Károly királyi tanácsosnak, Zólyom megye alispánjának oldalán ügyvédbojtárkodott. Ügyvédi oklevelét 1782. március 11-én szerezte meg. II. József idejében már a protestánsok előtt is megnyílt az út a bécsi Magyar Udvari Kancellária felé. Miklós 1783. február 8-án kapott Zólyom vármegyétől nemesi bizonyítványt, s azt a Kancelláriának mutatta be. Ezzel megkezdődött négy évtizedes kancelláriai pályafutása.
Miklós 1783-ban költözött Bécsbe, s haláláig ott is élt. Gordonkázni bravúrosan tudott és zongorázott is. Első vonósnégyeseit tizenhat-tizenhat évesen írta. A Lichnovsky, Lobkowitz és Razumowsky hercegek adta hangversenyeken muzsikált, ahol Haydn és Mozart vonósnégyesei mellett az ő műveit is előadták.
Barátság fűzte Joseph Haydnhoz (1732–1809) is, aki több művét dedikálta neki. Hamarosan baráti kapcsolat alakult ki közte és a Bécsbe érkező, nála tizenegy évvel fiatalabb Beethoven között.
Zmeskálnak, az udvari embernek kapcsolatai szorosak voltak a bécsi magyar kolónia tagjaival is. Ez azért lényeges, mert ezek a bécsi magyarok – így Finta huszárezredes (az egyik Brunszvik grófkisasszony férje), a Brunszvik és a többi előkelő család tagja – éppen Zmeskálon keresztül Beethoven életében is jelentős szerepet játszottak.
Zmeskál, a kissé zárkózott agglegény 1795-ben zárta szívébe Beethovent. Egyengette útját. Annyira érezte a német zeneszerző emberfeletti – mondhatjuk: tehetségének ránehezedő súlyát –, hogy ő ezért abbahagyta a zeneszerzést. Kár.
Rendszeressé váltak azonban közös muzsikálásaik. Megnyitotta Beethoven előtt azoknak a főúri hangversenytermeknek kapuit, ahová ő maga már régebben bejáratos volt. De időnként ő maga veszekedett a zeneszerző zongoraszállítóival, hangolóival, háziuraival, sőt még parókakészítőjével is tárgyalt. Mivel Beethoven időnként elhanyagolta küllemét, egy ízben tükröt küldött neki. Tapintatosan figyelmeztette, szembesüljön a valósággal!
Zmeskál jóbarátja és titkártársa a magyar kancellárián Brunszvik Ferenc (1777–1849) gróf volt, maga is jó csellista, Beethoven későbbi mecénása.
1799-ben a Brunszvik grófkisasszonyok – Ferenc testvérei – Bécsbe utaztak, s Beethoven lett a két leány zongoratanítója. Pedig nem szeretett tanítani. Úgy gondolta, tanítson az, aki nem tud zenét szerezni. Ám végül elvállalta oktatásukat. 1800-ban Beethoven megfázása miatt kérésére Zmeskál helyettesítette. Két évre rá Teréz számára vásárolt Bécsben zongorát, aki kiválóan zongorázott.
A csúnyácska, de eszes 24 éves Teréz és a 20 éves, virágzó Jozefin (Pepi) 1799 májusában ismerkedtek meg az agglegény zeneszerzővel, akinek hírneve még akkor nem volt jelentős. Beethoven hagyatékából került elő egy levél, mely a Halhatatlan Kedveshez szól. Feltételezik, hogy ez Jozefinhez íródott, de az sem biztos, hogy a címzettnek elküldte-e.
A Brunszvik-család és Beethoven egyre szorosabb kapcsolatának szép emléke a feledhetetlen Appassionata. Nem árt, ha számon tartjuk, Beethoven ezt a remekművét Brunszvik Ferencnek dedikálta (1807).
1827 telén mind Beethoven, mind Zmeskál az ágyat nyomta. Betegágyukról leveleztek egymással, kölcsönösen bíztak felépülésükben. Beethoven utolsó levelében még Zmeskált vigasztalta. Egy hétre rá meghalt (1827. III. 26.), a tőle idősebb Zmeskál felépült.
A szép időknek így végleg vége szakadt. Zmeskál már csak hagyatéka rendezésének élt. Összeállította a maga tizennégy vonósnégyesének kottáit. Időrendbe szedte Beethovennek hozzá írt másfélszáz levelét. Majd hetvennégy éves korában, 1833. június 23-án halt meg Bécsben.
Brunszvik Teréz Pozsonyban egy csütörtöki napon született – 250 éve – 1775. július 27-én. A Szent Márton-templomban Cottman bárónő még aznap a keresztvíz alá tartotta – Mária Terézia nevében. Ugyanis id. Brunszvik Antal a királynő közbenjárására adta áldását a fia és a hajdani udvarhölgy, a vagyontalan Seeberg Anna bárónő egybekeléséhez. Nagyajtai János keresztelte meg. Az újszülött a Terézia, Jozefa, Anna, Johanna, Alojzia neveket kapta. Teréz a Forum Piscatorum, vagyis a Haltér 1-es számú házában jött napkeltekor a világra. A ház már nem létezik, mert az SNP-híd építése miatt Pozsonynak ezt a részét is barbár módon letarolták (1972). E tér közepén a Szentháromság-szobor maradt meg (1713) és még két ház.
A család fészkét Martonvásáron alakította ki, amelynek Teréz számára kedves parkjában azon kezdett gondolkozni, hogy neki személy szerint mi a földi küldetése. 34 éves korában lett ez számára világos, amikor megismerkedett a neves svájci Johann Heinrich Pestalozzi (1746–1827) pedagógus gondolataival. Ő a szegény gyermekek nevelése és a népnevelés területén fejtette ki úttörő nézeteit. Hirdette, a nevelés lehetősége nem határtalan. A nevelő nem teremtő, hanem kertész, aki csak gondozhatja, nyesegetheti a gondjaira bízott növendék hajlamait. Teréz ezután életét Isten kezébe tette. Naplója tanúsítja ezt:
„Elfogadom az összes rászoruló gyermeket, akit a Gondviselés nekem szán.”
Éveken át istápolta húga, Jozefin gyermekeit, felnevelte félárva Derecskey Lujzát, és foglalkozott a cselédlányokkal, akiket szinte családtagnak tekintett. Célja azonban az volt, hogy intézményes kereteket biztosítson a rászoruló gyermekek számára. De családja ellenállása és az anyagiak hiánya miatt erre nem nyílt lehetősége. A Nagyszombathoz közeli közös nyaralóhelyen, Fehéregyházán (Pozsony vármegye) akart leánynevelő intézetet nyitni, azonban unokahúga, Viky váratlan halála (1823) ezt meggátolta.
Ám három év múlva tudomást szerzett az angol „kisgyermekiskoláról” (infant school). Ennek alapítása és fenntartása a bentlakásos intézeteknél lényegesen olcsóbb volt, ugyanakkor kiváló lehetőséget kínált a szegény gyermekek iskoláskor előtti neveléséhez, amit azelőtt elhanyagoltak. Tisztában volt azzal, hogy nem az alamizsna a megoldás.
„Amit oly könnyen megszereznek hazugsággal és fortéllyal, azt könnyelműen el is herdálják nyomban – vallotta máig érvényes módon –, és így nem ér véget az elszegényedés és az alamizsnaadás. A helyesen vezetett kisdedóvó a jövőben a kórházakat és a börtönöket is néptelenebbé teszi majd, mert nagyon gyakran a gyerekkor első, elhanyagolt éveiben alapozódik meg a test és lélek minden elkorcsosulása.”
Brunszvik kérvényét a Helytartótanács Nemzeti Iskolák Ügyosztálya 1828 novemberében tárgyalta. A következő döntés született: „A folyamodót kérelmével, tekintettel arra, hogy csak magánjellegű, bár dicséretes szándékkal és magánbőkezűségből keletkező nevelőintézetről van szó, az illetékes helyi joghatósághoz kell irányítani.”
Brunszvik Teréz óvodaalapítás ügyében soha nem folyamodott az illetékes helyi hatóságokhoz, mivel az erre vonatkozó helytartótanácsi végzést engedélyként fogta fel. Félreértette a határozatot, vagy szándékosan félremagyarázta? Bármi is volt az oka, ez gyümölcsöző eredményt hozott.
Megalapította a budai Krisztinavárosi óvodát 66 gyermekkel (Kleinkinderschule; 1828. V. 27.). Nagy sikere lett! Sok gyereket a helyhiány miatt el kellett utasítani. Sokan adakoztak. Zmeskál Miklós mikroszkópot küldött. 1829 nyaráig a főváros kisgyermekiskoláinak száma négyre nőtt, majd novemberben megnyílt a besztercebányai, melyet Zmeskál Miklós anyagilag támogatott. Ez volt hazánk első vidéki óvodája!
Teréz segítőtársa lett Joseph Wertheimer (1800–1887), „a pedagógia kérdései iránt érdeklődő, fiatal bécsi üzletember, akinek nővére Londonba ment férjhez, s így korán tudomást szerzett az infant school-ról, amelynek később a szakértője lett. Brunszvik Terézzel évekig élénk levelezést folytattak. Teréz a felmerülő problémákat meg tudta vitatni Wertheimerrel, aki különféle könyvek és szemléltető eszközök beszerzésében is segédkezett neki.” – állapítja meg Hornyák Mária. Wertheimer bámulta a grófnőt, mert „az egész Monarchia területén legelőször és egyedül egy asszony lép sorompóba megfontoltan és bátran” az óvoda, „e tisztán emberies ügy érdekében.” Kitartásra buzdította, mert
„az igazság s az emberszeretet fénye… diadalmasan töri majd át az önzés és balítéletek sötét felhőit.”
A grófnő fáradhatatlanul szervezett, levelezett, érvelt, hogy adományokat gyűjtsön. Remekül forgatta a tollat, így sok embert sikerült meggyőznie, hogy támogassák. Érték csalódások, de ezeken túltette magát. „Jézust, a mi Megváltónkat üldözték és megszégyenítették a jóért, nekünk folytatnunk kell az ő művét. Bizonyára önző és világias dolog, ha emiatt semmi szenvedést nem akarunk vállalni, még egy visszautasító választ sem.” – írta egyik levelében.
1827 szeptemberében Brunszvik Teréz a londoni Edward Reed lelkészt fogadta, aki azt tanácsolta neki, hogy egyelőre csendben nyisson egy 30–40 fős mintaóvodát, s majd egy év után lépjen a nyilvánosság elé: „Jöjjetek és lássátok!” Reed később is hasznos tanácsokkal látta el a grófnőt.
1829 szeptember elején Joseph Wertheimer meglátogatta a krisztinavárosi óvodát és a többi intézetet. Bécsbe visszatérve Zmeskál Miklósnak részletesen és elragadtatással számolt be a szeretetnek, megfontoltságnak és rendnek arról a szelleméről, amelyet tapasztalt. Zmeskál ennek hatására határozta el, hogy szülővárosában óvodát alapít. Szűkös megtakarításából (Bécsben csak az udvari titkári fizetéséből élt) 400 váltóforint alapítványt tett, hogy Besztercebányán óvoda létesüljön. Gábor testvére Selmec- és Besztercebánya jó erkölcsű szegény leányai kiházasítása céljából tett szintén alapítványt, amely lehetővé tette, hogy évente 1-1 katolikus és evangélikus lány kapjon 300 váltóforintot.
Így tehát létrejött a besztercei óvoda, melyről a városban csak egy jellegtelenül szerény emléktábla emlékezett meg a Felső Ezüst utca (Horná strieborná ul.) 15-ös sz. házon. Felirata botrányosan nevetséges volt: „Ebben az épületben hozták létre 1829. november 4-én az I. kisdedóvót Csehszlovákiában Mária Terézia Brunswiková és Anton Rehlingen elvei alapján.”
A nevetséges emléktábla (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Rehlingen Antal, nagyszombati tanító írta a Die Bewahrschule für kleine Kinder von zwei bis sieben Jahren (Kisdedóvó a kettőtől hét éves korú kisgyermekek számára) c. könyvet (1832). A grófnővel közösen gondoskodtak az óvodákban dolgozó nevelők és tanítók oktatási felkészítéséről. Rehlingen 1832-ben hozta létre a nagyszombati óvodát.
2015-ben jelent meg egy kötet a besztercei emléktáblákról. Ezt az emléktáblát már nem említi, de az eltávolított táblák listáján sem szerepel. Ha arra járok, majd megnézem, ott van-e még. Gyanítom, nem. A kiadvány csak azt közli, a Fürdő u. 32-es sz. házon (ma: Lazovná ul.), hogy a kisdedóvót 1829. november 4-én nyitották meg mint elsőt „Szlovákia területén”. (Csak száz évet tévedtek!) A táblán olvashatjuk, hogy eredetileg az intézmény az Alsó Ezüst utcában székelt. Ma abban az épületben óvoda működik. Ide az 1898/99-es iskolaévben költözött. Tehát Zmeskál és Brunszvik kezdeményezése tovább élt. Teljesítette küldetését, de az „utódok” nem tisztelik a tényeket. Negyed évezred hiába múlt el.
Teréz egyik intelme ma egyre aktuálisabb:
„A neveletlen ifjúság a haza jövőjének a legszomorúbb biztosítéka.”
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
