Lehet-e még tiszta, felszabadító, a látható létlátszatok emberfogyasztó pillanatnyisága fölé emelő, tartós öröme a digitális kor generációinak? Van-e hatékony ellenszere a szinte minden szinten megvalósuló napi, óránkénti létrend-rombolásnak? És ha van, mi lenne az ellenszere?
Tolakodó reklámok csodaszerkenetei vagy kedélytabletták, boldogság couch-ok hite és ígéretei? Boldogságtapaszok? A léttoldozás-létfoltozás évezredes próbálkozásai költői, bölcseleti, igazságkereső szóval? A humanitás ókori-görög eszmélődésétől az európai keresztyén civilizáción áthúzódó emberképzés (Pestalozzi) jóakaratú egyéni és csoportos törekvései hozzák el az áhított létörömöt? Vagy a világvallások hittöbbletében rejlő szellemföldrajzi, világtájegységi sajátosságokkal megízesített boldogságpempők? Vagy a mesterséges intelligencia emberi létfeltételünkről, a szó, a beszéd kapcsolatépítő, túlélést segítő természetes intelligenciájának tündérvilágától megfosztó világuralma? S még nem szóltunk a mindennapi életvilágok egymást keresztező, lehengerlő vagy túlértékelő politikai, gazdasági, média- és személyes sorsviharairól, amelyek létezéslékelő közösségi és személyes negatív hatásaival óráról-órára szembesülünk.
Bibliai fogalomkészletünk gazdag példatárát hívom segítségül. Ádámnak az isteni létrendet, a boldogság létértékeit a teremtett világba beleszerkesztő Isten csodálatos, Általa is jónak, értékesnek, magasrendű szellem-erkölcsi alkotásnak, nem csak produktumnak tekintett lét-, és létezési örömöket hordozó teremtett világa elleni lázadása miféle örömöt hozott neki és utódainak?
Az ádámi megkísértett lélek vakmerő vágyakozása az isteni mindentudásra, s ennek megszerezésére tett kísérlete, az élet fájáról szakított gyümölcs egyetlen pillanat alatt széttörte a tiszta létezés szent örömét.
Az istenközösség örömét. Az Istenre figyelő Ádámból bujdosó, rejtőzködő Ádám lett, társával, Évával együtt. Az isteni közvetlenség mély létörömét felváltotta a csúsztatás technikája, az áthárítás, a felelősség-áttolás emberiségtörténetnyi hazugságlogikája. „Evolúciós örökségként”: nem én, hanem az asszony, aki tovább tolta a felelősséget, hisz nem én, hanem a kígyó (1Móz 3,12kk). S miután a mindentudás és az örökélet elirigylése, majd a felelősségáthárítás erkölcsi megroppanása elvezetett a kiűzetéshez az Éden kertjéből, amelynek ajtaján soha többé nem lehet visszatérni az élet fájához, csak majd az ezredévek múlva, az idők teljességében megjelenő Krisztuson át, nem vissza, hanem előre lépni a juhok élő kapuján át (Ján 10,9), az örömvesztés Canossa-járása sem fejeződött be. Az egyetemes negatív tapasztalások világában nem véletlenül jöttek létre vallások, amelyek a szó eredeti jelentése szerint is megpróbálták visszakapcsolni (re-ligio) az embervilágot az éltető ősközösségbe, az Isten-közösségbe. Ez azonban visszafele nem történhetett meg, csak egy irányban: Krisztusban. Pál egész zsidó vallásos világa összeomlása, a damaszkuszi úti Krisztus-találkozás világformáló találkozásélménye nélkül ez nem megy. Ott villámlásszerűen fogalmazódott meg: en Christo, Krisztusban. Azaz:
HA valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre (2Kor 5,17).
Az örömtelenség Canossája csak Krisztusban változik meg
A létrend-rombolás emberiségszomorító históriája még sokáig nem ért véget, hanem újabb és újabb alulteljesítéseket, negatív önmeghaladásokat, emberiségnyi erkölcsi, egzisztenciális alulmúlásokat, iszonyú erkölcselen katasztrófákat hozott. Krisztusig rettenetes hosszú és válságokkal, könnyel, jajjal, fájdalommal terhelt, felsebző köves út várt az emberiségre. A létrend-rombolás folytatódott. A világ fejedelme egyik csapdából a másikba tévelyegtette az emberiséget, de még a választott népet is. Elég utalni csak Káin és Ábel léttörő históriájára, amiben az Istennel szembeni édeni lázadás irányt váltott: a vertikális romlás és rombolás horizontális kiterjedési dimenziót kapott. Globálisat.
Az Isten elleni lázadás szükségszerűen vezetett el az ember ember elleni lázadásához. Nép nép ellen, hatalmak hatalmak ellen, szövetségek szövetségek ellen.
Káin megölte testvérét Ábelt, mert „az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem” (1Móz 4,4-5). Íme, a szakrális bűnözés mély romlottsága, depravációja zuhant rá az emberiségre. A vallási eredetű gyilkosságok, versengés, irigység, bosszú máig égető, pusztító romlottsága. Isten előtti testvérgyilkosság! Egy idő múlva betelt az Úrnál a pohár és az özönvíz mosdatásával próbálta az új emberiséget más jellemvonásokkal felruházni (1Móz 7-9.). Hiába volt mégis a nagy emberiségfürdő, a minőségi kiválasztás Nóé és utódai között. Amikor eljött az idők teljessége, kiderült, hogy annyi már a szenny a hatalmi, családi, vallási viszonyokban, hogy Keresztelő János nem véletlenül minősítette a választott nép fiait-lányait viperafajzatoknak, akik kimentek hozzá a pusztába, hogy a megtérés bűnégető, immáron nem vízzel, hanem Lélek általi megtisztító nagy változásában részesüljenek. Ám ez sem lett akadálya annak, hogy Júdás elárulja az Urat, hogy Péter megtagadja Őt háromszor.
Jézusnak meg kellett halnia Ádám, Káin, Júdás, Péter (a Te és az én) bűneink, ön- és létromboló tévelygéseink, totális korrupciónk, romlásunk jóvátételéért.
Hogy Isten szuverenitása, ami ellen annyit és annyiféleképpen vétkezett nem csak a választott nép, hanem az egész emberiség, napvilágra kerüljön, kiengesztelést találjon egyszer s mindenkorra Jézus tökéletes vér- és életáldozata árán. Csak így nyílhatott meg az elveszített Éden ajtaja helyett az örök élet kapuja Krisztusban, a juhok nagy pásztorában, az igaz Főpapban. Válságkezelő végleges és tökéletes módszerként életbe léptette a földön a működő ember-rehabilitáció isteni módszerét, a váltságot drága vére árán.
Válságterápia világdimenziója és módszertana
Nem csak a keresztyénüldöző, fanatikus zsidónak, Saulnak lett végleges és teljes létöröm forrása Krisztus. Személyes megtérés-élménye világdimenzióvá és az örömszerzés világméretű módszertanává tágult háromszori missziói nagy örömüzenetével: HA valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre (2Kor 5,17). Vörösmartynk történelembölcseleti, himnuszos sorai szerint „És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után” itt tart az emberiség, nem csak Hunnia? Mert vagy solus Christus. Azaz újra felismerve a mély és egyetlen örömszerző evangéliumi módszertant, a megtérést és a Krisztusban új teremtést, új Édent, új istenközösséget, nyílt és bujdosás feledtető, „üvegegzisztenciát” ajándékozó kegyelmi lehetőséget (sola gratia), a hitben (sola fide) sorsfordító, új teremtéssé, új emberré alakító Szentháromságos segítséget, vagy minden hiába lesz. S akkor pusztulunk, veszünk.
Vasárnapjaink beleszürkülnek velünk együtt az idő szürke folyamába, örömeink felszínes buli-élmények, boldogságmanipuláló eszközök, porok, gélek, tabletták virtuális nyomorába torkollanak. Vagy az emberléttől elidegenítő virtuális világ látványlétébe, a sokdimenziós látvány ellenére is egydimenziós, sőt emberhiányos egysíkú és célvesztett távlattalanságba. Az a Pál, aki csak Krisztusban tudta átélni, megélni és éltető életmintává formálni a hitet, maga vallja meg útja vége felé:
Nékem az élet Krisztus (Fil 1,21).
Az ő hitvallása nyomán 1609-ben Melchior Vulpius énekköltő fogalmazta: Ez az én reménységem: kezdetté lesz a vég. Igen, ez a Krisztusban létgyökeresen másfajta dimenzió vár ránk minden nap, 00-24 órában létörömünk valóságaként.
Ami másnak vég, veszteség, csőd, sorsromlás, időben és térben, személyes sors szinten a nincs tovább, az a Krisztusban élő embernek a kezdet. A válságot legyőző váltság kezdete, mert a régiek elmúltak, új jött létre. Boldogító, mindenkinek egyenlő léttapasztalat-esélyként. Gyógyító létélmények vasárnapját és mindennapokat!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
