Október 30-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 130. helytörténeti előadására, melynek keretén belül a 200 éve újjáépült helyi Nemzeti Iskola történetének felidézésére került sor.
Az előadó a helytörténeti szakosztály vezetője, Müller Péter volt, aki bevezetőjében elmondta, hogy
ezzel az előadással eleinknek Léva városa közoktatását és közművelődését fejlesztő buzgó és önfeláldozó igyekezete előtt tisztelgünk.
Majd megragadva az idő fonalát, a lévai levéltárból, a Barsi Múzeumból és a helyi sajtóból összegyűjtött számos kordokumentummal illusztrálva mutatta be a lévai római katolikus elemi iskolai oktatás történetét.
Többek között megtudhattuk, hogy a középkorban csak a nagyobb városokban voltak iskolák, ahol főleg vallástant és a szertartástant tanítottak. Kevés gondot fordítottak az írás, olvasás és a számolás fejlesztésére. A legrégibb egyházlátogatásból, „Canica Visitátióból” csak annyit tudunk, hogy Léván ilyen iskola már 1690 előtt létezett, iskolamestere Nagy István volt, aki az iskola épületében, egy szobában lakott, mely tanteremként is szolgált. Az 1713. év végén az iskolát bővítették és nádfödelet kapott. 1755-ben már két tanító, Radinszky József kántortanító és Bobágy János altanító oktatott az iskolában, melynek épületét 1779-ben újra bővítették. Az építéshez szükséges anyagot és 13 000 darab téglát a templom kegyura, herceg Eszterházy adta.
Az érdeklődő közönség (Fotó: Müller Éva)
Az iskola félévente 4-6 oldalas értesítőt adott ki a tanulók névsorával, melynek 1818-tól 1846-ig terjedő néhány példányát a lévai levéltár a mai napig őrzi. Ezek a példányok Sulzer Ferenc selmecbányai, Beimel József esztergomi és Neuberger József nyitrai nyomdájában láttak napvilágot.
Az iskola történetének szomorú napja 1822. október 27-e, amikor Léván tűz ütött ki, s a heves szélnek köszönhetően kevesebb, mint egy óra leforgása alatt 158 nádfedeles ház, többek között a lévai Nemzeti Iskola épülete a tanítói lakásokkal együtt a tűz martalékává vált.
A városi tanács ideiglenesen a városháza tanácskozásra szolgáló szobáját jelölte ki a tanítás helyéül, de valahányszor ott gyűlés vagy egyéb tanácskozás volt, a diákokat szélnek eresztették. Ez pedig napirenden előfordult.
A város vezetősége az uradalomtól alkalmasabb és nagyobb telket kért az iskola céljaira, eredménytelenül. Az oktatás a régi mederben folyt tovább. Ezen hiányosságok orvoslása érdekében gyakran szólalt fel a városi gyűléseken az akkori piaristák gimnáziumának első és nagy tudású igazgatója, Ugróczy Ferenc.
Egy ilyen közgyűlésen elpanaszolta, milyen nagy baj, hogy hiányos ismeretekkel, sőt minden előismeret nélkül jönnek át a tanulók a hatosztályos lévai piarista kisgimnáziumba.
Nagy hatást keltő beszédében felhatalmazták, hogy az új iskola szervezésében és fejlesztésében támogatója legyen a városnak, amit ő örömmel meg is ígért.
1824-ben Riza Antal városbíró erélyes fellépésére Bars vármegye segítségével az eredeti lebontott, földszintes iskola helyén egy impozáns, emeletes, kőből épült iskolát emeltek. Ennek emlékére egy márványtáblát is helyeztek rá ezzel a felirattal: „Culturae Tenereae Pubis Populus Levensis Hanc Posuit Aedem 1825″. (A népművelődés fejlesztésére emelte ez épületet a lévai közönség 1825).
Pillanatkép az előadásról (Fotó: Müller Éva)
Az új iskola a „Nemzeti Iskola” nevet kapta.
A kántortanítói lakáson kívül 3 tanterem volt benne; 2 a fiúk, és a harmadik külön a leányok oktatására.
Ugyanebben évben az új iskolatanács elhatározta, hogy az itt működő tanítók számára önkéntes adományokból egy pénzalapot hoznak létre. Rövid idő alatt 2891 forint gyűlt össze.
Továbbá Ugróczy egy kimerítő átiratot küldött Orgler József kanonoknak, a pozsonyi tankerületi főigazgatónak, hogy a lévai Nemzeti Iskola szervezésében támogatója legyen. 1825 tavaszán Ugróczy a városi közgyűlésen rámutatott, tarthatatlan, hogy a fiúk a leányokkal összezsúfoltan egy teremben tanulnak és hogy az oktatást szakképzetlen személyek végzik. Felajánlotta, hogy a lévai gimnázium 6. osztályos legrátermettebb tanulóinak és a felnőtt érdeklődőknek pedagógiai kurzust tart.
Ifj. Ševeček Judit szavalata (Fotó: Müller Éva)
1825 áprilisa és júniusa között 16 személyt alaposan megvizsgáztatott és a nemzeti iskolákban való tanításra képesítette őket.
1825. szeptember 1-jén az újonnan szervezett iskolát önállósították. Első tanítója Zapletál János volt, aki az összes gyermeket egyedül tanította.
Utóda Uhlárik János és Szpisák József voltak, akik már Ugróczytól nyerték képesítésüket.
1851-re már 9 alapítvány (a lévai lakosság, a város tanácsa, a lévai hegyközség, az esztergomi főkáptalan, Moyzes István besztercebányai püspök, a Lévai Olvasó Egylet, a Barsi Népnevelési Bizottmány és Scitovszky János hercegprímás alapítványai) tőkésített vagyonának éves kamatai biztosították az iskola zavartalan működését. 1880-ban megnyílt a szatmári irgalmas nővérek leány- és fiúóvodája és 4 osztályos elemi leányiskolája a lévai zárdában. Ezzel a fiúiskolában a leányosztályok teljesen megszűntek, az egész épület 5 tanteremmel csak a fiúk oktatására szolgált.
1893-ban lebontották az iskolaépülettel szomszédos házat, a telket az iskolához csatolták, mely az iskola udvarát képezte. 1896-ban az iskolaépület az akkori Simor utcában volt, kőből építve, cserépzsindellyel fedve, egy emelettel.
A földszinten 4 terem, az első emeleten 3 terem és egy kis szoba, az iskolaszolga lakása volt. Az iskola 7 terméből 5 tanhelyiség, a hatodik a tanácskozási terem, míg a hetedik termet ideiglenesen a Lévai Dalárdának engedte át az iskolaszék.
Báthy László lévai plébános közbenjárására 1902 júniusa és szeptembere között megszépült az iskola: új ablakokat kapott, a tetejét megemelték, az emeleti, a gerendás mennyezet helyére vakolt mennyezet került, a régi lépcsőház helyett új készült, az összes terem hajópadlót kapott, s a folyosókat cementlapokkal rakták ki.
Az 1914-es mozgósítás során az iskola sok tanítója behívót kapott, s 1915 augusztusáig az iskolában hadikórház működött. Ekkor a fiúk oktatása délután, a zárdában folyt. 1919 és 1921 között a magyar vöröskatonák és két alkalommal beszállásolt csehszlovák katonák tettek jelentős kárt az iskola állagában.
Ürge László visszaemlékezése (Fotó: Müller Éva)
1919-től 1944-ig az épületben a lévai r. k. magyar iskola működött, melynek létszáma 1919 és 1925 között 381-ről 175-re csökkent. 1945 és 1953 között szlovák iskoláknak, majd 1953-tól 1961-ig a lévai magyar alapiskolának adott otthont az épület.
Ez a lévaiak igyekezetéből és áldozatkészségéből emelt történelmi épület a lévai történelmi városmag számos épületével együtt az 1972-es értelmetlen szanálás áldozata lett.
Az előadás során az iskola számos tanítójának neve hangzott el, többek rövid életrajza is ismertetésre került, s néhányuk sírja gondozását a mai napig lévai magyar szervezetek végzik. Az előadás végén Ševeček Judit elszavalta Havas István volt lévai diák gyönyörű versét, melyet tanítója, Svarba József 40. jubileumára írt 1910 végén.
A lelkes hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a tartalmas előadást és a komoly kutatómunkát végzett előadót. Majd az 1950-es években a lévai Nemzeti Iskola épületében működő akkori szlovák elemi iskolába járó Ürge László osztotta meg gyerekkori emlékeit az épületről, iskolájáról és annak mindennapjairól.
Az előadást követően egy kötetlen beszélgetés alakult ki a jelenlevők között, felidézték a szüleiktől, nagyszüleiktől és dédszüleiktől hallott régi helyi történeteket, melyek számos új és érdekes információval szolgáltak az előadónak és a jelenlevőket is gazdagították.
MP/Felvidék.ma
