A „Szabad Rádióban hallottuk” c. sorozatunk első darabjában Nagy Iván mesél az általa felkeresett altáji népcsoportról, amely ma is úgy él, ahogy annak idején honfoglaló őseink élhettek. A dunaszerdahelyi etnológussal Somogyi Szilárd beszélgetett.
Mivel foglalkozik jelenleg?
Egy nagyon izgalmas témával: a mongóliai kazakok etnikai struktúráját kutatom. Róluk az a leginkább ismert tény, hogy mind a mai napig nomádok, és olyan életformában, társadalmi struktúrában élnek, amilyenben a honfoglaló magyarok élhettek. Ezt vizsgálom a mai tapasztalataink alapján, azaz ez lényegében egy kísérlet a Kárpát-medence etnikai struktúrájának rekonstrukciójára. Egyszerűnek hangzik, mégis elég összetett kérdés.
Azért bonyolult, mert a távoli múltat kutatja?
Inkább attól válik bonyolulttá, hogy a Kárpát-medencében volt egy helyi őslakos népesség, a rá jellemző etnikai struktúrával, és ez keveredett a nomád magyarokéval. Így alakult ki egy rendkívül bonyolult, a Kárpát-medencére jellemző új etnicitás, amelynek lényeges momentuma, hogy a bejövő nomád magyarok asszimilálták az őslakosságot.
Mit jelent az, hogy bonyolult etnicitás?
Nem rendelkeztek a mai értelemben vett nemzeti tudattal, ehelyett volt egy többrétegű, egymásra épülő etnikai tudat, kezdve a nemzetségi tudattal, majd a törzsi és legfelül a törzsszövetséghez való tartozás tudatával. Ez volt a jellemző a honfoglaló magyarokra, és a kazakok mind a mai napig ilyen etnikai szerkezetben élnek, nemzetségekben, törzsekben, törzsszövetségekben.
Tehát Ön azért ment el a kazakok közé, hogy a honfoglaló magyarok rétegeződéseit tudja vizsgálni?
Igen, pontosan. A kazakok egyébként azonosak a Kazahsztánban élő kazakokkal, tehát nem mongolok, a nyelvük is különbözik a mongolokétól. Mongóliában élnek, de nem mongolok.
Miért nem a kazahsztáni kazakokat vizsgálta, miért kellett inkább Mongóliába mennie?
Benkő Gyula professzor kutatásaiból indultam ki, aki a kazakok között élő madiarokat – madjarokat – kutatta, és ő mutatta ki, hogy a Mongóliában élő kazakok életformája sokkal régibb, jobban konzerválódott, mint a kazahsztáni kazakoké. Klasszikus állattartó nomád életmódot folytatnak, egyáltalán nincs földművelés, pontosan meg tudják magukat különböztetni a többi törzs tagjaitól, hitvilágukban jelen van a sámánizmus is, állatokat áldoznak, auloknak nevezett közösségekbe rendeződve kísérik az állataikat, elsősorban lovakat, az újabb és újabb legelők felé. Rendkívül jelentős az ősök tisztelete: ahogy a magyarok 6-700 évvel ezelőtt, ők ma is nyilvántartják hetedíziglen a felmenőiket. A modernizáció jelei azonban már náluk is megjelentek. A jurták mellett van már egy-egy napkollektor és parabolaantenna, a jurtákban a gyerekek pedig már tévét néznek. A lovasok még ma is használnak olyan felszerelést, mint amilyent a szkíta sírokban tártak fel. Viszont ez már az utolsó nemzedék, amelyre ez jellemző, egyre inkább a boltban vásárolják meg már ők is a felszerelést.
Földrajzilag hol járunk, hol él ez a törzs?
Ölgij város és környéke a legnagyobb téli szállásuk, Mongólia nyugati részén, Ulanbátortól mintegy kétezer kilométerre. Jó sokat kellett menni a fővárosból, míg odaértünk, három és fél napig tartott az út, sivatagon, sztyeppén keresztül, kilenc defekttel és egy tengelytöréssel. A következő utamnál már Szibéria felől közelítettük meg, Novoszibirszk – Barnaul vonalon.
És hogy fogadják ők a kutatót? Mennyire szokták meg, hogy „kutatják” őket?
Figyelembe kell vennünk, hogy a világ egyik legelzártabb közösségéről van szó, számukra inkább a „fehér turista” az, aki most már kezd megszokottá válni, viszont hogy róluk, társadalmi felépítésükről kérdezi őket valaki, az még mindig újdonság. Éppen ezért is volt rendkívül kellemes és meglepő a számomra, amikor először „vengri”-ként mutattak be nekik, majd utána hozzátettem, hogy magunkat viszont magyarnak hívjuk, akkor mindjárt azt válaszolták, hogy itt közöttük is élnek madjarok. Találkozni azonban csak egyetlen olyan asszonnyal találkoztam, aki a madjar nemzetségből származónak tartotta magát. Mivel férfiágú nemzetségről van szó, a nők teljesen beolvadnak a férfi nemzetségébe. Exogámia van a kazakok között, azaz mindig más, idegen nemzetségből „hoznak maguknak” asszonyt. Állítják, hogy a hegyek között élnek madjarok, de én nem találkoztam velük.
Felfedezett esetleg valamilyen közös vonást a magyarsággal?
Van azonos hangalakú és jelentésű szavuk, például a balta vagy gyűrű (gyüzük). De hasonlóságot nem is elsősorban a nyelvben kerestem, hanem a társadalom felépítésében. Ismétlem, a honfoglaló magyarok és a mai kazakok társadalmi felépítésében. Ebben viszont szinte minden egyezett, amit a mai ismereteink szerint a honfoglaló magyarokról tudunk. Az életmódjuk, a viseletük, a szokásaik. De hangsúlyozom, mindez több mint ezer éves „fáziskéséssel” a honfoglaló magyarokhoz képest.
Akkor Ön egy időutazáson vett részt!
Így van! Ezért nem is az esetleges nyelvi azonosságok a fontosak, mivel ezek még a türk kaganátus idejéből származó, törököktől átvett kifejezések nyomai. Tehát én nem a magyarok őseit akartam keresni, hanem a magyarokéra jellemző etnikai és részben törzsi struktúrát akartam vizsgálni. Eddig is voltak már kutatások, amelyek a kazakok nyelvét, szokásait, hitvilágát kutatták, de magát az etnikai szerkezetük felépítését előttem még nem vizsgálta senki. A kazakok közt tett útjaim eredménye, hogy még pontosabbá tudjuk tenni azt a modellt, amit a honfoglaló magyarokról tudhatunk. Ne felejtsük el, ezer évvel ezelőtt nem létezett még a nemzet fogalma, de mégis kialakult a közösségi tudat, amelynek legjelentősebb megnyilvánulása a vérszerződés volt, amikor egymásnak idegen törzsek úgynevezett fiktív rokonságot alakítottak ki egymással, és ez a rokonságtudat vált a nagy közösség alapjává.
De ezen kívül sok tapasztalatot gyűjtöttem olyan jelenségek történelmi megértésében is, mint az asszimiláció, akulturáció.
Mi az az akulturáció?
Ez egy olyan jelenség, amelyet napjainkban is tapasztalhatunk. Vegyünk például egy szlovákiai magyar embert, aki szlovák közegben él, de tudja magáról, hogy a magyar a tudata, viszont az iskolái, az érdeklődési köre szlovák jellegű információkkal látják el, és ezért ebben a közegben tud jobban tájékozódni. Később ezt a közeget érzi inkább a sajátjának, mivel nincs elég információja ahhoz, hogy a különbözőségét megmagyarázza. Az asszimilációt pedig már említettem a beszélgetésünk elején, ami most a migránsválság idején új megvilágítást nyer, hiszen honfoglaló őseinket akár migránsoknak is nevezhetnénk, viszont éppen a megfelelőbb etnikai szerkezetük miatt be tudták szippantani, önmagukhoz tudták asszimilálni a helyi őslakosságot. Ez persze nem ment volna a nomád életmódból adódó jobb harckészültségük nélkül, hiszen az őslakosok röghöz kötött, földművelő életmódot folytattak, a bejövő honfoglalók pedig állandóan lovon ülő harcosok.
A beszélgetés teljes terjedelemben meghallgatható a Szabad Rádió archívumában, ITT.
