(Szerző: Biró Ágnes, az MKP kulturális alelnöke) Remélem, sok szlovákiai magyar él majd alapvető politikai jogával június 6-án és az urnákhoz járul, hogy szavazatával hozzájáruljon képviseletünk biztosításához az Európai Parlamentben. Tudom, reményemmel kapcsolatban sokan legyinthetnek, s mondhatják: „hát persze, mi mást mondhat egy politikus, mint ilyen és ehhez hasonló falvédőszöveget”, pedig távolról sem erről van szó. Arról ellenben igen, hogy amennyiben most lemondunk alapvető politikai jogunk gyakorlásának a lehetőségéről, akarva-akaratlan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy másik alapvető – ezúttal emberi – jogunkhoz, amely az anyanyelvhasználatot garantálja, hozzá sem jutunk.
A szlovák parlament júniusban tartja a végső szavazást az államnyelvtörvény módosításáról, amely a többségi szlovák nyelv pozíciójának erősítésére irányul, és immár nemcsak az államigazgatási és önkormányzati szervekkel való „hivatalos kapcsolattartásra” vonatkozik, hanem – ahogy a tervezet 5. paragrafusának első bekezdése fogalmaz – „más közigazgatási szervekre, jogi személyekre, a vállalkozó természetes személyekre és a természetes személyekre” is, azaz gyakorlatilag beavatkozik az emberek magánéletébe is. Teszi mindezt hihetetlenül magas pénzbüntetés kiróvásának a lehetőségével, ami gyakorlatilag példátlan Európában. Nem szívesen használok „erős kifejezéseket”, de a kulturális minisztérium által előterjesztett és a parlament által első olvasatban már elfogadott módosító javaslat azt az „államnyelvi ideológiát” juttatja az eszembe, amely a háborús Szlovák Államban a „Szlovákiában szlovákul” jelszóban rögzült. De mi más juthatna eszembe, amikor egy eredendően multietnikus országban az egyik nyelvet általános jelleggel más nyelvek fölé helyezik, és a kisebbségek nyelvét csak szűken meghatározott körben, szinte kivételesen engedi csupán érvényesülni, miközben még azt is kimondja – amit egyetlen európai ország, még a legnagyobbak sem engednek meg maguknak –, hogy a többség nyelve „az állami szuverenitás kifejezési eszköze”.
Teszi mindezt az a kormány, amely egyébként fennen hangoztatja, hogy betartja az összes nemzetközi dokumentumot, amely a kisebbségekre vonatkozik, beleértve a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját is. Szinte égbekiáltó a politikai deklarációk és a valós lépések közti különbség. Hiszen a Karta a Szlovák Köztársaság kötelezettségévé teszi, hogy „a regionális vagy kisebbségi nyelvek megóvása érdekében azok fejlesztését szolgáló, határozott támogató lépéseket” tesz. Szlovákia a Karta elfogadásával és ratifikálásával magára vállalta azt is, hogy „megszüntet minden indokolatlan megkülönböztetést, kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést, amely valamely regionális vagy kisebbségi nyelv használatát érinti, és célja az, hogy e nyelv megőrzésétől vagy fejlesztésétől elbátortalanítson, vagy azt veszélyeztesse”.
A Magyar Koalíció Pártja képviselői a parlamentben több felszólalásban is felhívták az államnyelvtörvény módosításának alkotmányt és nemzetközi normákat sértő voltára a koalíciós képviselők figyelmét, hiába. Politikai tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nem lesz ez másként júniusban sem, vagyis a módosítás elfogadása, illetve annak érvényesítése ellen kizárólag az európai intézményeknél emelhetünk kifogást, onnan várhatunk segítséget. Például az Európai Parlamenttől, de ez csak akkor lehet hatékony, ha lesz képviseletünk az „európai törvényhozó szervben”.
Ezért bízom hát abban, hogy a június 6-ai választás alkalmával sok választónk járul az urnához és él alapvető politikai jogával. Remélem, a Hírvivő olvasói a leírtak alapján nem mondják, hogy megfogalmazott bizodalmam „a szokásos politikusi falvédőszöveg”.
Felvidék Ma, MKP-Hírvivő, www.mkp.sk
