A klimatikus viszonyok rohamos változása és az életkörnyezet visszafordíthatatlannak látszó romlása következtében madárvilágunk is egyre gyérül, viszonylag rövid idő alatt őshonos madárfajok tűntek el, illetve jutottak a kipusztulás határára. Szerencsére akadnak kivételek is, ilyenek például a magyarul kárókatonáknak nevezett vízimadarak, a kormoránok, amelyeknek szintén beszűkült ugyan az életterük, ám úgy látszik, egyelőre dacolnak a körülményekkel.
A kormoránok a Duna csallóközi szakaszán is jól érzik magukat, igaz, egykor a maiaknál sokkal népesebb kolóniáik voltak, de régen még akadt zsákmányolnivaló a folyó vizében, jutott hal bőséges mennyiségben a halászoknak és a vízimadaraknak egyaránt. Ma már sajnos nem így van, és ennek tudható be, hogy a halászok és horgászok éppenséggel nem viseltetnek barátságosan a kormoránokkal szemben. Pedig nem ők tehetnek arról, hogy egyre csökken a tengerek, tavak és folyók halállománya, s ezért bűntudatunk legfeljebb nekünk, embereknek lehetne…
Nem ők tehetnek a halállomány pusztulásáról Fotó: Németh István
Édes anyanyelvünk gazdag szókészletére és árnyaltságára jellemző, hogy szinte minden tárgyra, fogalomra és élőlényre megannyi leleményes szavunk és jelzőnk van. A kormoránt például a magyar ember általában kárókatonának, egyes tájakon tomolygónak, gőtének, vagy éppen büdös madárnak nevezi. Ami a legelterjedtebb kárókatona elnevezés származását illeti, rálelhetünk az állatvilág nagy összefoglalójának, Brehm-nek a könyvében.
Ennek a kormoránokkal foglalkozó fejezetében többek között azt olvashatjuk, hogy a kormoránok magyar népies neve feltehetően onnan származik, hogy halászat előtt vagy az után rendszerint egyenes karók módjára katonás rendben sorakoznak a vizek partján. Ezek szerint tulajdonképpen a karókatonákból alakult ki a mai nevük.
Még a dunai vízi erőmű építése előtt Bős felett volt található a Kormorán-sziget, amely az ott tanyázott hatalmas kárókatona-népességről kapta a nevét. A múlt század harmincas éveinek a derekán jeles festőnk, Tallós-Prohászka István egyik remek vásznán művészien megörökítette ezt az egykori szigetet szárnyas lakóival együtt.
Vízben alábukva halászók Fotó: Németh István
A természetjáró emberek számára mindenkor élményszámba megy, ha a vízben alábukva halászó, a fákon pihenő vagy a vízparton nagy, fekete szárnyaikat széttárva szárítkozó kárókatonákat figyelhet meg, vagy kaphat lencsevégre. S így szerencsésebb körülmények között arról is meggyőződhetnek például, hogy a kárókatonáknak gyönyörű tengerzöld a szemük. Nem hiszik? Próbáljanak meggyőződni róla!
