A Garam menti Csata községben április 7-én emlékeztek meg a kitelepítettek emléknapja alkalmából a hetven évvel ezelőtti borzalmakról. A hontalanság és a jogfosztottság éveiben több száz család összesen mintegy hatszáz tagját deportálták, illetve telepítették ki Csatáról.
A program a kultúrházban kezdődött. „Megemlékezésre jöttünk Csatára. Szívós nemzet vagyunk, amely ragaszkodik a magyarságához. Ezt bizonyítják a sorstalanság évei is, sokunkat megtörtek, de megmaradtunk magyarnak. Fájó szívvel hagyták el otthonaikat, hála és tisztelet nekik a megmaradásukért” – hangzott el Antal Piroska, a Csemadok Csatai Alapszervezete elnökének beszédében. Hozzátette, kötelességünk a jogtiprásra való emlékezés és a máig hatályban lévő beneši dekrétumokkal szembeni tiltakozás. Ez összeegyeztethetetlen a modern demokratikus jogrenddel – hangsúlyozta. „Tartsunk össze, éltessük tovább a magyarságunkat. Mert amelyik nemzetnek múltja, kulturális öröksége van, annak jövője is van. Mert magyarnak lenni, bárhol, bármikor büszkeség” – mondta végezetül.
Csákvári Marián, Csata polgármestere beszédében kitért a megemlékezés fontosságára, a jogtalanság időszakának történelmi tanulságaira. A beneši dekrétumokkal kapcsolatban kifejtette: „A múlt egyértelmű tisztázása nélkül nem lehet toleráns jövőt építeni. A szlovák politikai elitnek meg kell követnie a magyarokat, ám ez az elit görcsösen ragaszkodik a dekrétumokhoz.”
Molnár József, Csabacsüd polgármestere sorstragédiának nevezte a kitelepítéseket. Mint elmondta, a jogtiprás lélekölő és kitörölhetetlen, Európának is szembe kellene nézni ezzel a ténnyel, mert a felülvizsgálás és a tanulság levonása elengedhetetlen.
A köszöntő beszédek után Dunajszky Géza történész, író szólt a közönséghez. Mint megjegyezte, a kitelepítések és deportálások a felvidéki magyarság holokausztja. A helyi történéseket Török Adrian történelemtanár foglalta össze. Az emlékműsorban fellépett a Vadkerti Imre – Zsapka Attila – Sipos Dávid trió, valamint a helyi Baross Gábor Alapiskola diákjai. A megemlékezés a Keresztelő Szent János-templomban tartott szentmisével és koszorúzással ért véget.
A kitelepítés súlyos veszteséget jelentett a csataiaknak
A deportálások és a kitelepítések megtizedelték a mintegy 1200 lelket számláló Csata lakosságát. Közel hatszáz lakosnak kellett elhagynia otthonát. Családi házaikba, portájukra magyarországi szlovákokat telepítettek be.
A deportálások a Garam menti községben 1946 decemberének az elején kezdődtek. A szegényebb családok csupán pár batyut vihettek magukkal a csehországi célállomásokra. A deportáltak munkások, valamint néhány holdas kisgazdák voltak. Többnyire a csehországi nagybirtokokra vitték őket dolgozni. A célállomások között volt többek között Litomyšl, Most, Ústi nad Orlíc, Kladno. A levéltári adatok alapján 379 személyt, azaz 100 családot deportáltak Csehországba.
„Csupán háromhetes voltam, amikor szüleimmel egyetemben 1947 decemberében bevagoníroztak minket. Ústi nad Orlícba kerültünk. Édesapámat és fivéremet földműves munkára fogták. Édesanyámmal egy istállóba kerültünk” – mesélte a Felvidék.ma-nak Antal Piroska. Mint mondta, szegényebb családként csupán pár batyut vihettek magukkal. Az ingóság nagy része otthon maradt. A szülőházukba soha többé nem kerültek vissza. Visszatérésük után újra kellett kezdeniük az életet a szülőfalujukban. Egykori házukat Magyarországról áttelepített szlovákok kapták meg.
Az akkori Zselízi járáson belül az egyik legtöbb szlovák nemzetiségű lakost telepítettek be Csatára. A szlovákok 1955-ig több mint 350-en érkeztek a községbe. Többségük Szarvas és Nyíregyháza környékéről érkezett a Garam menti faluba.
A lakosságcsere 1947 tavaszán vette kezdetét. 1947. április 12-én indult el az első transzport Csatáról Magyarország felé. Az áttelepítettek nagy része módosabb gazda volt. A lakosságcsere folyamán 104 családot, 348 személyt telepítettek át Magyarországra. Többségük Szarvasra, Békéscsabára és Mezőberénybe került, a legtöbbjüket azonban Csabacsüdben telepítették le.
„Szorgos és dolgos csataiak érkeztek a községünkbe, akik munkájuk révén elismertségre tettek szert. A beilleszkedésük nem volt könnyű, rengeteg fájdalommal és sérelemmel a lelkükben érkeztek hozzánk. Mindezek ellenére szeretet, az egymás és embertársaik iránti tisztelet volt jellemző rájuk, s ez példaértékű a jelen generáció számára is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Molnár József, Csabacsüd polgármestere.
A magyarországi nagyközségben jelenleg is élnek Felvidékről kitelepített polgárok. Talán ennek is köszönhető, hogy a település szorosabb kapcsolatot ápol határon túli falvakkal. Mint a polgármester elmondta, 2012. április 12-én kötöttek testvértelepülési megállapodást Csatával. Azóta folyamatos a kapcsolattartás a két település között. Kölcsönösen megjelennek és fellépnek egymás kulturális eseményein, ünnepségein, valamint sportrendezvényein.
Pásztor Péter felvételei a megemlékezésről.
https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1478445238844454
