Nemzetközi jelenséggé vált, hogy a pályakezdő fiatalok még 25 éves koruk után is mamahotelben élnek. A mamahotel kissé gúnyos kifejezés arra a napjainkban egyre gyakoribb jelenségre, hogy számos fiatal sokkal később hagyja el a szülői házat, mint régebben (esetleg el sem hagyja).
A mamahotelként ismert jelenség felett gyakran pálcát tör a társadalom kívülálló, és gondolkodás nélkül ítélkező része. Arról van szó, amikor a felnőtt, kereső emberek még mindig a szülőkkel élnek, a köznyelv úgy tartja, élősködnek. Az internet közönsége élezi rajtuk a nyelvét, silány minőségű filmek kifigurázzák, nevetségessé teszik őket. De tényleg ennyire egyszerű lenne a képlet? Sajnos korántsem.
A többségük nem kényelmi szempontok miatt választja a szülőkkel való együttlakást, hanem mert nincs elegendő pénze, hogy önálló életet kezdjen. A tanulmányi idő is egyre inkább kitolódik, aminek következtében később válnak a fiatalok önálló keresőkké, s bizony az otthonteremtési feltételek sem olyanok, mint régen. Kevés a bérlakás, a lakásbérleti és az ingatlanárak egyre emelkednek, a jelzálogkölcsön feltételei pedig szigorodnak.
A gúnyolódó idősebb korosztály soraiban sokan vannak olyanok, „a bezzeg az én időmben“ kezdetű példabeszédek hangoztatói, akik fiatalon kedvezményes feltételek mellett jutottak szövetkezeti, állami vagy éppen vállalati lakáshoz, illetve részesültek előnyös építkezési támogatásban.
Persze sok fiatalnál közrejátszanak kényelmi szempontok is, de az általánosítás bizony erősen sántít. Az Európai Unió 28 országában átlagosan a 25-34 éves fiatalok egyharmada él a szüleivel, s az Eurostat aktuális adatai alapján Szlovákia ezen a téren a második helyen áll. A fiatalok pénzügyi lehetőségeik hiányában egyre később önállósulnak. Sokuknak ez harmincéves korukra is gondot okoz, illetve az otthonteremtés nagyon gyakran nem saját erőből, hanem ahol erre mód van, szülői anyagi segítséggel történik, ami jellegéből adódóan csak külsőre tűnhet valódi önállósulásnak.
Az elemzők szerint az, hogy egyre több fiatal marad tovább a szülői házban, azzal magyarázható, hogy sokan közülük később fejezik be tanulmányaikat, de az önállósulásban fékezi őket az is, hogy a kezdő fizetésből sem telik albérletre, saját ingatlan vételére. Ezen a téren a horvátok állnak az első helyen, ott a fiatalok átlagosan 31,8 évesen repülnek ki a családi fészekből, nálunk pedig 31 évesen.
A legrövidebb ideig a dánok, a finnek és a svédek élnek a szülőkkel, ott a fiatalok 6 százaléka lakik a szüleivel egy háztartásban. Horvátországban a 25-34 éves fiatalok 60 százaléka nem önállósult még, Szlovákiában ez az arány 57 százalék. Szlovákia mögött a görögök állnak, ahol a fiatalok több mint 56 százaléka él a szüleivel.
Az önállósulás egyre későbbre halasztódása az unió tagországaiban általános jelenség, átlagosan 26 éves korban költöznek külön a fiatalok. Mint ahogy már említettük, legtöbbjüket ebben nem kényelmi, hanem anyagi szempontok vezérlik, s az, hogy kevés a fiataloknak kínált bérlakás.
A saját lakáshoz, ingatlanhoz való jutás számos akadályba ütközik. A Szlovák Nemzeti Bank megszigorította a jelzálogkölcsön nyújtásának feltételeit, a fiataloknak ehhez az ingatlan értéke legkevesebb 10 százalékának megfelelő megtakarítással kell rendelkezniük.
Mindebből adódik, hogy a kérdésre, miszerint meddig számít normálisnak a mamahotel igénybevétele, nincs objektív válasz, mi több, azt kulturális különbségek is befolyásolják. Németországban például minél hamarabb önálló életre buzdítják a fiatalokat, míg a magyarok sokkal babusgatóbbak. Viszont a szakemberek szerint, ha valaki 40 éves koráig nem hagyta el a szülői fészket, nagy valószínűséggel már nem is fogja.
A mamahotel szindróma kialakulása tehát logikus – lakást vásárolni nem könnyű, a mamahotel szolgáltatásait igénybe vevő fiatalok pedig általában ahhoz a generációhoz tartoznak, amelynek tagjai már nem akarják elkövetni a szüleik hibáit, nem akarnak korai házasságba menekülni. Sokan saját lakás vásárlása, illetve építése és saját egzisztencia helyett inkább maradnak a szüleikkel, és esetenként a papabankot pumpálják.
Aztán van olyan helyzet is, amikor valamiféle pszichés megakadásról van szó, és ez hátráltatja a mamahotel lakóinak önállósodását – ezt hívják Pán Péter-szindrómának. Ez az állapot mind a szülő, mind a gyermek hibáját felveti, és olyan egyéniségre utal, aki képtelen leválni szüleiről és felelősséget vállalni saját életéért, nem tud tartós kapcsolatot kialakítani, és inkább marad a szülői házban.
Sőt, néha maga a szülő köti gúzsba a gyereket, ilyen-vagy olyan okokból, például az egyedülléttől való félelméből adódóan. Előfordul, hogy ilyenkor egyik fél sem veszi észre, hogy probléma van. A szülő csak a legjobbat akarja, a gyerek pedig nem érti, miért kéne kilépnie az életbe. Ezek az esetek azonban már a lélekgyógyászat területére tartoznak, egészében véve a késői elszakadásnak általában anyagi okai vannak.
(A cikk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Szövetség a Közös Célokért társulás együttműködéseként jelent meg.)
