A zömmel katolikus és magyar lakosságú Ipolyság életében Trianon után fontos szerepet töltött be az itt is tevékenykedő Katolikus Legényegylet.
A Magyar Katolikus Lexikonban közlik a Legényegylet címszó alatt, hogy az „a kézműves és iparos ifjúság egyesülete”, melyet Adolf Kolping alapított Kölnben. Fő célja és kiemelt feladata volt, hogy felkészítse az ifjúságot a vallási, szakmai, családi és társadalmi életre, s biztosítsa a fiatal legények számára a kulturált szórakozási lehetőségeket.
Magyarországon, miután a pesti magisztrátus hozzájárult az ottani egylet megalapításához, Scitovszky János érsek megbízta Szántóffy Antal pest-belvárosi plébánost az előkészítéssel.
A XIX. század közepén a népesebb és nagyobb tradíciókkal rendelkező városokban: Egerben, Körmöcbányán, Keszthelyen, Győrben, Miskolcon, Nagyváradon is létesültek hasonló egyletek, közösségek.
Később a kisvárosokban is létrejöttek a Katolikus Legényegyletek. Arról, hogy Ipolyságon is működött ilyen, akkor szereztem tudomást, mikor a volt Csemadok-ház története felől érdeklődtem. Elmondták, hogy az épület eredetileg az Iparos Köré volt, s a Katolikus Legényegylet is működött benne.
Beszámoló a Legényegylet munkájáról A Hét című lapban. Csáky K. repr.
Aztán kezembe került A Hét című ipolysági társadalmi hetilap néhány évfolyama, amely dr. Salkovszky Jenő főszerkesztősége alatt az első Csehszlovák Köztársaság idején jelent meg Ipolyságon. A folyóirat 1930. december 13-i számában bukkantam az Ipolysági Róm. Kath. Legényegylet című híradásra, melyben az olvasható, hogy a szervezet 1930. december 7-én délután 4 órakor tartotta alakuló gyűlését a „Honti Casino zenetermében”.
Ezen Janovits Ödön segédlelkész „meleg szavakkal üdvözölte az egyesület iránt érdeklődő, szép számban egybegyűlt közönséget”. Egyben kijelentette, hogy „a helybeli katholikus ifjúság valláserkölcsi alapon áll”, s ezért „kéri a közönséget, mondja ki az Ipolysági Róm. Kath. Legényegylet megalakulását”. S amennyiben ez meg is történt, Polcsák Endre esperesplébános, mint az egylet díszelnöke, átvette az ülés további vezetését. Megválasztották a további „funkcionáriusokat” is.
A választmány és a tisztikar tagjai megérdemlik, hogy a nevüket mi is felsoroljuk. Eszerint az elnök dr. Horváth István, a gimnázium tanára, későbbi igazgatója, az alelnök pedig Marczi Gyula és Pál István lettek. A pénztárosi posztot Kreskó Dániel, a jegyzőit Mocsáry Dezső, a könyvtárosit pedig Gágyor József töltötte be. Ellenőrökké választották Kovács Istvánt és Dangl Bélát, s a választmány további tagjai lettek még: Belágyi Pál, Drégely Ferenc, Fábián János, Fischer János, Huncsík Endre, Komáromy István, Nádassy Gyula, Orem János, dr. Salkovszky Jenő, Tóth János, Thúry István. A „vigalmi” bizottság pedig a következő összetételben dolgozott: Belágyi Pál, Engelhardt Lili, Fejes Manci, Gágyor József, Gyurovics Irén, Gyurovics László, Kelemen Mihály, Koncz Mariska, Ladik János, Marczy Hedi, Márkus Lili, ifj. Nánássy Gyula, Nemes Ferenc, Simonyi Bözsi, dr. Schmidt Károly.
Három évvel később, 1933. november 18-án a lap Látogatás a Róm. Kat. Legényegyletben címmel közölt újabb részletes beszámolót. Ebben leírják, hogy Ipolyság „kulturális egyesületei közül az utóbbi időben a legnagyobb fejlődést és a legnagyobb tevékenységet a Kat. Legényegyletnél találjuk meg”, amely „megalakulása óta városunk egyik legjelentősebb kultúrtényezőjévé nőtte ki magát”.
A Katalokus Nap 1935-ös logója. (Csáky K. repr.)
Azt is közlik, hogy a város „legintenzívebben működő egyesületében lüktető, eleven élet folyik”. Az egyletnek akkor már 360 tagja volt, s a „háznagy” szerepét Halász Gyula káplán töltötte be.
Mint a továbbiakban olvassuk: „Az egyesület a kaszinó egyik termében kezdte meg működését, azóta azonban a mostani három helyiség is kezd szűknek bizonyulni, s az egyesületnek nagy vágya, hogy egykor a saját hajlékába költözhessen.”
A tudósító ugyancsak kiemeli, hogy „Bámulatra ragadja az embert az az erős összetartozás, az a testvéries szellem, amely az egyesület tagjait összefűzi. Az egyesületben szinte megszűnik minden társadalmi, vagyoni különbség. A főiskolát végzett férfi szívesen ül le kártyázni, sakkozni az iparosfiúval, anélkül, hogy a legkevésbé éreztetné a köztük lévő társadalmi különbséget”.
Az egyleti otthon arra is igen jó volt, hogy az ifjúság a szabadidejét többé nem töltötte „léha szórakozással, kocsmai tivornyákkal, mert lelke már sokkal nemesebb szórakozások, időtöltések után vágyott”.
Az egylet programjait dr. Horbáth István gimnáziumi tanár és Halász Gyula káplán állította össze. „Magas nívójú” kultúresteket, előadásokat, műsorokat rendeztek. Az ifjúságot tehát jó irányba terelte az egylet.
1934-ben például ezt a programot hirdették a lapban: „Az ipolysági r. k. Legényegylet vasárnap, július hó 1-jén jó idő esetén társas kirándulást rendez a közeli olvári völgybe. Indulás kocsikon és gyalog reggel 9 órakor az egyesület székháza elől.”
Nagy szerepet vállalt a Legényegylet 1934-ben az Ipolyságon szervezett „nagy ifjúsági katolikus akció” lebonyolításában is. Minderről a Kassán szerkesztett Új Élet című, „az ifjú katolicizmus szociális és világnézeti folyóirata” is tudósított. Mint írták: „Több mint harminc községből háromszáznál nagyobb számú falusi ifjú gyűlt össze febr. 1-én Ipolyságon a Kat. Akció érdekében. Ipolyság környékének parasztsága felismerte ugyanis, hogy a falusi fiatalságot először meg kell szervezni és csak azután lehet őket korunk nagy pápájának gondolata szerint a katolikus tevékenység szolgálatába beállítani. A cél elérésére Ipolyságra gyűlt össze a környékbeli papság, tanítóság és az egyes községekből két-három, a fiatalság vezetésére alkalmas ifjú, akik számára ott egy tanfolyam létesült, amelynek célja az volt, hogy az előadók megmutassák a módozatokat, hogy miként alakítsanak vallás- és katolikus ifjúsági egyesületeket és ezek vezetésére kiképezzék az erre alkalmas egyéneket”.
A résztvevők a Legényegylet helyiségében gyűltek össze, ahol Horváth István elnök fogadta őket. A város katolikus egyesületének tehát a vidékre is volt egyféle kisugárzása.
1938-ban a Mit élt át a Felvidék? című kötetben Farkas István polgári iskolai tanár is beszámolt a Legényegylet munkájáról. Kiemelte, hogy Polcsák Endre esperes kezdeményezésére alakult meg a Katolikus Legényegylet, „melynek mindjárt alakulása évében közel ötszáz tagja volt. A Katolikus Legényegylet nagyon sokat tett a magyar kultúráért. Minden télen vasárnapi előadásokban ismertette a magyar nemzet életébe vágó hagyományos dolgokat. Több nagyszabású előadást is rendezett, s elsősorban az ő érdeme, hogy Ipolyságon két nagy katolikus napot is tarthattak, amely tulajdonképpen az ipolyvölgyi magyarság seregszemléje volt.”
Gyűjteményemben megmaradt az 1935-ben s az 1937-ben rendezett ipolysági Katolikus Ifjúsági Nap logója, illetve kitűzője.
Katolikus Ifjúsági Nap 1937. Csáky Károly felv.
Az egyesületnek komoly szerepe volt az új hazába került magyarság lelki gondozásában.
Minderről, illetve az említett Katolikus Napokról a Hetényi Rezső szerkesztette Bars és Hont K. E. E. vármegyék Évkönyve című kiadványban (1943) is olvashatunk, mégpedig az alábbiakat:
„A háború előtti évek kulturális életében nagy szerepet játszó Honti Kaszinó, amely több mint száz esztendős múltra tekintett vissza, a magyar tisztviselők távozásával sokat veszített jelentőségéből és a város katolikus magyarsága inkább az újonnan alakult Katolikus Legényegyletbe tömörült társadalmi tekintet nélkül. Valóságos missziót végzett ez az egyesület dr. Horvát István gimnáziumi tanár vezetésével a megszállás alatt. Sorozatos és magas színvonalú előadásával ébren tartotta és fejlesztette a nemzeti öntudatot, amelynek külső demonstrálása a nagyszabású Katolikus Napok megrendezése volt. Ezek a Katolikus Napok egyúttal az egész ipolyvölgyi magyarságnak a seregszemléi is voltak. Tízezres tömegek vonultak fel zárt sorokban Ipolyság főterére, hogy nyilvánosan is hitet tegyenek rendíthetetlen magyarságuk mellett. Ilyen hatalmas tömegmegmozdulásokból erőt és bátorságot merítettek a csüggedők is. Ezek a Katolikus Napok népi bemutatókkal voltak egybekötve, amelyen az egész messze környék örömmel és lelkesedéssel mutatta be ősi magyar viseletét, táncait és szokásait. Az ipolysági sportpálya soha olyan hatalmas nézőközönséget nem fogadott be, mint ezeken a népi bemutatókon”. (190-191. p.)
