Három nap. Ennyi telt el a legújabb fegyverletétel óta. Jobb lenne ilyenkor egy csendes zarándokhelyre vonulni, és hagyni, hogy kipárologjon az emberből a méreg. De gyarló vagyok, és engedtem a kísértésnek, hogy elmondjam, én megmondtam. Nem a nem létező bölcsességét akarja ilyenkor fitogtatni az ember, csak felelősséget érez, hogy rámutasson egy-két összefüggésre, melyekkel közösségünkben nem divat szembenézni.
Ilyen az, hogy a komoly politikai döntéseket a számokra kell építeni, nem a vágyakra. Ilyen az, hogy egy méregdrága, azonos eredményt hozó kampány, az nem egy részleges siker, hanem egy újabb kudarc. Ilyen az, hogy a sikert nem a csillogó külcsíny és a technikai összefogások fogják elhozni, hanem a passzív választót felállító üzenet. Ilyen az, hogy igenis van helye a közbeszédben a karcos és őszinte gondolatoknak, mert egymás simogatása csak egy újabb önbecsapáshoz vezet.
Már lezártam magamban az értékelést. Ha valakit megbántottam, sajnálom, ugyanakkor a véleményem mellett az utolsó betűig kiállok. Elsősorban magamra haragszom, amiért gyenge voltam, hogy befolyással legyek az eseményekre. De hagyjuk is ezt, ereje csak a teremtő munkának van. Jöjjön néhány konstruktív ötlet a közeljövőre nézve:
1. A felvidéki összetartozás éve
Akkora kudarcspirálba kalauzoltuk magunkat Trianon 100. évfordulóján, hogy innét már csak felfelé vezethet az út.
A nemzeti összetartozás évén belül teremtsük meg a saját magunk összerázásának cselekvőtervét. Ez a terv ne koszorúzásokból, gyászbeszédekből és pótcselekvésekből álljon, hanem egy valódi 21. századi társadalmi programból.
Mert a probléma – a látszat ellenére – nem politikai természetű. Az már csak a jéghegy csúcsa. Meg egyébként is, a politikumunk az a saját leképeződésünk, a mi tükörképünk, még ha ezt fáj is bevallanunk.
Legnagyobb civil szervezeteinknek fel kéne építenie egy felvidéki életpályamodellt a beiratkozástól a családalapításig. Kéne néhány – jó értelemben vett – elit iskola.
A legtehetségesebbeket érdekeltté kell tenni abban, hogy a magánszféra helyett/mellett bekapcsolódjanak a helyi és országos közéletbe.
Olyan feltételeket kell megteremteni, hogy ne Budapestet vagy Prágát válasszák, hanem a hazai intézményekben végzett munkáért is hasonló jussban legyen részük, mint bármelyik multinál.
A fiatal párokat ösztönöznünk kell a családalapításra, nagy szükség lenne egy felvidéki „mini CSOK”-ra. A kiüresedő falvakra pedig kell egy olyan keresztény-szociális program, amely felkarolja a kallódó falusi srácokat, hogy azok ne a kocsmában találják meg életük értelmét. Esterházy majd 100 éve megmondta az Országos Keresztényszocialista Párt elnöki székéből:
a felvidéki ügy tulajdonképpen szociális ügy, és nekünk nem kisebb a dolgunk, mint hogy társadalmat építsünk. Eléggé aktuális ez a gondolat ma is.
2. Magyar Nemzeti Tanács
Ha a pozsonyi parlamentig nem jutottunk el, eljött annak ideje, hogy megteremtsük a sajátunkat. Na, nem olyan kerekasztalos módon, hogy minden háromszemélyes polgári társulás homokozóvá váljon.
Őry Péter már rég meghirdette egy komoly tekintéllyel bíró, a nép által választott képviselőinkre épülő intézmény felállítását.
Valamiért ez az ötlet is folyton elsikkadt.
Kell, hogy legyen egy belső parlamentünk, amely párthovatartozásra való tekintet nélkül tömöríti az összes magyar polgármestert és megyei képviselőt, illetve kvázi második kamaraként helyet kapnak benne a kiemelt jelentőségű nemzeti intézmények képviselői is.
Ennek kell képviselnie a pozsonyi törvényhozás vagy kormány megfelelő szervénél az önkormányzatisággal kapcsolatos minden elképzelésünket, jogszabálytervezetünket és javaslatunkat.
Az önkormányzatiság nem lehet pártügy vagy civil ügy, jóval szélesebb legitimációt kell neki biztosítani. Erre csak egy ilyen testület alkalmas.
3. Kisebbségi status quo
Nincsenek illúzióim. Nem hinném, hogy a leendő miniszterelnök előtt most olyan pozícióban lennénk, hogy bármilyen jogbővítésért csapkodhatnánk az asztalt. Pláne annak fényében, hogy – rendkívüli vaksággal – pont az ő együttműködési ajánlatát utasítottuk el néhány hónappal ezelőtt.
Ennek ellenére meg kell próbálni kieszközölni, hogy a kormány első 100 napos tervébe bekerüljön néhány olyan intézkedés, ami üzenetértékű a felvidéki magyarok felé.
Ilyesmi lehet a választási küszöb lejjebb vitele, amit Matovič maga is mondott a dunaszerdahelyi MKP kongresszuson, vagy a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokért felelős delegációk kibővítése egy felvidéki magyar politikussal, illetve egy kisebbségügyi miniszterről maguk a szlovák véleményformáló konzervatív körök kezdtek el cikkezni a választások után. Mindhárom érdeke is lehet a szlovák kormánypártoknak, csak rá kéne őket ébreszteni.
4. A magyar politikai egység megteremtése
A céllal mindenki egyetért, de a közös utat megtalálni még így sem lesz olyan könnyű. Egy biztos:
az MKP, mint anyahajó gondolata nem bukott meg a választásokon, sőt a Híd szétesése után most már mindenki el is hiszi, hogy a legerősebb formációról beszélünk.
Ez az erő viszont mára inkább csak egy potenciál maradt, és egy radikális pártreform elmaradása esetén elszáll az első tavaszi széllel. Az alap tehát egy határozott arcélű, célját, szerepét, üzeneteit frissítő MKP megteremtése.
Ezután két lehetőséget látok: Egy platformizált közös pártot a többi kis formációval, ahol minden világlátás megtalálja a maga otthonát. Ez a parlamenti választásokon 5, legfeljebb 6%-ért tud már csak harcba szállni. Ide jutottunk, a 10%-os meg a félmilliós közösség már mítosz.
A másik lehetőség egy partneri viszonyra alapuló felállás egy tömbmagyarságot (jellemzően vidék) képviselő „kultúrpárt” és egy a nyelvi peremvidéken élőket (jellemzően városok és vegyes házasságok) képviselő regionális párt között.
Ebben a viszonyban szövetségi szerződésbe kell fektetni, hogy az önkormányzati választásokon x területen az egyik, y területen a másik indít jelöltet, de mindig közös frakciót alkotunk. A parlamentin pedig mindig közös listát indítunk. Egy ilyen kvázi pártszövetségi modellben a 7-8% is benne lehet.
Jómagam több fantáziát is látok benne, mint egy ideológiailag heterogén közös pártban. A végeredmény végső soron az emberi faktoron fog múlni, mint mindig.
Minden a mi kezünkben van. Használjuk őket teremtésre!
(Forrás: Gubík László facebook-oldala)
