Nagybalogon Istentisztelet keretében a „málenkij robotra” elhurcoltakra emlékeztek. Az igét Nt. Gebe László református lelkész hirdette. Prédikációját alább közöljük.
V. Mózes 8:2: „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a Te Istened …”
Keresztyén Gyülekezet, Kedves Testvérek!
Izrael Istene ezt az imént elhangzott Igét helyezte Mózes és az egész nép szívére, amikor 40 év pusztai vándorlás után megérkeztek az ígéret földje határához: „emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened!” A népnek emlékeznie kellett az Egyiptomi szabadulás előtti időkre, a nyomorgattatás időszakára, a rabszolga sorsra és a csodálatos szabadulásra a szolgaságból. Isten rájuk bízza az emlékezés feladatát!
Kedves Testvérek, e mai napon nekünk, balogiaknak is szól ez a felhívás: emlékezz az útról. Ma mi is éppen ezt tesszük. Visszaemlékszünk a régi időkre. Pontosabban a 67 évvel ezelőtt történtekre. Egyrészt elődeink iránti tiszteletből és szeretetből, másrészt pedig talán azért is, hogy jobban tudjuk értékelni a jelent. Hogy legyünk hálásabbak az Istennek azért, ahogy ma így élünk, élhetünk. Hogy a háború utáni évekhez képest mennyivel könnyebb az életünk. Hogy bizony ebből a szempontból is egy kegyelmi időszakot élünk.
Ahogy erre az alkalomra készülvén a héten újra átolvastam Koós István munkáját a Nagybalogi tragédiákról és ebben is konkrétan az elhurcoltatás eseményeit, bementem a nagyszobába és az ablakból figyeltem az utcát perceken keresztül. S közben megpróbáltam elképzelni azokat az eseményeket. A sok kétségbeesett, réműlt arcot, a tehetetlen szülőket, nagyszülőket, a mit sem sejtő fiatalokat, ahogy parancsszóra tolongnak az utcán és gyülekeznek a Majoros házban kisebb-nagyobb batyujukkal. S közben mindenki próbálja bíztatni, nyugtatni a másikat, bár nagyon sokan sejthették, hogy sok jóra nem lehet számítani.
Az utca, akkor, amikor én figyeltem, csendes volt. Mindössze egyetlen autó gurult rajta végig, az is lassan. És sehol egy lélek. Arra gondoltam: Béke van. Nyugalom van. Kegyelmi időszak van. Ki tudja meddig? S vajon megbecsüljük-e eléggé mi maiak, akiknek többnyire fogalmunk sincs elődeink milyen szenvedésken mentek keresztül a háborút követően – akár a fronton, akár fogságban, akár kényszermunkán – hogy ma azért ehhez képest jó világ van?! Hogy ugyan magyar emberként lehet, hogy idegenek vagyunk itthon, de mégsem kell szeretteinktől elszakíttatva, félelmek és aggodalmak között léteznünk. Mégsem kell bányamunkától, meg éhezéstől, halálrafagyástól tartanunk. Mégis elégedetlenek vagyunk sok mindenért, mégis morgunk, zúgolódunk és közben természetesnek vesszük azt a sok jót, amink van, és ami körülvesz minket.
És talán Isten is azért enged meg nehézségeket egy-egy ember, vagy nép életében, hogy hálásabb legyen a béke időszakáért. Hogy ne legyen természetes, magától értetődő sokminden, amit annak kezelünk, hanem tanuljuk meg megbecsülni, értékelni de mindenekelőtt Istennek hálásnak lenni. Egy ilyen gondolat jutott eszembe a szenvedés értelmével kapcsolatban: sokkal kívánatosabb a menny, ha már láttad a poklot.
Izrael népe Egyiptomban fogságban volt, rabszolgaként dolgoztatták őt és szenvedett. Nem értette, hogy jutott el idáig, miért történt mindez, hiszen nem viselkedett ellenségesen Egyiptommal szemben, nem élősködött rajta, nem tervezett semmiféle támadást ellene, vagyis teljesen ártatlannak érezte magát és mégis. Egyre nagyobb erővel, erőszakossággal dolgoztatták, sanyargatták őt.
És talán az embernek is ez szokott a legjobban fájni a szenvedései között: az igazságtalanság. Amikor úgy érzi, ártatlanul kell szenvednie. Ő nem ártott senkinek, nem érdemli meg a „sorstól”. És emberileg talán jogos, érthető felsóhajtásnak tűnnek ezek. Sokszor érzi ezt így az ember.
A Bibliából azonban megtudhatjuk, hogy az ördögnek, aki kezdettől fogva emberölő volt, nem kellenek különösebb okok arra, hogy emberi életeket, családokat, vagy éppen nagyobb közösségeket is gyötörjön és tönkre tegyen. Támad ő bűnösöket meg igazakat egyaránt. Sőt, talán éppen azt élvezi jobban, mikor úm. ártatlanokat kínozhat és bántalmazhat. Lásd Jób története az Ószövetségből, vagy az evangéliumban Keresztelő János, akit ugye Heródes bebörtönöztet, később lefejeztet. Vagy a tanítványok, akik közül a hagyomány szerint egyedül János apostol hal meg természetes halállal, hogy aztán már magát az Úr Jézust meg se említsük, mint ártatlanul szenvedőt.
Testvérek! Nincs minden az ember kezében. Nincs minden tudás birtokában, nem tudhatjuk mindig mindenre a választ, hogy Isten miért enged meg ezt, meg azt, ilyen meg olyan támadásokat, szenvedéseket az életünkben – még ártatlanul, hívő létünkre is. De nem is ez a dolgunk, hogy mi mindig mindent megértsünk és megválaszoljunk. A mi dolgunk – hívő, keresztyén emberként – töretlenül bízni szeretetében és kegyelmében. Hogy el van készítve nekünk is, számunkra is egy olyan világ, ahol már nincs beleszólása a dolgokba sem az ördögnek, sem a halálnak, sem semmi féle Isten és ember-ellenes hatalomnak, diktatúrának, meg parancsnak, mert mindezek eltöröltetnek. A mi dolgunk hittel és reménységgel megélni ezeket a keserű időszakokat is és belekapaszkodni élő reménységgel Isten örök ígéretébe: „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” – mondja az Úr.
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a Te Istened…” Testvérek! Nincs nagyobb felismerése az embernek az életében, mint az, hogy kegyelemből él! Kegyelem minden egyes perce az életének. Kegyelem az is, mikor nehézségeket kell megélnie – mert pl. szorosabban odaláncolhat Isten lábaihoz, hiszen ilyenkor méginkább kell az Ő ereje, segítsége, vezetése, s ilyenkor imádkozik csak odaadással az ember… és kegyelem az is, amikor béke van és csend életem utcáin. Amikor békén hagy egy időre az ellenség, s nem támad, hogy rabságba vigyen és megkötözzön. Ez is kegyelem. A hálaadásnak az ideje.
„ Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a Te Istened…” Segítsen nekünk az Úr ma is, és mindig jól emlékezni és mindig hálaadó életet élni az Ő dicsőségére! Ámen
Gebe László, nagybalogi református lelkész
Fotó: Bán Zoltán, Felvidék.ma
Elhangzott 2012. január 15-én Balogtamási, Uzapanyit, Nagybalog református gyülekezeteiben.
{iarelatednews articleid=”32010″}
