Hét évszázada a Kassa melletti Rozgonynál nevezetes csata zajlott. I. Károly (akit hibásan Károly Róbertnek is neveznek, holott magyar királyként így sohasem írta le a nevét) fényes győzelmet aratott az Abák és Csák Máté seregei fölött. A csatára 1312. június 15-én került sor.
Egy uralkodó úgy szerzett magának befolyásos híveket, ha a főuraknak, akik hozzá csatlakoztak és szolgálták őt, tisztségeket, kiváltságokat és birtokokat adományozott. A 13. század közepén kezdődött a Magyar Királyságban az a folyamat, melynek következményeként az ország területének jelentős része néhány egyén, illetve család birtokába került. Őket tartományuraknak, kiskirályoknak, vagy oligarcháknak nevezzük. Ha az uralkodó erős, erélyes és tekintélyt parancsoló volt, a hatalmas főurak szolgálták, mert máskülönben megfoszthatta őket kiváltságaiktól, birtokaiktól, rangjuktól. A hatalmasságoknak tehát az állt érdekében, hogy gyenge uralkodó üljön a trónon, mert akkor szabad kezet kapnak. Önálló külpolitikát folytathatnak, pénzt verethetnek, háborúzhatnak és adót szedhetnek kényük-kedvük szerint, Ha IV. Béla még erős uralkodó volt, az utána következő királyok hatalma hanyatlásnak indult. Amikor III. András személyében az Árpád-ház kimúlt, az ország válságos helyzetbe került. Hárman vetekedtek a magyar trónért. Mindegyiküknek – bár „csak” anyai ágon -, de Árpád-házi vér csörgedezett ereikben, így legitim trónkövetelőknek számítottak a kortársak szemében. A Přemysl-házból származó II. Vencel (1271-1305) cseh és lengyel királynak ajánlották föl a magyar trónt. Ő nem fogadta el mondván, öreg már ahhoz, hogy magyarul megtanuljon. Maga helyett fiat, Vencelt ajánlotta, akit László néven meg is koronáztak (1301.VIII.27.), de nem az esztergomi érsek végezte a székesfehérvári koronázást a Szent Koronával, így ez az aktus nem számított teljesen legitimnek. Carobertot (Károly Róbertet; 1288-1342) ugyan Esztergomban, az esztergomi érsek, de egy alkalmi koronával koronázta meg (1301.V.13.), így ez sem volt teljes értékű aktus. (Őt később még kétszer koronázták, mire végül mindhárom szükséges feltétel érvényesült Szent Koronával Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által /1309.VI.16., Buda, 1310.VIII.27./) Így két nem egészen legitim uralkodója volt az országnak. Habár Lászlót az ország politikai közvéleménye támogatta, 1305. október 9-én lemondott. Harmadik trónkövetelőként Wittelsbachi Ottó (1261-1312) lépett föl, akit ugyan Székesfehérvárott koronázták a Szent Koronával (1305. december 5.), de nem az esztergomi érsek. Ez a koronázás sem volt tehát kifogástalan. Két évre rá megfosztották trónjától, de címét haláláig viselte.
1307 végére a porondon már csak egyetlen jelölt maradt, a pápa és néhány magyar főúr támogatását élvező Caroberto. Az 1308. november 27-én tartott pesti országos gyűlés királlyá választotta az Anjou-házból származó uralkodót, akit 1310. augusztus 27-én végre a magyar szokásjognak megfelelően meg is koronázták, de a tartományurak hatalma csorbítatlan maradt, hiszen a bizonytalan belpolitikai helyzetben úgy érezhették magukat, mint a cápák a vízben. Az Árpád-házból származó Csák Máté például megtámadta Budát, mire Károly Temesvárra kényszerült. Ő békésen kívánta rendezni az ügyeket, de ez nem vezetett sikerre. Nem maradt más hátra, mint a harc. Az oligarchák viszont képtelenek voltak összefogni, így egyesével lehetett velük elbánni. Az ország egységét biztosító háborújában elsősorban az egyházra és a köznemességre számíthatott. Az előbbi támogatása nemcsak erkölcsi, de katonai is volt, mert az országban akkor mintegy harminc rendházzal rendelkező Johannita Lovagrend működött. Ez komoly katonai erőt képviselt.
Károly egyik híve (1304 óta) és támogatója Aba nembeli Amadé (1240?-1311) nádor volt, akit meg kívánt ajándékozni. Kassát, az akkor még királyi birtokot a nádornak adományozta. Ez olaj volt a tűzre, mert a kassaiak vérig sértődtek. Ugyanis az abaúji oligarcha erőszakos foglalásokkal, adók, vámok kivetésével, a kereskedők sarcolásával és kifosztásával ellenszenvessé tette magát a kassaiak szemében. Ráadásul gátolta őket erdejük használatában, ami érzékeny csapás volt, hiszen ez jelentette a tüzelőt és az építkezésekhez szükséges nyersanyagot.
Amikor a nádor kíséretével együtt birtokba kívánta venni a várost, zendülés tört ki és Aba Amadét 1311. szeptember 5-én tisztázatlan körülmények között megölték, kíséretet – fiaival együtt – a kassai polgárok bezárták. Hallatlan botrány! Az Isten által felkent uralkodó ellen mertek föllázadni a polgárok! Ezt a történetet – mint történelmi hátteret – használta föl Márai Sándor A kassai polgárok c. drámájának megírásánál (bemutató: 1942).
A király súlyos dilemma elé került. Ha a városon megtorolja az őt ért sérelmet, esetleg Kassa Csák Máté oldalára áll. De volt egy még fontosabb, elvi gond is. Kit támogasson? A főurakat vagy a városokat? Úgy vélte, ha a városokat támogatja és kiváltságokat ad nekik, akkor ezek sokkal hűségesebb hívei lesznek, mint az oligarchák, akiket ha más jobban megfizet, az önérdektől hajtva, rögtön elpártolnak tőle. (Milyen megnyugtató, Kedves Olvasóm, hogy ez a csúnya világ oly régen letűnt, ugye?) Így a két fél között egy nagyon érdekes megállapodás született. A király két bizalmas embere, Tamás esztergomi érsek és István veszprémi püspök érkezett Kassára és a sikeres tárgyalásokat a két fél között 1311. október 3-án írásos egyezséget zárta le. Amadé özvegye és hat fia: János, Miklós, Dávid, László, Amadé és Domonkos ünnepélyesen megfogadták hozzájuk hű embereikkel együtt, a rajtuk esett sérelmet nem fogják megbosszulni, a városra tulajdonjogot többé nem támasztanak, a kassai polgárokat erdejük használatában nem fogják gátolni, a kassaiak vásártartását nem akadályozzák és a kereskedőket ezen túl nem fogják sarcolni. Az erőszakosan elfoglalt királyi birtokokat visszaadják és a törvénytelenül kirótt adóztatást beszüntetik. Ennek a fejében a kassaiak mindannyiukat szabadon bocsájtják és visszaadják minden ingóságukat, amit őrizetbe vételük alkalmával lefoglaltak, de a másik fél 47 túszt ad a kassai polgárok kezébe biztosítékul. Ezek sorsáról majd az országgyűlés, vagy a királyi tanács fog dönteni.
Az örök időkre szánt egyesség azonban nem sokáig maradt érvényben. Néhány hónapra rá, 1312 márciusában az Amadék már Csák Máté szövetségesei, aki 1700 cseh zsoldost és familiárisait küldte Balassa nembéli Demeterrel az élen. A szövetségesek Kassa bevételére készültek. Ennek hírére a király is a város felé indult. Mivel a király később érkezett a csata színterére, előnytelenebb helyzetben volt. Az ellenfél ugyanis a Furcsa-erdőben táborozott, így Károly nem tudta fölmérni annak teljes erejét és a fák elrejtették előle a támadás irányát is.
A Demeter és Szép Aba vezette sereg fő erejét a nehézlovasság alkotta. Ők frontális támadást intéztek, majd a középpontba igyekeztek eldönteni a csata sorsát. A tartományurak erejük fölényében bízva, egyetlen rohammal kívánták megsemmisíteni a király haderejét. Amint a Képes Krónika ábrázolásán láthatjuk, a heves harcban a Csák nembéli Györke királyi zászlótartó is elesett. Emiatt a király a johanniták zászlaja alatt harcolt ezután.
A csata sorsát a szepesi magyar lándzsások és a kassaiak gyalogsága döntötte el. Ők ugyanis váratlanul oldalba támadták a tartományurak seregét, minek következtében a seregvezérek elestek. Elesett a nádor két fia, Miklós és Dávid is. A magyar hadtörténelemben ez volt az első olyan ütközet, amelyben a gyalogság döntő sikert ért el a nehézlovassággal szemben.
Csák Mátét ugyan ez a csatavesztés nem tudta térdre kényszeríteni, de további terjeszkedését meggátolta és halála után (1321) területét a király birtokba tudta venni.
A rozgonyi csata után azonban a többi tartományurat, mint a Kőszegieket, Kán Lászlót Erdélyben, majd a Subicsokat a tengermelléken, meg tudta rendszabályozni. (Ez utóbbiak lettek a Zrínyiek elődei.)
A rozgonyi csata jelentősége abban rejlett, hogy I. Károlynak sikerült megőriznie Magyarország integritását és meggátolta az ország kiskirályságokra való széthullását. Németországban ez nem sikerült, így csak Otto von Bismarck teremtette meg az egységes államot aránylag későn (1871), ami a német történelem további súlyos zavaraihoz vezetett. Egyes szakemberek ennek tudják be Hitler hatalomra jutását is.
Kassa számára emlékezetes maradt a rozgonyi győzelem, mert úgy I. Károly, mint fia, Nagy Lajos (uralkodott 1342-1382 között) számos adományban részesítette a várost. Sőt 1347. július 28-án fölemelte a szabad királyi városok közé és Diógyőrött kelt okiratában címert adományozott a városnak (1369.V.6.). Ennek emlékére tartják a városban május elején Kassa napjait.
A műsorok:
A rozgonyi csata kapcsán május 15-én a kassai premontrei templomban 13:00 órakor gyászmisét tartanak számos lovagrend részvételével a csatában elesettekért, majd 14:00 órakor Rozgonyban a Községi Hivatal épületében emlékmúzeumot nyitnak a nevezetes csata emlékére, melyet a Kassai Polgári Klub rendezett, Balázs Péter kutatásai nyomán, 16:00-17:30 között a kassai Fő utcán fölvonulnak a harcosok. Rozgonyban meg 20:30-kor sor kerül Jonáš Záborský hatrészes szomorújátékának A rozgonyi csatának (Bitka pri Rozhanovicach, 1865) a bemutatójára.
A Kassán felvonult harcosok másnap, június 16-án, szombaton az egykori csata színhelyén 11:00 és 12:30 között 13 képben mutatják be a csatát, majd ezt követően „a király mulatni fog” (14:00-20:00). A különböző hadijátékokban és látványosságokban az oda érkező résztvevők is bekapcsolódhatnak a játékvezetők utasításai szerint. S ha még középkori ruhát öltenek magukra, akkor teljes értékű résztvevői lehetnek a látványosságoknak. I. Károly pénzeit meg lehet vásárolni, középkori ételeket lehet megkóstolni, gyakorolni lehet az íjászatot, meg lehet látogatni egy középkori katonai tábort, középkori énekeket lehet hallgatni és korabeli hangszereket megnézni…
A helyszínre a városi közlekedési vállalat autóbuszaival is el lehet jutni. A 33-as busz (vasútállomás – Zöld Udvar) reggel 9-től este fél tízig gyakrabban fog közlekedni. Zöld Udvarról egy félórás sétával lehet a csata helyszínére eljutni.
A buszpályaudvarról a 36-os állásról a Benyékre induló buszokkal is a helyszínre lehet érkezni. A buszokat arról lehet majd fölismerni, hogy a rendezvény plakátjai láthatók majd rajtuk.
A csata egykor a király fényes győzelmével ért véget, amivel lezárult a Magyar Királyság egy hektikus fejezete. Hétszáz év múltán semmi sem emlékeztet a csatában résztvevők anyanyelvére. Hiába kérték, hogy a szlovák nyelvű plakátokon legalább a csatát tüntessék föl magyar nyelven. A szép kiállítású füzet is csak egynyelvű. Pedig nemcsak az egynyelvű ország, hanem az egynyelvű város is gyenge!
A várost a Smer és a Híd rossz irányba vezeti. Így jövőre Kassa Európa kulturálatlan fővárosa lehet csupán!
Úgy a magyar, mint a szlovák posta bélyeget adott ki a csata emlékére. Pedig milyen szép lehetett volna, ha a két ország egy olyan bélyeggel ajándékoz meg minket, mely mindkét ország területén érvényes lenne, ezzel is erősítve Szlovákia és Magyarország elkötelezettségét a közös múlt iránt.
A szervezők azonban mindent megtettek annak érdekében, hogy a hétszázadik évforduló vereséggel záruljon! Ennek nem lesz győztese.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
