Magyarországon, a szlovák határhoz közeli Göncruszkán jártam a minap. Ez az alig több mint hatszáz lakosú település arról ismert, hogy nagyon sok kassai család itt építette ki hétvégi és nyári rezidenciáját. Sőt, többen innen autóznak be naponta kassai munkahelyükre.
A falu, amelyik mézből épített iskolát magának, olvasom egy régebbi újságcikkben. Ez az írás kíváncsivá tett és úgy gondoltam, utána járok, mit is takar ez a cím. A községben élő egykori kollégám közvetítésével érdekes információkhoz jutottam, és egy példaértékű kezdeményezés megvalósítását ismerhettem meg.
A település alsó tagozatos iskolája 2009-ben gyerekhiány miatt megszűnt. Az újonnan érkezett református lelkész, és az általa vezetett gyülekezet az iskolabezárásba nem nyugodott bele. „Az én gyerekeim Göncruszkán fognak iskolába járni“ – jelentette ki a fiatal lelkész. A szavakat tettek követték.
Az államtól átvették az üresen maradt épületet és 16 gyerekkel újraindították az iskolát. Ma több mint kétszáz gyerek tanul a teljes szervezettségű Talentum Református Általános iskola és Óvoda névre hallgató intézményben.
Az iskola tehetséggondozással és művészeti oktatással is foglalkozik. Szociálisan hátrányos és fogyatékos gyerekeket is befogadnak. Az egyedi kínálat eredményeképpen ma már csaknem húsz településről látogatják a környék egyik legjobban felszerelt iskoláját. Érdekességként említjük meg, hogy a fejlesztések többségét nem állami és nem EU-s pályázatokból, hanem a gyülekezet saját méhészetének nyereségéből fedezik. Innen ered az eredeti újságcikk címe.
A falu közössége úgy tartja, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt nem siránkozni kell, hanem hiánypótló oktatási programokkal és megfelelő emberi hozzáállással, vonzóvá kell varázsolni az iskolát, mert semmi sem lehetetlen, ha vannak jó ötletek és van akarat!
(Albert Sándor/Felvidék.ma)
