Molnár Ferencre emlékezünk halálának 70. évfordulóján

Molnár Ferencre, az egyik legsikeresebb magyar íróra, drámaíróra, újságíróra, forgatókönyvíróra emlékezünk, halálának 70. évfordulóján. Neumann Ferenc néven anyakönyvezték, már hírlapíró volt, amikor Molnárra magyarosította a nevét. Budapesten a Józsefvárosban született 1878. január 12-én, és New Yorkban halt meg 1952. április 1-jén.

Német-zsidó polgárcsaládban született. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa (1860–1898) volt, aki sokat betegeskedett, és már egész fiatalon elhunyt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte. 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek között a Pesti Hírlapban, majd a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveket írt és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott.

Háromszor nősült. Első felesége Vészi Margit festő-írónő volt. A házasságból egy leányuk született, Molnár Márta, aki Horváth Zoltán újságíró, majd később Sárközi György író felesége lett. Molnár Márta és Horváth Zoltán házasságából született Horváth Ádám, a Kossuth-díjas filmrendező. Molnár Ferenc második felesége Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili volt.

1906-ban írta meg mindmáig népszerű regényét, A Pál utcai fiúk címen, amely a pesti gyerekek néha vidám, máskor szomorú életét ábrázolja.

Magyarul negyvenöt kiadást ért meg és számos nyelvre lefordították. A Fábri Zoltán által rendezett filmváltozatot Oscar-díjra is jelölték. Az író a legnagyobb sikerét a Liliom című színdarabjával aratta 1909-ben. Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

Bár Molnár Ferenc neve legtöbbeknek a népszerű ifjúsági kisregényével kapcsolódik össze, személyében olyan kaliberű alkotóról van szó, akinek a műveit világszerte előadták, akinek az 50. születésnapját fényes keretek közt a New York-i Broadway-n ünnepelték, akit az Egyesült Államok elnöke, Calvin Coolidge személyesen fogadott a Fehér Házban, s aki az 1920-30-as években becslések szerint több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente.

„Molnár, a magyar irodalom előkelő idegene” – mondta róla Németh Andor (1891–1953) kortárs író. Schöpflin Aladár (1872–1950) irodalomtörténész, műkritikus és műfordító így emlékezett: „Ő az egyetlen magyar író, aki egész oeuvrejével nemzetközi ellenőrzés alatt áll, s akiről mindenütt kialakult egy főpontjaiban egységes vélemény. Útját ennek a sikernek tagadhatatlanul a szórakoztató képessége egyengette, de ami irodalmi szempontból figyelemre méltóvá teszi s magasan kiemeli azoknak sorai fölé, akik éppen csak hogy szórakoztatják az embereket, az valami több, valami értékesebb. Az, hogy benne megérett és kifejezésre jutott a világ dolgainak s az embernek egy olyan szemléleti módja, amely teljesen és egyedül az övé s ennek kifejezésére olyan formai eszközöket talált, melyek saját, egyéni tulajdonai. […] Tagadhatatlan, hogy Molnár mondanivalója különbözik mindenki másétól, csak ő tudja elmondani s a formái, különösen a drámában, lényeges pontokon különböznek mindenki más formájától”.

Számos prózai művet írt, köztük legismertebbek: Az éhes város című szatirikus regény (1901), Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregény ( 1901) és A Pál utcai fiúk című ifjúsági regény (1907). Színpadi művei közül legnagyobb sikert A doktor úr (1902), Az ördög (1907), A Pál utcai fiúk (1907) és a Liliom (1909) aratta.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító, erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékei című könyvét.

A Liliom című színdarab hangoskönyve, Domján Edit és Sinkovits Imre főszereplésével Fotó: Wikipédia

A művei alapján készült filmek is nagy sikert arattak, olyan híres rendezők munkásságával, mint Kertész Mihály, Balogh Béla, Fritz Lang, Billy Wilder, Fábry Zoltán, Maurizio Zaccaro.
1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában, a súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben a Brodway-n mutatták be Panoptikum című darabját.

1952. április 1-jén, 74 éves korában halt meg New Yorkban, gyomorrák műtétje közben.

Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)