Korunk szabadgondolkodású zsenijei sosem tapasztalt újszerű bölcsességgel világosítanak föl. Ijesztő dolgokat tudunk meg például Jules Verne-ről, aki fiatalkorunk egyik (téves!) olvasói élménye volt.
Akkor még Jókai is „divatban” volt, akit Karl May mellett is szívesen olvastunk, sőt úgyszólván faltunk. Olyan világot közvetítettek ezek a könyvek, amelyek serdülő fantáziánkat serkentették, volt azokban álom és kaland, olvasásra szoktattak, az olvasás úgyszólván drog lett.
Jules Verne barátunk, aki a tudományos fantasztikus műfaj egyik megalapozója, Nantes-ben született egy ügyvéd fiaként, s apja azt szerette volna, ha fia követi hivatásában. Csakhogy a fiatal Jules elvégezte ugyan a jogot, de nem azzal foglalkozott, hanem az írással. Jól tette. Nantes, e Loire menti város büszke rá, híres szülöttének múzeuma is van ott.
A múzeumokat időnként fölújítják, frissítik, átrendezik. Ez várna Verne múzeumára is, ha. Ha hagyományosan (normálisan) fognák föl arrafelé a dolgokat.
Ugyanis Verne-nek, mint túlérzékeny világunkban kiderült, csúnya nagy fekete pontja van az életrajzában. Evégett maga a múzeum is veszélyben van.
Mert ha tényleg közkinccsé válik Verne múltbéli bűnössége, bizony helyénvaló lenne a förtelmes téveszméket követő írót a feledésbe hullajtani, könyveivel és lehetőleg olvasóival együtt. Mert csúnya rasszista volt ez az író – ugye nem tudtuk? Ugyanis a neobolsevik woke őrület szellemében megcáfolhatatlanul kiderült róla, hogy (micsoda borzalom!) e fehér burzsoá író fölöttébb problematikus könyveket írt, persze rasszista is volt, ami megengedhetetlen, és nagyon zavarja szépséges haladó jelenünket.
Bizony, bizony, az ilyeneknek nem lehet helye a könyvespolcon, még kevésbé egy múzeumban, ilyen kártékony alakokat nem lehet futtatni. Igaz ugyan, hogy akadnak akadékoskodók (jobboldali konzervatívok, hát persze!), akik szerint Verne korában minden „kissé” másképp nézett ki, s akik szerint abszurd és nem helyénvaló a múltat a jelen legmodernebb (állítólag egyedül igaz!) kritériumai szerint megítélni, de az ilyen persze nem érv, s nem hagyhatjuk, hogy fényes jelenünket mételyezze holmi szélsőjobb szemlélet.
Mert aki haladó, modern és a szabadság zavaros eszméinek tántoríthatatlan harcosa, az bizony mindent jobban tud.
Gárdonyit és az Egri csillagokat is ki kéne nullázni, hiszen mindenki beláthatja, hogy elfogadhatatlanul iszlámellenes ez a könyv, joggal sértheti az iszlám vallásúak érzékenységét, ráadásul soviniszta Gárdonyi fércműve, mivel egyértelműen törökellenes, manapság pedig jó viszonyt ápolunk Törökországgal, nem hagyhatjuk, hogy egy Gárdonyi mérgezze kiváló kapcsolatainkat, ilyet nemhogy kiadni, de olvasni sem illendő.
Mozartot is be kéne tiltani, mivel Török indulójának semmi köze a török zenéhez, kicsúfolása az inkább, a derék törököket csak kifigurázza, s ez megengedhetetlen. Akadna persze több ilyen mű, arról nem is beszélve, hogy Jézust is kizárólag fehér emberként ábrázolják, ó borzalom.
Szerencsére mindent jobban tudó neolibsi korunk biztos érzékkel fölismerte, hogy a szemétdombra valók az olyan művek, ahol nincsen a szereplők között a negatívan ábrázolt Jumurdzsák helyett színes bőrű, és lehetőleg iszlám vallású pozitív hős, illetve valamilyen szexuális aberrációban élő egyéb pozitív hős, vagy legalább a társadalom igazságtalan, intoleráns ítélete miatt szenvedő, valójában követendő példakép, mondjuk egy transzszexuális iszlám vallású néger, akarom mondani euroafrikai.
Tulajdonképpen az egész európai kultúrát, hagyományaival és történelmével együtt fölül kéne vizsgálni, nehogy már fölöttébb elítélendő negatív példák (mint amilyen mondjuk egy soviniszta Toldi Miklós, aki azért ver össze-vissza egy lovagot, mert cseh) terheljék életünket, gondosan ki kéne gyomlálni az efféléket, Dante Isteni színjátékát is, hiszen ott Mohamedet (micsoda szörnyűség!), a pokolba küldi ez az olasz költőcske. Egyéb elavult értékek alapján készült pszeudoműveket is el kéne ítélni, hiszen korunk csodálatos fejlődése lerántotta a leplet az ilyen giccsekről.
És ne feledjük: nem elég fölülvizsgálni az egykori történelmi alakokat, akik zömében bizony-bizony rasszista, gyarmatosító, kirekesztő és egyéb rémisztő fehér emberek. A régi értékekről, mint például a tízparancsolat is, tudjuk már, hogy valójában álértékek, mert csak szétzüllesztik az emberiséget, ezért ki kéne radírozni, törölni az emlékezetből.
Ezután pedig minden érintettől alázatos bocsánatot kéne kérnünk eleink visszaélései miatt, a kollektív bűnösség nevében pedig nekünk és unokáinknak továbbra is szégyenkeznünk kéne, a jövőben pedig csak a modern és egyetlen, korunk útszéli, divatőrületi értékrendjének szabadna érvényesülnie, mivelhogy kizárólag attól leszünk boldogok.
És persze a Balassi Bálintok vagy Arany Jánosok és egyéb soviniszta pszeudohősök szobrait is szét kéne verni, mindazokét, akik avult álértékeikkel oly kártékony hatással vannak elsősorban az ifjúságra, valahogy úgy, ahogy Fadrusz pozsonyi Mária Terézia-szoboregyüttesével tették, mert ártalmas műveikkel nagyot vétkeznek az egyedül üdvözítő modern világ ellen.
(Utóirat: Néha az a benyomásom, hogy az efféle őrült ötletekkel csak azért próbálják bántalmazni józan eszünket, hogy eltérítsék a figyelmünket súlyosabb bajokról. De az ilyen ötletek nem politika, hanem diagnózis. Az ilyen ötletelőket gumiszobába kéne zárni, hogy ne árthassanak az emberiségnek. Pedig ezek még aránylag ártalmatlanok. Mi legyen azokkal, akik a gyűlölet, az intolerancia eszméit politikai síkon terjesztik, hogy egyszer aztán egy nímand ilyen sugallatra valódi emberéletet kioltó eszközt vegyen, és használja is azok ellen, akikkel nem ért egyet?)
(Aich Péter/Felvidék.ma)
