A Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványnak még évtizedekig tennivalója lesz – jelentette ki az alapítvány kuratóriumának elnöke a támogatottjaiknak szervezett fehérvárcsurgói kiránduláson.
Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége a Fejér vármegyei Károlyi-kastélyban tett látogatáson azt mondta, az alapítvány indulásakor, három és fél évvel ezelőtt
ötszázra volt tehető a Covid-árvák száma, később meghaladta az 1650-et is. Azóta csökken ez a szám, mert a gyerekek közül többen felnőttek, befejezték tanulmányaikat, dolgoznak vagyis önálló életet kezdtek, így nem szorulnak rá az alapítvány támogatására.
A kuratórium elnöke hangsúlyozta, hogy még 2022-ben, két évvel ezelőtt is három olyan Covid-árva született, aki addigra elveszítette az édesapját, úgyhogy az alapítványnak még sok dolga lesz a következő évtizedekben.
Jelezte, végig akarják vinni, amit vállaltak, hogy minden Covid-árvát végigkísérnek a felnőtté válás útján és támogatnak mindenben, nemcsak anyagilag, hanem akár pszichológiai és jogi, akár az oktatásban nyújtott segítséggel.
Herczegh Anita megemlítette, az alapítvány indulásakor a legfontosabb a gyors anyagi segítség volt a családok számára, hiszen a járvány miatt az egyik családfenntartót elveszítették. Az idő múlásával azonban rádöbbentek arra, hogy ez önmagában kevés, hiszen ha az özvegyeknek nem könnyítik meg a gyászfeldolgozást, ha a gyerekek nem kapnak élményeket, programokat, amit egy egyszülős családban nehéz megvalósítani, akkor nem segítenek eléggé.
Hozzátette, hogy az alapítvány munkájának nagy részét ma már táborok szervezése, egész napos kirándulások megvalósítása teszi ki, ami különösen a halottak napja előtt kiemelten fontos, hiszen támogatottjaikban még nagyon erős a gyász és fájó időszak ez számukra.
Károlyi György, a kastélyt működtető Károlyi József Alapítvány alapítója kiemelte, hogy olyan eseményeket igyekeznek szervezni, ahol a vendégek jól érezhetik magukat. Úgy véli, a Regőczi Alapítvány támogatottjai talán még jobban igénylik ezt, ezért például fölemeltették velük Károlyi Sándor három mázsát nyomó utazóládáját, és megmutatták nekik a könyvtár karzatára vezető, titokzatos ajtón keresztül elérhető lépcsőt is.
MTI/Felvidék.ma