A dél-komáromi monostori erődben a szlovák és a magyar kormányküldöttség aláírta azt a megállapodást, amely alapján nemzetközi szakértők bevonásával közös szlovák-magyar stratégiai környezeti vizsgálat indulhat Bős-Nagymaros ügyében.
A megállapodást jelentős lépésnek tekinti a szlovák küldöttség vezetője. Gabriel Jenčík szerint a két fél álláspontjában nincs kibékíthetetlen ellentét. Inkább csak abban térnek el a vélemények, milyen módon teljesüljenek az elődök által felállított célok, amelyeket a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítésével szerettek volna elérni.
A megállapodás értelmében tehát környezeti vizsgálatok indulnak, 2009 karácsonyáig figyelik a Duna kérdéses szakaszait, magyar, szlovák és nemzetközi szakértőkből álló testület felügyeletével. A vizsgálatok alapján aztán indulhat a környezet rehabilitációja mindkét oldalon, elsősorban a Csallóközben és a Szigetközben. Korábban a Hágai Döntőbíróság is azt írta elő a két országnak, hogy a megoldáskeresés folyamán vegyék figyelembe a a legmodernebb környezetvédelmi követelményeket. Ugyanis az építkezés során a hatástanulmányok készítését elhanyagolták.
A vizsgálatok ráeső részét mindkét fél maga finanszírozza, de hogy az mennyibe kerül, egyelőre egyik küldöttség vezetője, így Erdey György sem tudta megmondani.
Felvidék Ma, Pátria, kf