Lassan hozzászokunk, hogy Kassán a volt Löffler – házban olyan előadásokat szervez Szabó Ottó és felesége Kovács Ági, amelyre oda kell figyelni. Általuk színesebbé vált az a paletta, amely Kassa magyarságának a közművelődési igényét igyekszik kielégíteni olyan szinten, amely már-már eléri azt a színvonalat, amelyet valaha a polgári demokráciában természetesnek tartottak.
Legutóbb T. Nagy Imre: Duncsák Attilláról készült filmjének bemutatására került sor, melyben a festőművész életútját mutatta be sikeres alkotásával.
T. Nagy Imrének nem ez az egyetlen alkotása a szlovákiai magyar művészeti világról. Láttuk már a Duba Gyuláról, Gál Sándorról, Koncsol Lászlóról, Grendel Lajosról, Mács Józsefről készült alkotásokat. Lassan akár sorozattá állhat össze ez a nem mindennapi munka: dicsérve ezzel az alkotó igényességét a választásaiban. S nem utolsósorban az összmagyarság felé való megismertetése, bemutatása a szlovákiai magyar művészvilág jelenének, állapotának, irányának: vajon mennyire tükröződik benne a határon belüli magyar művészeti világ, illetve milyen hatása van a cseh, és szlovák művészetnek a szlovákiai magyar alkotó művészekre, legyen az képzőművészet, zene, irodalom, hogy a legkézenfekvőbbeket említsem. Ugyanakkor akár alapja lehetne egy olyan archívumnak, amely valamelyik hazai intézményben találna helyet az utókor számára.
A Duna televízió által vetített filmek, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Szlovák televízió II. –es csatornáján látható magyar nyelvű, Bárdos Ágnes által műsorra tűzött alkotások egész sorának állomása tanúskodik Nagy Imre alkotói oeuvréjéről, kivételes képességéről: arról, hogyan tudja megközelíteni kiválasztott alanyait, hogyan keresi, és találja meg azt a kapcsolatot, amely a legmélyebben tükrözi vissza az adott személy egyéniségét, karakterét. Az „Ahonnan elindultam” címen forgatott alkotás végigkíséri a film alanyát a kezdetektől, majdnem azt írtam, hogy a születésétől, bár ez sem lenne nagy hiba, hisz a családi fotók beillesztése a kompozíciókba teljesebbé teszi az alkotóról kifejezett képet a néző előtt, emberközelibbé hozza a megismerési folyamatot. Keveset kérdez – mondja T. Nagy Imre – inkább az alanyát hagyja beszélni, kibontakozni. Ilyen a most vetített alkotása, a Duncsák Attiláról készült film. Bemutatja az Ungváron született művész indulását, közben képet kapunk az 1920- as években még virágát élő kisvárosról, a Galagóról, a csehszlovák állam idejében épült városnegyedről – amely a szovjet időre a szó szoros értelmében lepusztult, nyomornegyeddé vált a hirtelen felduzzasztott lakosság által. Vagy a Korona szállóról, a város kiemelkedő vendégfogadójáról bevágott egyetlen kép, amelyet piszkos, ruszli szagú talponállóvá süllyesztett a betelepedett, városi életmódot nem ismerők hada. Mindezt úgy teszi, hogy snittjeivel csak jelzésszerűen érzékelteti a majdani képzőművész életútját. A leningrádi képzőművészeti akadémia hatását, az Ungvárra való visszatérés viszontagságait, küzdelmeit a sztálinista, a sematizmus korát élő önjelölt képzőművészekkel szembeni áldatlan állapotokat, – akárcsak az ugyancsak ebben a korban Ungváron élő Kovács Vilmos író esetében, akinek csak nagybeteg állapotában sikerült áttelepülni Magyarországra, hogy a rövidesen bekövetkezett halálában megbékéljen – majd a Kassára kerülés, és befogadás éveit, a keramikus művész átállását a piktúrára, a realista ábrázolásról való váltást a szimbolista montázsra, a színházi drámaiság megjelenítésére műveiben.
T. Nagy Imre úgy formálja, és vezeti a nézőt, hogy szinte észre sem veszi, hogy az „Ahonnan elindultam” alkotás egyben T. Nagy Imre művészi ambícióit is tükrözi. Nyelvezete, írói vénája, kérdésfeltevése arról tanúskodik, hogy csak alanyainak élete, műveinek tanulmányozása után lép a felvevőgép elé, az ismeretek biztos tudatában. És még valami: az alannyal való tökéletes azonosulás segíti a filmből kisugárzó hatást, aminek a vetítés pillanatában a néző is részese lesz.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma
Fotó: Szabó Ottó
{iarelatednews articleid=”46371,45983,45364,43548″}
