Az egykori kassai Tuzex épületén található emléktáblánál augusztus 21-én abból az alkalomból emlékeztek meg, hogy 1968-ban ezen a napon a Varsói Szerződés csapatai megszállták a „renitenskedő” Csehszlovákiát, ahol az emberarcú szocializmussal kísérleteztek. Ez az akkori megcsontosodott szovjet politikai vezetésnek egyáltalán nem tetszett és így ennek katonai beavatkozással vetettek véget, amibe a „baráti” országok hadseregét is belerángatták, hogy a nemzetek közötti ellentéteket továbbra is fenntartsák és egyértelmű felelősségüket részben áthárítsák.
Az emléktábla története sem mindennapi. Az eredetit Arpád Račko készítette, de az még 1968-ban eltünt. 1989 után újra elkészítette, azt azonban egyes vélemények szerint, a számunkra jól ismert Peter Kalmus tüntette el, hogy az ő emléktáblája kerülhessen a helyére. 
Miután a névsort kiegészítették, új tábla került a korábbi helyére, ami ellen Kalmus indulatosan szóban megtámadta a főpolgármestert. Azon most az egyik nevet letakarták, mert köztörvényes bűncselekmény áldozata lett. Egy szökésben levő szovjet katona ölte meg víkendházában.
A hivatalos ünnepségre délután 15 órakor került sor, amikor Richard Raši főpolgármester és csapata koszorúzott. Két órával később Ladislav Rovinský, a közismert kassai aktivista kezdte a megemlékezést, melyre néhány tucat ember érkezett. Megemlékezett arra, hogy fél millió katona, 5000 páncélos és 800 repülőgép vett részt ebben a katonai akcióban, melyre semmilyen ok sem volt. 21 év normalizáció lett ennek a következménye, aminek az ország lakosság lett az áldozata és sokan életüket vesztették.
Majd többen a résztvevők közül emlékeztek vissza az akkori eseményekre, a Kassán kihirdetett szükségállapotra, az egyik tehetséges muzsikus halálára.
Szinay Árpád a pozsonyi eseményeket elevenítette föl, amikor Dominik Tatarka íróval együtt vonultak föl és arra a szeptember 21-ei napra, amikor egy szovjet tiszt meglőtte. Majd Miro Procházka: Slavín c. versét szavalta el, mely éles kontrasztba állította a vélt felszabadítókkal a 68-ban bevonult szovjet hadsereget.
Egy következő megemlékező annak adott hangot, hogy az áldozatok fölöslegesek voltak. Ahová a német néphadsereg egységei vonultak be, ott érdekes emlékeket idéztek föl az emberekben. Általában olyan „kultúrát” hoztak, melyre nem tartottunk igényt.
Ez volt az a korszak, amikor farmerban nem volt szabad iskolába járni, a cenzúra keményen működött. Szó esett még Kovács Tibor fényképészről is, akit akkor egy lövedék olyan szerencsétlenül ért, hogy rokkant lett. Rokkantkocsiba kényszerült.
Szégyen – hangzott el -, hogy Szlovákiában ez az évforduló még emléknapnak sem számít.
A Cseh és Szlovák Himnusz eléneklésével a megemlékezés véget ért, a résztvevők azonban még kisebb csoportokban tovább beszélgettek.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”6256,6502,33807,41294″}
