Barátaim! 2015 Húsvétja kicsit más, mint az elmúlt évek Húsvétjai. Miért is?
Sokunkban talán kétkedés vagy részint az érthetetlenség él és nem tudunk miként reagálni a szenvedés hangjára. Charlie Hebdo-szindrómában szenvedő nagy, liberális társadalmunk félelmet gerjeszt, ha arra gondolunk, hogy: szabadság. Sőt, hallunk az üldöztetésekről és a közelünkben dúló háborúról, ahol megint mindenkinek igaza van. S itt, a Kárpátok lejtőjének alján a büdös is megrekedt. Azaz szabad-e véleményt nyilvánítani, és ha igen, akkor mi vagy épp KI a fokmérője?
Ne féljetek!
Inkább álljatok készen megfelelni azon kérdésekre, amelyek szívetek rejtekét próbálják birtokba venni…. majd átalakítani. Ismétlem: ne féljetek! Nincs az a társadalmainkat megfertőző izmus, ami kész lenne teljesen elpusztítani emberségünk legbelső vágyát ama szabadság felé vezető úton, ami nem a jó és rossz közötti döntésre teszi képessé az embert. Ugyanis a szabadság – ahogy egy lelki mester mondja: „szeretetünk alkotó eleme”. Azaz két jó dolog között a legjobbat választja az ember. Mindennek pedig megvan a gyümölcse drága barátaim: az Isteni öröm. Így itt a kérdés: Jézus, a feltámadott az emberi testünket-lelkünket váltotta meg halálával és nyitotta meg számunkra az utat a teljes élethez. Jézus él és már többé nem hal meg (vö. Róm 6,9)! Akarunk -e valóban ÉLNI?
Életünk minden pillanatában lenne okunk úgy az örömre, mint a bánatra. Azért valljuk be, valamiképp lagymatagon kezeljük az igazi, maradandó öröm aprócska lángját. Itt nem az élet apró csodáira gondolok, ami lehet az isteni öröm előíze. Nem! Olyan dolgokra, világi örömöcskékre gondolok, amelyeknek örök értéket tulajdonítunk. Ilyen az evészetnek élő ember öröme, vagy annak az öröme, aki a kéjben leli a mennyei léthez szükséges ambróziáját. Ilyen az önmegvalósítás tömjénezése is… amely valahol a félreértett, szabadnak nevezett véleménynyilvánítás melegágya. Mondjuk ki: aki így tesz, az már eladta lelkét a sátánnak és sajnos nagyon olcsón adta oda a legfontosabbat: a lehetőséget, hogy egyszer része lehessen az igazi örömben.
Ám ott vannak azok a szülők, akik idegen helyen, idegen országban, talán egy menekülttáborban adnak életet egy gyermeknek. Rögtön elfeledik minden más bajukat. Örülnek az életnek, ama reménynek, hogy van tovább… Ilyen az egyház is a mai ünnepen. Mindenütt a világban. Krisztus, ki az egyház feje, magához öleli az emberiséget. Azt az emberiséget, amely nagyon szenved – háborúk és üldöztetések közepette. A nyugati világban is szenved az ember: hiába a véleménye és hite, ha e két tényező sokszor külön utakon jár.
Így válik az Istentől – Krisztustól elszakadt vélemény új-pogánnyá és legálisan üldözi a szemitákat. Igen legálisan! Jáki Szaniszló mondotta: ” egyetlen legális antiszemitizmus van Amerikában s ez nem más, mint a katolikusok és a történelmi protestánsok iránti mosoly-gyűlölet.” Igen, szemitákat, mert mi is azok vagyunk részint, ha elfogadjuk Urunk kinyilatkoztatását. Hisz mi Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét valljuk, aki elküldte Fiát Jézust a Krisztust, hogy nekünk embereknek életünk legyen. Amint az emmauszi tanítványoknak, úgy nekünk is eme tettével megnyitotta értelmünket ( vö. Lk 24,45), hogy felismerjük Őt.
A szentírásban az értelem az egész embert jelenti – annak érzékeit és eszét egyaránt. Az ember mindenét. Ez ad egy szinte elfogadhatatlan boldogságot: Isten emberként élt közöttünk. Fogadjuk el, hogy mi is az isteni örömben részesüljünk! Továbbá a vélemény nélküli hit veszélyes, mert fanatizmusba torkoll. Lásd Charlie és barátai az Iszlám Államban s azon túl, akár a vasárnapi „misehallgatók” körét. S ez utóbbi a legrosszabb, hisz látszólag szelíd… De langyos.( vö. Jel 3,16)
Barátaim! Véleményünk legyen önkritikus, de egyben merjünk sírni a felett, hogy nem mindig mertünk valóban örülni az apró élet-csodáknak, mert már átadtuk magunkat a sátán olcsó szabadosság revüjének. Ugyancsak csapjuk orcán a vizenyős szemű hiszékenységet! Ragadjon meg Krisztus. Ezért akik felismerik őt a kenyértörésben azok nem dolgozhatnak – csak úgy – vasárnap, hanem vegyük elé a szentírást s olvassuk az öröm lapjait, hogy szent Tamással egyetemben mondhassuk: „Én Uram, én Istenem.” Jn ev. 20, 28). Krisztus hozzánk is szól ma : Ne légy hiszékeny, hanem higgy! Mi miként reagálnánk…?
Szent Feltámadást!
Péter atya, Felvidék.ma
Megjelent a Felvidéki Magyarok 2015/1. számában
