Dobos László (a képen), Duba Gyula, Koncsol László, Mács József felvidéki magyar írók szerint „ne a kisszerű akarnokok, bajkeverők legyenek a kisebbségi magyarság számára az előrelépés meghatározói(…), nem azzal szolgáljuk a közös ügyet, ha vezetőinket hátba támadjuk, hanem, ha mögéjük állunk:
„Ezekben a napokban az 1989 novemberi bársonyos forradalom 19. évfordulójára emlékezünk. Örömmel mondhatjuk, hogy magyar közösségünk az elmúlt közel két évtized alatt kiállta az idő próbáját. Sikerült helytállnunk az európai uniós tagságról szóló népszavazás idején, amikor népközösségünk az országos átlagnál magasabb részvételi aránnyal szavazott a választásokon, s két ciklusban kormánypártként vettünk részt az ország demokratikus átalakításában.
Sok minden megoldatlan maradt, azt azonban tízezrek tudatosíthatták, hogy az önrendelkezés a demokrácia próbaköve lehet egy demokratikus országban. Hangsúlyozzuk ezt azért, mert az elmúlt hónapok politikai visszarendeződései és a nemzetiségi kérdés igazságos megoldása körül kibontakozott képtelen és alpári nacionalizmus, mely az emberi alapjogokat is megkérdőjelezi, mutatja nekünk, hogy az emberi jogok dolgában van néhány rendezni való dolgunk. Sőt, nemcsak nemzeti közösségünknek, hanem az Európai Unió többi országának is, hogy ne ismétlődhessék meg a múlt, s a féktelen nacionalizmus számára itt, Kelet-Közép-Európában is egyszer s mindenkorra takarodót fújjunk. Nemcsak azt kell ugyanis hangsúlyoznunk, hogy „Senki sem vonja kétségbe a jelenlegi államhatárokat”, hanem azt is, hogy „az etnikai kisebbségeknek annyi szabadságot kell adni kulturális és más vonatkozásban, amennyit csak lehet”. Mélységesen egyetérthetünk Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament néppárti elnökének ezzel a nyilatkozatával. Sok ilyen bölcs megállapításra lesz még szükség Brüsszelben is ahhoz, hogy a nemzetek önzései ne nőhessenek az égig.
Ötven évvel ezelőtt Európát ketté osztották. Csodálatos eredmény, ami azóta történt, de hazai ügyeink is arra figyelmeztetnek, hogy még nagyon sok a tennivalónk, hogy a lisszaboni szerződés ne csak ígéret, hanem életünk mindennapi valósága is legyen. Ez biztosítaná igazán, hogy Európa a népek Európája lehessen.
Ezzel azt is sugalljuk, hogy sokkal nagyobb felelősségre, és összefogásra lesz szükség itthon is, hogy ne a kisszerű akarnokok, bajkeverők legyenek a kisebbségi magyarság számára az előrelépés meghatározói, hanem azok, akik a nagyobb felelősséggel tudják képviselni a népben-nemzetben gondolkodás igényeit. Nem azzal szolgáljuk a közös ügyet, ha vezetőinket hátba támadjuk, hanem, ha mögéjük állunk. Erre kérünk minden jó szándékú, népközösségünk ügyét szolgálni akaró kisebbségi magyart itt, szülőföldünkön. Álljunk egy sorba, hogy magyarként is emelt fővel járhassunk Szlovákiában.”
(Megjelent a Szabad Újság mai számában)
